Megnyugodhatnak a Tisza mellett élők

Kedvezően alakul az árvízhelyzet, jelentősen apad a Tisza és a Szamos a határszelvényben, így az árhullám egy héten belül elhagyja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térségét - erről tájékoztatta Szabó Imre minisztert Vásárosnaményban Bodnár Gáspár, a nyírségi vízügyi igazgatóság vezetője.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közölte, hogy jelenleg összesen 18 különböző folyón és patakon, 765 kilométer hosszúságú szakaszon zajlik elsőfokot meghaladó védekezés. Az Országos Műszaki Irányító Törzs adatai szerint összesen 9 belvízvédelmi szakaszon van érvényben készültség; 4 szakaszon első fokon, 5 szakaszon másodfokon védekeznek.

Az elmúlt 24 órában 7 szivattyútelep csaknem 900 ezer köbméter vizet emelt át a belvízzel érintett 4.100 hektárnyi területen. A teljes védekezési és helyreállítási munkák együttes költsége becslések szerint elérheti az 1 milliárd forintot. A Hernádon az apadás függvényében a vízügyesek megkezdik a levonuló árhullám utáni helyreállítási munkákat: visszabontják a homokzsákokból kiépített ideiglenes töltésmagasításokat, járhatóvá teszik a töltéskoronákat.

Továbbra is jelentős gondokat okoz az Ukrajnából és Romániából az árhullámmal együtt érkező kommunális hulladék, amelynek lehalászására árvíz idején nincs lehetőség. A korábban megkezdett diplomáciai lépéseket a probléma hosszú távú, megnyugtató kezelése érdekében folytatják. A vízzel levonuló uszadék és a kiszámíthatatlan örvények miatt a fürdőzés illetve vízi túrázás megszüntetésére hívta fel a figyelmet a minisztérium.

A Hernádon levonuló árhullám hétfőn éjjel tetőzött, az egész szakasz, kivéve a torkolatit, már apad. Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője azt közölte, hogy a Tiszán vonuló árhullám kedden délután 820 centiméteres vízmagassággal tetőzött Vásárosnaményban. Az árhullám egyre inkább szétterül a folyó szabolcsi szakaszán, így nincs szükség a hétfőn még tervezett gátemelések elvégzésére sem, ami homokzsákokkal történt volna a folyó töltéseinek egy részén.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo