A magyar gazdagok még gazdagabbak lettek a járvány alatt

Nagyot nőttek a tőkejövedelmek.

A NAV 2021-es adatai alapján 294 ezer magánszemély vallott be tőkejövedelmet (például osztalékból, árfolyamnyereségből, tartós befektetésből). Habár ez 30 ezer fővel több, mint 2020-ban, mégis 10 ezer fővel kevesebb, mint 2019-ben. Ugyanakkor a tőkejövedelmek jelentősen nőttek (2300 milliárd forintra) mind 2020-hoz (1800 milliárd forint), mind 2019-hez (1700 milliárd  forint) képest. Ez 35 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest.

A nagy növekmény részben a koronavírus válságot követő tőzsdei fellendülésből (a BUX 2021-ben 20 százalék felett nőtt), részben a gyors gazdasági helyreállításból fakadt. Harmadrészt azonban a nagyobb osztalékfizetésnek (tőkekivonás) köszönhető - írta elemzésében a GKI. 

Egy tőkejövedelmet kapóra országosan nettó 7,7 millió  forint jutott 2021-ben (a nettó éves átlagkereset a KSH adatai szerint 3,5 millió  forint volt). Kiemelkedik a tőkések felső 10 százalék-a (15 ezer fő), ahol az egy főre jutó tőkejövedelem nettó 29,5 millió  forint lett. Érdekesség, hogy 2021-ben kripto eszközökből származó jövedelmet 836 fő vallott (átlagosan 12,4 millió forintot).

1 lakosra jutó tőkejövedelmek megoszlása települések szerint (2021, ezer forint, forrás: NAV adatai alapján GKI saját számítása)
1 lakosra jutó tőkejövedelmek megoszlása települések szerint (2021, ezer forint, forrás: NAV adatai alapján GKI saját számítása)

Hasonlóan a 2020-as adatokhoz, a tőkejövedelmek közel fele Budapesten (35 százalék) és Pest megyében (16 százalék) keletkezett. Szintén magas volt a súlya Bács-Kiskun megyének (6,2 százalék), míg Nógrád megye egyedüliként volt 1 százalék alatti (0,6 százalék). A teljes keletkezett tőkejövedelmekből (hasonlóan 2020-hoz) nagy arányú volt még Hajdú-Bihar megye, Győr-Moson-Sopron megye, illetve Fejér-megye részesedése (együtt 13 százalék). Ellenben alacsony (2 százalék alatti) volt ez a részesedés Vas, Tolna, Békés, Heves és Zala megyék esetében.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo