Nagyot nyomult kelet felé az OTP

Mától az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak, ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában. Az akvizíció első lépése zárult most le: az OTP Bank az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 75 százalékát vásárolta meg, a második lépésben a fennmaradó 25 százalék megvásárlására pedig három év múlva kerül sor. A tranzakció új fejezetet nyit az OTP Csoport történetében, hiszen Üzbegisztán az első közép-ázsiai ország, ahol a Csoport megkezdi működését. Az Ipoteka Bank csaknem 1,5 millió fős lakossági ügyfélkörrel, valamint az összes eszközállományt tekintve 7,6 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az OTP Bank 2020 vége óta tárgyalt az üzbég kormánnyal az üzbég bankszektor privatizációjában való részvétel lehetőségeiről. A felek 2022 decemberében Taskentben aláírták az ország ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójáról, az Ipoteka Bankról szóló adásvételi szerződést, amelynek értelmében az OTP Bank két lépésben megvásárolja az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 100 százalékát (kb. 98 százalékos részesedés). Ma az első pénzügyi tranzakció sikeresen lezárult, ezzel az OTP Bank tulajdonába került az Ipoteka Bank részvényeinek 73,71 százaléka, valamint az OTP Bank közvetett tulajdonába kerültek az Ipoteka Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalatai, a pénzügyi lízinggel foglalkozó Ipoteka Leasing és a biztosítási szolgáltatásokat nyújtó Imkon-Sugurta. Az OTP Bankkal együttműködve az International Financial Corporation (IFC) továbbra is finanszírozási és fejlesztési támogatást nyújt az Ipoteka Banknak.

Csányi Sándor megállíthatatlan (Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA)
Csányi Sándor megállíthatatlan (Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA)

„Az üzbég bankpiac privatizációjában első külföldi szereplőként részt venni hatalmas felelősség és nagy lehetőség az OTP Csoport számára. Az országban végrehajtott határozott politikai és gazdasági reformok példaértékű elköteleződést mutatnak egy egyre nyitottabb, verseny alapú piacgazdaság kialakításának irányába. A digitalizáció terén elért eredmények és a folyamatban lévő infrastrukturális beruházások kiváló alapot teremtenek arra, hogy az üzbég gazdaság, és fontos szereplőjeként az Ipoteka Bank is dinamikus és fenntartható növekedést érjen el a következő években, évtizedekben. Üzbegisztán az első ország, ahová belépünk a közép-ázsiai régióban, ezért nagymértékben támaszkodunk arra a sikeres stratégiára, amely az Ipoteka Bankot piacvezető jelzáloghitelezővé tette" – fejtette ki Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: „Hiszünk abban, hogy az Ipoteka Bank helyi tapasztalatai és az OTP Csoport 11 országban 23 akvizíció során felhalmozott tudása együttesen tovább erősítik a bank kiemelkedő pozícióját. Célunk, hogy ügyfeleinknek a pénzügyi szolgáltatások teljes skáláját kínáljuk mind a vállalati, mind a lakossági szegmensben, a kiterjedt fiókhálózat mellett élvonalbeli digitális szolgáltatásokon keresztül is."

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo