Gazdaság


Csökkent a lakásvásárlást tervezők száma

Csökkent a lakásvásárlást tervezők száma 

Csökkent az utóbbi egy évben a lakásvásárlást tervezők száma: a magyarok 12 százaléka venne egy éven belül lakóingatlant, szemben a tavalyi 16 százalékos aránnyal.
A hitel-moratórium meghosszabbítását kérelmezni kell

A hitel-moratórium meghosszabbítását kérelmezni kell 

A kamatstop mellett a hitelek törlesztési moratóriumát is meghosszabbította a kormány 2022. december 31-ig. Amíg azonban a változó kamatozású jelzáloghiteleseknek nem kell tenni semmit ahhoz, hogy igénybe vegyék a kamatkedvezményt, addig a még a moratórium alatt maradt adósoknak július végéig kérelmezniük kell a fizetési halasztást. Ha nem teszik, automatikusan kikerülnek a moratóriumból augusztustól – írja a Bank360.hu.
Egyre népszerűbbek a hazai termékek

Egyre népszerűbbek a hazai termékek 

A PwC 2022 tavaszán végzett globális felmérése szerint a fogyasztók továbbra is alkalmazkodnak az ellátási lánc zavaraihoz és a növekvő inflációhoz. A körülmények ellenére a vásárlók háromnegyede tervezi jelenlegi kiadási szintjének fenntartását vagy növelését a következő fél évben. A Covid-világjárvány alatt megjelenő fogyasztói szokások úgy tűnik, hogy hosszú távon is velünk maradnak: az online vásárlás, az otthoni főzés, illetve a lakáson belül végzett szabadidős tevékenységek is beépültek a mindennapokba.
Putyin kufárkodik a földgázzal?

Putyin kufárkodik a földgázzal? 

Oroszország a gázszállítások visszafogása révén fel akarja srófolni az energiaárakat - mondta a dpa német hírügynökségnek Klaus Müller, a német energiapiacot szabályozó hatóság (Bundesnetzagentur) vezetője.
Jogi kiskaput ajánl a Technológiai és Ipari Minisztérium a forgalmi engedélyek ügyében

Jogi kiskaput ajánl a Technológiai és Ipari Minisztérium a forgalmi engedélyek ügyében 

Aki június végéig időpontot foglal járműve műszaki vizsgálatához, a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még szabályosan használhatja autóját.
Európa GDP-je csökkenne egy orosz gázembargó esetén

Európa GDP-je csökkenne egy orosz gázembargó esetén 

A háború eleje óta az energiaárak az égbe szöktek, ugyanis a világ országai több más szankció mellett embargó alá vetették az orosz energiahordozókat. Ennek ellenére Európa továbbra is importál energiát Oroszországból: belső felhasználásának mintegy 40 százalékát ebből a forrásból fedezi. Bár az orosz olajtól fokozottan függő országok erősen tiltakoztak, az EU végül megtiltotta az orosz kőolaj importálását. Ennek teljes bevezetése után a Fidelity várakozásai szerint a gázzal kapcsolatos szankciók kerülnek majd az előtérbe.
Újra jöhet a Kinder csoki, most már szalmonella nélkül

Újra jöhet a Kinder csoki, most már szalmonella nélkül 

Feltételes engedéllyel újraindulhat a termelés a Ferrero olasz édességgyártó csoport belgiumi Arlonban található, április elején szalmonellafertőzés miatt leállított üzemében - közölte a La Libre Begique című francia nyelvű belga napilap.
Putyin szerint nem Brüsszel a hibás mindenért, hanem az Egyesült Államok

Putyin szerint nem Brüsszel a hibás mindenért, hanem az Egyesült Államok 

Az orosz gazdaság nem fog elszigetelődni, fejlődésében a magánvállalkozásokra fog támaszkodni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, a 25. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén elmondott beszédében, amelyben a világgazdaság gondjaiért a Nyugatot tette felelőssé.
Pénzcsapot nyit a magyar kkv-knak az Európai Unió

Pénzcsapot nyit a magyar kkv-knak az Európai Unió 

Az Európai Bizottság jóváhagyta azt a mintegy 90 milliárd forint (226 millió euró) keretösszegű magyar programot, amely a kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására szolgál az Ukrajna ellen indított orosz háborúval összefüggésben - közölte a brüsszeli testület.
Ne éljenek a hitel-moratóriummal, pénzügyi átverés

Ne éljenek a hitel-moratóriummal, pénzügyi átverés 

Egy 10 milliós hitel esetében összességében akár 2 millió forinttal is nőhet annak az ügyfélnek a teljes törlesztési terhe, aki él a kormány újabb moratórium hosszabbításával. A money.hu szakértői a bennmaradás helyett a hitelcserét ajánlják.

Megszűnt az orosz gázszállítás Franciaországba, ennek ellenére köszönik jól vannak 

A francia gázszállító hálózat, a GRTgaz bejelentette: az orosz vezetékes földgázszállítások megszakadása ellenére nincs ellátási hiány Franciaországban. A gázellátást ugyanis több forrásból biztosítják, és a Spanyolország felől érkező vezetékes importot Párizs a közelmúltban növelte, emellett cseppfolyósított földgázból (LNG) is jelentős mennyiséget vásárolt közeli terminálokról.

Jó munkát végzett Varga Mihály 

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) törvényi kötelezettségének eleget téve véleményezte a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat tervezése megfelelt a törvényi előírásoknak, és a pénzügyminiszter által kiadott Tervezési tájékoztatóban megfogalmazott követelmények betartásával történt. A törvényjavaslat és Magyarország 2022-26-ra szóló Konvergencia Programja között az összhang biztosított.

Tovább javul a távmunka versenyképessége 

Júniustól emelkedtek törvényi szintre a távmunka veszélyhelyzet idején alkalmazott szabályai. Az egyszerűsítéseknek köszönhetően javulhatnak az otthonról dolgozók munkakörülményei, csökkenhetnek az egészségügyi kockázatok. A munkavédelmi előírások betartását részletes tájékoztató könnyíti meg a munkáltatók és munkavállalók számára.

Családi alkotmányra van szükségük a családi vállalkozásoknak 

Nemcsak külső menedzser alkalmazásával válhat eredményesebbé egy családi cég, hanem a közreműködő családtagok és a meglévő munkatársak képzésével, üzleti folyamatainak modernizálásával, a vállalati kultúra átalakításával, valamint a család és a vállalkozás közötti kapcsolat rendezésével is – hangzott el a Corvinus 4. Nemzetközi Családi Vállalatok Konferencián Budapesten.

Mindenkinek ott kell lenni, szarvasmarhavásárt tart az adóhatóság 

Aberdeen angus, hereford is előfordul abban a szarvasmarha-állományban, amire lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén.

Elképesztő a román autógyártás 

Miközben a világ szinte összes autógyártója a termelés csökkenéséről számol be a chiphiány és az alapanyagok szűkössége miatt addig a román járműgyártás repeszt.

Már szinte semmi nem menthet meg minket attól, hogy jövőre euróval fizessünk Horvátországban 

Az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport luxembourgi ülésén ajánlást fogadott el arról, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején - közölte az uniós tanács.

A postán nincs árstop 

Változnak július 1-től a lakossági levélfeladás díjai, az emelés mértéke infláció alatti - közölte a Magyar Posta.

Van lehetőség fizetési könnyítésre az adóhatóságnál, mutatjuk a megoldóképletet 

A nehéz pénzügyi helyzetbe került vállalkozások fizetési könnyítést – halasztást, részletfizetést, mérséklést – kérhetnek az adóhatóságtól. A különböző lehetőségekre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat a K-X Consulting foglalta össze.

A kormány döntött az árstopokról 

Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a Facebookon.

Sberbank-kártalanítás: fizetett az OBA 

Az OBA igazgatótanácsa április 6-án rendkívüli fizetési kötelezettséget írt elő tagintézetei számára 73,550 milliárd forint összegben.

Ha nem lenne elég: még egy adóemelés is tovább lökheti az élelmiszerárakat 

Tovább növelheti az élelmiszerárakat és a hazai élelmiszergyártó cégek problémáit a Neta emelése, pedig továbbra sem leszünk egészségesebbek tőle.

Drágulhatnak a személyi kölcsönök 

Júliustól jelentősen emelkedik a teljes hiteldíj mutató (thm) maximuma, ami többek között a személyi kölcsönök és a hitelkártyák drágulásával is járhat. A törvényi maximum félévente a jegybanki alapkamatot követi, így a személyi kölcsönök thm plafonja már a 30 százalékot súrolja majd, a hitelkártyáké pedig hajszálnyira lesz a 45 százaléktól – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

Nagyon jó hír, végre komolyan nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon 

Májusban 2 százalékkal, azaz 151 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti a fejlett piacon negatív nulla, a fejlődő piacokon pozitív nulla volt az elmozdulás. A magyar börze ezzel szemben jelentősen alulteljesített. A devizapiacon a forint az euróhoz képest jelentősen gyengült, a dollárral szemben pedig gyengült.

Új európai földgázmezőből kezdődött meg a kitermelés 

Először került fekete-tengeri földgáz a román gázszállítási rendszert üzemeltető (Transgaz) hálózatba szerdán, miután Black Sea Oil and Gas (BSOG) és koncessziós partnerei, a Petro Ventures Resources, illetve a Gas Plus Dacia megkezdték az energiahordozó kitermelését a Romániához tartozó Midia térségében - jelentette be Virgil Popescu energiaügyi miniszter.

Kamatemelési meglepetés az Egyesült Államokból 

A piaci várakozásoknál nagyobb mértékben, 75 bázisponttal emelte meg az irányadó dollárkamatot az Egyesült Államok jegybankja, a Federal Reserve.

Simán áttehetjük cégünket szeptembertől egy másik uniós országba 

Eljátszott már a gondolattal, hogy vállalkozását az Európai Unió egy másik tagállamába költözteti, akár a kedvezőbb gazdasági környezet, akár a magasabb életszínvonal reményében? Az Európai Unió annak érdekében, hogy a vállalkozások részére megkönnyítse a letelepedést egy másik tagállamban, a határokon átnyúló átalakulások, egyesülések és szétválások kérdéskörét szabályozó uniós irányelv módosításáról döntött. Az új szabályok átültetése céljából lépnek hatályba hazánkban 2022. szeptember 1. napján a 2021. évi CXXIV. törvény alkalmazandó rendelkezései – ismertette dr. Majoros Lilla, LL.M., a Bán & Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

Egyhangú volt a júniusi kamatemelés 

Egyhangúlag, 8 szavazattal döntött a monetáris tanács májusi kamatdöntő ülésén a jegybanki alapkamat 5,90 százalékra, az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatának 8,90 százalékra, az egynapos betét kamatának 5,90 százalékra emeléséről - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzétett rövidített jegyzőkönyvben.

LinkedIn a supermanek közösségi oldala, Putyin már a háború előtt betiltatta 

A kkv-k számára ma már egy kikerülhetetlen lehetőség a LinkedIn, mégsem használják a magyar vállalkozók olyan mértékben, mint megérdemelné.

Részben eltűnik egy olyan cégnév, amit szinte minden magyar ismert 

2022. március 23-án sikeresen lezárult a magyar Aegon vállalatok akvizíciója. Az új tulajdonosokkal kötött megállapodás alapján a társaságok 2022 szeptemberétől Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., Alfa VIG Pénztárszolgáltató Zrt. néven lesznek jelen a piacon. Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt. név alatt folytatja tevékenységét.

Az internetre feltöltött tartalmak 90 százaléka láthatatlan 

Az interneten fellelhető tartalmak nagyjából egy tizedéhez férnek hozzá az olyan hagyományos keresők, mint a Google vagy a Bing. A címek 90 százaléka rejtett. Ez szakértői becslések szerint ötszázszor nagyobb adatmennyiséget jelent, mint az internet látható része. Így már közel sem egyértelműen helytálló a mondás, miszerint ami nincs fönt a neten, az nem is létezik, állítja Földesi László a Systemfarmer elnök-vezérigazgatója.

Megkezdték a spórolást a magyarok? Csökken a belföldi nyaralások hossza 

A pünkösdi hosszú hétvége eredményei hozták a Szallas.hu várakozásait: 15 százalékkal nőtt a foglalások száma, 21 százalékkal a vendégéjszakáké. A nyár a hotelek számára már kevésbé biztató, ugyanis a kereslet eltolódik az alacsonyabb átlagárú non-hotel kategória irányába. Már az utolsó pillanatos foglalások sem hozhatnak váratlan fordulatot a hotelek javára. A szállásszektorban bizonytalanságra adhat okot a csökkenő átlagos tartózkodási idő, apadó ütemű kosárérték-növekedés, külföldre áramló utazóközönség és korlátozottabb szabadidőre fordítható jövedelem várható a keresleti oldalon.

Második hónapja csökken az építőipari termelés 

Egy év alatt 3,2 százalékkal nőtt, az előző hónaphoz képest 5,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene.

Izraeli földgáz pótolhatja az oroszt 

Izraelnek bőven van földgáza a tengeri földgáz-lelőhelyein.

Július 1-től megnémul a 3G-s mobiltelefonok többsége 

Már több, mint 15 ezer mobilkészüléket cseréltek le a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatási programjában annak indulása, idén február 14-óta - közölte az NMHH.

Viharos időkben is állják a sarat a biztosítók 

A biztosítók díjbevétele 2021-ben több mint 10 százalékkal nőtt, és ezzel meghaladta az 1300 milliárd forintot.

Újabb jelzés érkezett, hogy tovább drágulnak az élelmiszerek 

Nem számít sok jóra a német mezőgazdasági és élelmezési miniszter.

Különadó: komoly díjemelés jöhet ezeknél a szolgáltatóknál is 

A kormány extraprofit adókról szóló rendelete kiemelten érinti a távközlési szektort; az alacsony árbevételi küszöbhatár miatt az adó nagy terhet ró a kisebb cégekre is és jelentős vágást ejthet a nagyobbak nyereségén. Könnyen előfordulhat, hogy a szolgáltatók – élve az általános szerződési feltételekben meghatározott jogukkal – jelentősebb díjemelésre kényszerülnek – véli a Niveus Consulting Group.

Hónapok óta szenved a járműipar 

Mindeközben 3,1 százalékkal nőtt az ipari termelés áprilisban.

Jó évet vártak a horvát szállodások, most viszont állami segítséget kérnek 

Idén bevételnövekedésre számítanak a horvát szállodások, de lényegesen magasabbak lesznek a költségeik is, ami lassítja a beruházásokat, ezért állami beavatkozást várnak - hívták fel a figyelmet a Horvát Idegenforgalmi Közösség (HUT sajtótájékoztatóján.

Nincs már ingyen kenyér, a cégek át fogják hárítani az extraadót a vevőkre 

Az extraprofit-adó nagy megdöbbenést keltett a magyar gazdasági élet szereplői között, sokak szerint jelentős áremelkedéshez és egyes beruházások elhalasztásához vezet az új sarc. A gazdaságfejlesztésért felelős miniszter szerint „… jobban kellene félnünk a recessziótól, mint az inflációtól”, illetve „nem számít arra, hogy az új adókat áthárítják a lakosságra”. Ezzel a GKI Gazdaságkutató Zrt. több szempontból sem ért egyet. A továbbiakban elemezzük az extraprofit adó súlyát ágazatonként és megbecsüljük a többlet adóból keletkező potenciális áremelkedés mértékét.

Hitelfelvétel és személyi kölcsön: a legfontosabb tudnivalók 2022-ben 

A személyi kölcsön felvétele több esetben is indokolt lehet. Hosszú évekig gyűjtögetni, takarékoskodni jó ötletnek tűnik, azonban az inflációnak köszönhetően egyre kevesebbet ér a megkeresett pénzünk. Másrészről manapság egyszerűbb hitelt igényelni és felvenni, mint korábban. Arról nem is beszélve, hogy nem feltétlenül szükséges bankot váltani és munkáltatói igazolást kérni a munkáltatótól. Ebben a bejegyzésben a személyi kölcsönnel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat vesszük górcső alá. 

Az árfolyam-ingadozás még a háborúnál is jobban fáj a vállalkozásoknak 

Az exportorientált vállalkozásokat segíti az erős euró.

Kína seftel az orosz olajjal 

Kína megelőzte Németországot az orosz energia legnagyobb vásárlójaként az ukrajnai háború kezdete óta - közölte a finn Centre for Research on Energy and Clean Air független kutatócsoport.

Az olajháború még nem dőlt el, az oroszok az ázsiai országoknál kilincselnek fekete aranyukkal 

India és más ázsiai országok egyre fontosabb olajbevételi forrást jelentenek Moszkva számára, miközben az Egyesült Államok erős nyomást gyakorol rájuk, hogy ne növeljék vásárlásaikat, mivel az Európai Unió és más szövetségesek az ukrajnai háború miatt elrendelt szankciókkal összhangban leállítják az Oroszországtól származó energiaimportot - áll az AP hírügynökség hétfői elemzésében.

Maradjanak az offshore lovagok 

Rontaná a versenyképességet az európai uniós irányelv elfogadása a globális minimumadóról - mondta az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke.

Recesszió veszélyt hirdettek 

A brit statisztikai hivatal (ONS) első becslése szerint csökkent a brit hazai össztermék (GDP) áprilisban. Ez a második olyan hónap egymás után, amelyben visszaesett a brit gazdaság teljesítménye, és londoni makrogazdasági elemzők szerint ez idei recesszió lehetőségét vetíti előre.

Majdnem 50 százalékkal nőttek a mezőgazdasági árak 

Áprilisban átlagosan 45,7 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban, a márciusihoz képest 8,3 százalékponttal gyorsult a drágulás üteme - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta

Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta 

Egyszerre jelent jogszabályi terhet és piaci lehetőséget az elektromos autók terjedése.

Cégblog

Már több mint 30 ezer használt mobilt adott el a Magyar Telekom

Már több mint 30 ezer használt mobilt adott el a Magyar Telekom 

2 évvel ezelőtti indulása óta már 30 ezernél is több felújított készüléket vásároltak a Magyar Telekom ügyfelei.

Klímablog

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek  

A Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek.

Infokom

Elveszett cégek a digitális világban

Elveszett cégek a digitális világban 

A kisvállalkozásoknak a gyakorlati útmutatás hiányzik az MI használatához egy kutatás szerint.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo