Nehéz hitelhez jutni - utólag inkább máshogy csinálnánk

A hazai lakosság túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy tudatosan tervezi meg a hitelfelvételt, amikor lakásvásárlásra vagy otthona felújítására készül, de nem elhanyagolható azoknak az aránya sem, akik bizonytalankodnak, és nehezen hozzák meg a döntéseket. Az OTP Bank és otpotthon.hu megbízásából készült országos reprezentatív kutatás eredménye azt mutatja, hogy a finanszírozási lehetőségek önálló feltérképezése mellett sokakat a hitelezéssel foglalkozó ügynökök, banki szakemberek segítettek át a nehézségeken. A tapasztalatok birtokában, utólag azt is sokan beismerik, hogy ha újra belevágnának, néhány dologra jobban odafigyelnének.

A lakásfelújítást vagy vásárlást hitelfelvétellel lebonyolító válaszadók két nagy csoportra oszthatók, a többség (43 százalék) utólag is úgy értékeli, hogy megfelelően tájékozódott előzetesen a lakásvásárlással összefüggő hitelfelvételi folyamatokról, így a kapott információk alapján, gond nélkül meg tudta oldani a feladatot.

Bele se vágnánk újra? (Fotó: archiv)
Bele se vágnánk újra? (Fotó: archiv)

Ennél valamivel kevesebben (40 százalék) vannak azok, akik a szakemberektől kapott tanácsoknak, támogatásnak köszönhetően tudtak elindulni vagy éppen tovább lépni, amikor elakadtak a folyamatban. Mindössze a megkérdezettek 8 százaléka mondta azt, hogy az első pillanattól kezdve bizonytalannak érezte magát, és nehezen hozta meg a szükséges döntéseket, további 9 százalék pedig többször elbizonytalanodott a folyamat során.

A kutatás eredményéből az is kiderült, hogy főleg a fiatalabbak, a 18-34 éves korosztály tagjai kértek szakértői segítséget a hitelügyintézőktől, míg a 70 feletti generáció képviselői 82 százalékban önállóan tájékozódtak a lehetőségekről, maguk gyűjtötték be a szükséges információkat. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a csoport tagjai már rendelkeznek lakásvásárlási tapasztalattal és tudják mire érdemes figyelni.

A lakóhely is számít 

Nemcsak a kor, a lakóhely szerint is voltak különbségek a hitelfelvevők hozzáállásában, tapasztalataiban. A legtöbb bizonytalankodó Észak-Magyarországon él, a dél-dunántúliak jellemzően a hitelügynökökre, míg az alföldiek inkább a banki ügyintézőkre támaszkodtak legszívesebben lakásfinanszírozási kérdésében.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo