A globalizációnak és a piacok liberalizációjának köszönhetően az emberi lét körülményei jelentősen közelebb kerültek egymáshoz. Legyen szó Afrikáról, Európáról, vagy az Egyesült Államokról. Ez azt jelenti, hogy távolabb kerültünk a gyarmati világ igazságtalanságaitól. Az emberiség nagy álma a szabadságról, egyenlőségről, testvériségről mindazonáltal soha nem fog megvalósulni, miután a különbözőség törvénye erősebb. Az arányok azonban mégis fontosak, ezért örülhetünk a javuló számoknak.
Jobb hely lett a világ, nőtt az életszínvonal és egyenlőbbek lettünk
Az emberi fejlődés egyenlőtlenségi indexei javultak, kivétel a csecsemők túlélési esélye és a tiszta levegőhöz jutás lehetősége.
Véleményvezér
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.