A szomszédos Szlovénia algériai gázzal előz

Szlovénia gázvásárlási szerződést ír alá Algériával a jövő héten - jelentette be Robert Golob szlovén miniszterelnök. A megállapodást már véglegesítették és jóváhagyták - tette hozzá a kormányfő.

Szlovénia legnagyobb gázkereskedője, a Geoplin és a Sonatrach Algéria nemzeti állami olajtársasága november 15-én írja alá a dokumentumot - ismertette Golob, hangsúlyozva, hogy az észak-afrikai arab államba készül Tanja Fajon és Bojan Kumer külügyi és infrastrukturális miniszter is, akik kormányközi memorandumot írnak alá az Algériával folytatandó jövőbeni energetikai együttműködésről.

Nekik előbb sikerült, mint nekünk (Fotó: Depositphotos)
Nekik előbb sikerült, mint nekünk (Fotó: Depositphotos)

Golob szerint erre azért van szükség, mert növelni akarják a jelen szerződésben meghatározott mennyiséget.

A megállapodás tárgyát képező gázmennyiséget egyelőre nem hozta nyilvánosságra a kormány, de a STA szlovén hírügynökség információ szerint a következő három évben évi 300 millió köbméter földgázhoz jut majd Szlovénia, ami az ország jelenlegi keresletének mintegy harmadát elégíti ki.

Október végén, Ibrahim Boughali, az algériai Országos Népi Kongresszus elnökének ljubljanai látogatása során Golob elmondta, hogy már folynak tárgyalások a szerződésben foglalt kínálat bővítéséről, amely Szlovénia szükségleteinek mintegy felét fedezné a jövőben.

Ljubljana az algériai gázt - amely Tunézián és Olaszországon át vezetékeken keresztül jut majd el Szlovéniába - a gázellátás diverzifikációja felé tett jelentős lépésnek tekintik az Ukrajna elleni orosz támadást követően.

Boughali látogatásakor a kormányfő bejelentette azt is, hogy Szlovénia nagykövetséget nyit Algírban. (MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo