Pénzszerzés cikkek


Így lehetünk sikeresek a koronavírus után a munkaerőpiacon

Így lehetünk sikeresek a koronavírus után a munkaerőpiacon 

Alkalmazkodóképesség, nyitottság az új ismeretek és kiemelten a technológia világa iránt – a Hewlett Packard Enterprise (HPE) szerint ezek azok a főbb jellemzők, amelyek ezután a sikert jelenthetik a hazai munkaerő piacon.
Módosulnak az NHP Hajrá feltételei - örülhetnek a magyar cégek

Módosulnak az NHP Hajrá feltételei - örülhetnek a magyar cégek 

Az MNB ezt a lépést annak érdekében hozta meg, hogy még többet tudjanak a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) felvenni az áprilistól elérhető kedvezményes hitelből. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) abban bízik, hogy e forrásból egyre több beruházás valósul meg, ami hozzájárul ahhoz, hogy a második negyedévi 7 százalékos GDP-csökkenés ellenére a magyar gazdaság 2020-ban, ha minimális mértékben is, de növekedni tudjon. 
Már az első munkaerőpiaci lépéseknél meglátszik a nemek közötti bérszakadék

Már az első munkaerőpiaci lépéseknél meglátszik a nemek közötti bérszakadék 

Egy most publikált kutatás szerint a pályakezdők átlagos nettó bérigénye 247 ezer forint. A legmagasabb fizetést a mérnöki, a legalacsonyabbat pedig a középiskolai és szakmunkás végzettséggel várják.  A fővárosi fiatalok közel 10 százalékkal keresnének többet, mint vidéki társaik. A lányok átlagos bérigénye pedig majdnem 20 százalékkal elmarad a fiúkétól. A nemek közötti beágyazott és láthatatlan bérszakadék már a pályakezdőknél megjelenik.
Felmérték, milyenek a magyar munkanélküli fiatalok

Felmérték, milyenek a magyar munkanélküli fiatalok 

Hazánkban a koronavírus-járvány előtti időszakban kb. 15 százalékra volt tehető a 15-34 év közötti nem dolgozó, de nem is tanuló, ún. NEET fiatalok száma. Miközben a foglalkoztatottság folyamatosan növekedett az elmúlt években, felmerül a kérdés: kik azok a NEET fiatalok ma Magyarországon, és hogyan lehet segíteni nekik, kiváltképp a koronavírus-járvány utáni időszakban?
Családvédelmi támogatások: több változásra is oda kell figyelni!

Családvédelmi támogatások: több változásra is oda kell figyelni! 

Sok helyen olvashattuk már, hogy a családvédelmi támogatások igénylésének feltételein több ponton lazítottak június közepétől, így több pár lehet jogosult csok támogatásra és Babaváró hitelre. Emellett egyszerűbben lehet leigazolni számos feltételt is. Ugyanakkor a Bankmonitor.hu szakértői szerint jobban oda kell figyelnünk a határidőkre, mert könnyen lecsúszhatunk az egyes támogatásokról, emiatt pedig több millió forintot veszíthetünk.
Szijjártó Péternek van egy örömteli híre a cégeknek

Szijjártó Péternek van egy örömteli híre a cégeknek 

Jövő héten létrejöhet a megállapodás az Európai Bizottsággal az állami beruházásösztönzés uniós korlátozásának feloldásáról - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Még mindig nyitva áll a pályázat a cégek előtt

Még mindig nyitva áll a pályázat a cégek előtt 

Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra, keresik annak lehetőségét, hogy megduplázzák a támogatás 50 milliárd forintos keretösszegét - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Óriási az érdeklődés – ráugrottak a cégek a megnyitott pénzcsapra

Óriási az érdeklődés – ráugrottak a cégek a megnyitott pénzcsapra 

Nagyon népszerű a turisztikai szálláshelyek fejlesztésére megalkotott program.
Élet a koronavírus után: mire készülhetnek most a magyar cégek?

Élet a koronavírus után: mire készülhetnek most a magyar cégek? 

Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológia Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a Piac & Profit „Pénz a túléléshez” videókonferenciáján beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány után mire készülhetnek a magyar cégek.
Veszélyhelyzet után - milyen segítségekkel élhetnek a kiskereskedők?

Veszélyhelyzet után - milyen segítségekkel élhetnek a kiskereskedők? 

Az idén májustól újra bevezetett kiskereskedelmi különadó és a boltok jelentős részére március közepétől május közepéig vonatkozó nyitvatartási korlátozás számos kiskereskedőt hátrányosan érintettek. Vannak azonban olyan állami támogatások, adózási és pénzügyi kedvezmények, amelyeket e szektorban is lehet alkalmazni. A Deloitte ezek közül gyűjtötte össze a legfontosabbakat, amelyekből több a veszélyhelyzet után is elérhető marad. 

Dübörög tovább a gazdaságvédelmi akcióterv: itt a statisztika 

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében péntektől lehet beadni a jelentkezést a high-tech és zöld magyar, a kkv-hatékonyságot növelő 50 milliárd forint keretösszegű pályázatra - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladásáról, a vállalkozói szervezetek visszajelzéseiről tartott online sajtótájékoztatón.

Extrém késések, zuhanó számlaforgalom - hány nap alatt juthatnak pénzükhöz a cégek? 

Sokkal kevesebb számla keletkezett 2020 első negyedévében, mint az előző év hasonló időszakában – derül ki a Bisnode friss adataiból. Mind darabszámban mind értékben a felére esett a számlaforgalom. A szállítók szűkebbre szabták a fizetési határidőt, de a számlafizetési késedelmek mértéke ettől függetlenül csökkent. Csongrád megyében a számlák értékének 90 százalékát határidőre rendezték, és a leggyorsabban a Nógrád megyei szállítók jutottak a pénzükhöz.

Örülhetnek a kisebb cégek - nyitják a pénzcsapot 

Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai megújulásához kapcsolódó fejlesztéseket támogató két pályázati felhívás jelent meg több mint 50 milliárd forint keretösszeggel - jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Örülhetnek a kkv-k – gyorsabban utal a NAV 

Gyorsabban utalja ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a kis- és középvállalkozásoknak a visszaigényelt áfát, így az eddigi 75 nap helyett 30 nap alatt is megkaphatják azt - közölte Kis Péter András, a hivatal szóvivője.

Koronavírus: öt kategóriában juthatnak a vállalkozások állami támogatáshoz az Európai Bizottság szerint 

Tekintettel a koronavírus-járvány miatt elszenvedett gazdasági károkra az Európai Bizottság enyhített az állami támogatásokra vonatkozó álláspontján, így a válsághelyzet miatt átmenetileg módosított a keretszabályokon.

Újabb részletek derültek ki a gazdaságvédelmi akciótervről 

A Piac&Profit Konferencia szervezésében megvalósult Cégmentő videókonferencián György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a gazdasági akcióterv eddig ismert elemein kívül új részletekről is beszélt.

Új támogatások a k+f cégeknek 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal könnyített előlegkifizetési szabályokkal enyhíti a folyamatban lévő projektek likviditási nehézségeit, egyszerűbb eljárási szabályokkal, meghosszabbított határidőkkel segíti a pályázatok kedvezményezettjeit. Az érintettekben felmerülő kérdések kezelésére új kommunikációs csatorna is indul KFI Hotline néven.

Van, ahol már igényelhető az új nhp hajrá 

Mától igényelhető az NHP Hajrá kedvezményes hitelkonstrukció a Takarékbanknál, a kis- és közepes vállalkozások összesen 1500 milliárd forint kölcsönt vehetnek fel beruházásra vagy működésre, nagyon kedvező kamattal. A pénzintézet a jelenlegi piaci súlyát meghaladó mértékben tervezi növelni vállalati hitelezését a következő hónapokban, a meglevő termékek mellett aktívan kínálja a piacon most megjelent és megjelenő valamennyi finanszírozási terméket. A Takarékbanknál már az elmúlt napokban megugrott az érdeklődés a kamattámogatott és intézményi kezeséggel fedezett standard termékek iránt

Újabb hitellehetőség a küszködő kkv-knak 

A mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető hétfőtől a növekedési hitelprogram hajrá (nhp hajrá) konstrukció - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

11 vonzó passzív jövedelem a koronavírus idején 

Mi az a passzív jövedelem? Nem mindig csalás, de sokszor csak ámítás – tapasztalhatja, aki a dolog mélyére ás. A koronavírus-karanténban sokaknak van ideje és igénye arra, hogy új jövedelemforrások után nézzen. Mások lehet, hogy teljesen erre lesznek utalva a már elindult mély válságban. Összefoglaltuk a passzív jövedelem legfontosabb fajtáit és tudnivalóit.

A bajba jutott cégeknek ez egy jó megoldás lehet 

Hogyan tudjuk a járvány és a kijárási korlátozások mellett is zavartalanul biztosítani cégünk likviditását? Nem kevés aggodalomra ad okot sok vállalkozó fejében az, hogy vevőik esetleges fizetési késedelmét hogyan kezelje. Hogyan tudunk vevőinknek és magunknak segíteni a talpon maradásban? Honnan tudunk erre külső finanszírozási forrást szerezni viszonylag gyorsan?

Durván megugorhat a csődök száma 

Egy friss elemzés szerint akár mínusz fél-egy százalékra is eshet a globális GDP az idén. A járvány elsősorban a kínai és a fejlődő ázsiai gazdaságokat sújtja.

Hány rendezvényszervező vállalkozás várja a járvány végét? 

A turizmus mellett a rendezvényszervezők váltak a koronavírus egyik első áldozataivá, hiszen már a betegség első megjelenésekor elkezdődött a különböző rendezvények, konferenciák tömeges lemondása és törlése. Ma még csak találgatni lehet, hogy a 3600 társas és egyéni vállalkozásból mennyi fogja megélni a 2021-es évet – állapítja meg az Open céginformációs szolgáltató.

Így találhatak egymásra a munkanélkülivé vált emberek és a cégek 

A „B” terv nevű mozgalom azoknak a munka nélkül maradt, de dolgozni akaró embereknek szeretne segíteni, akik a kialakult járványügyi helyzet hatására veszítették el napi megélhetésüket.

Egyre több cég kényszerülhet faktoringra 

Az ugyanis a CIB Bank előrejelzése szerint nagyban hozzájárulnak a vállalkozások kiszámítható pénzügyi működéséhez.

Kitolták a fenntarthatósági pályázatok jelentkezési határidejét 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által korábban kiírt két fenntarthatósági pályázatra az eredeti, március végi határidők helyett 2020. április 15-ig várják a pályaműveket - jelentette be Boros Anita, a tárca építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Ezt a drágulást már a minimálbérek sem bírják el 

Egy hónappal ezelőtt akaratunkon kívül a vészmadár szerepét töltöttük be, arra viszont nem gondoltunk, hogy ilyen gyorsan igazunk lesz, és már a minimálbér-emeléseket is el fogja vinni az élelmiszerek drágulása.

Óriási a szakadék vidék és Budapest között, ha megtakarításról van szó 

Európai viszonylatban is feltűnőek a vagyoni különbségek a magyar települések között, továbbra is jelentős Budapest gazdasági túlsúlya – derült ki egy nemzetközi kutatásából. A magyar fővárosban a rendszeresen megtakarítók aránya nem tér el jelentősen az EU-s átlagtól, a vidéki városokban és a falvakban viszont az emberek jóval nagyobb részének okoz gondot a megtakarítás.

Szélturbinákat fejleszt egy magyar startup, ráadásul kkv-knak 

Pár éven belül a kisvállalkozásoknak is elérhetővé tenné a saját szélturbinák üzemeltetését, és ezzel energiaköltségeik csökkentését az önállóan működtethető szélturbinák fejlesztésével foglalkozó, magyar mérnökökből álló startup. A Budapesti Műszaki Egyetem által is támogatott projektet a fenntarthatóságot célzó, energiahatékonyságot elősegítő projekteket felkaroló EIT InnoEnergy magyarországi központjának most zárult Primer programjában mutatkozott be.

50 hazai cég válhat multivá - 15 milliárdot osztanak ki 

A Magyar multi program keretében nyerhetnek vissza nem térítendő támogatást.

Nyitják a pénzcsapot - most erre pályázhatnak a magyar cégek 

Négymilliárd forint értékben jelennek meg hamarosan zöld gazdaságfejlesztési pályázatok - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Kiderült néhány részlet a kkv-k megújuló energiaforrás támogatásáról 

Támogatást kaphat az államtól az a kis- és középvállalkozás (kkv), amely megújuló energiaforrásokba ruház be - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

A sikeres magyar cégeknek ez óriási esély lehet 

A nagy növekedésű vállalkozásokat célozza a kkv-stratégia kiemelkedő elemének tartott Magyar multi program - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára.

Nagy könnyebbséget hozhat a NAV bejelentése 

Februártól online is lehet igényelni a banki hitelfelvételhez elengedhetetlen adóhivatali keresetigazolást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Senki sem vette észre: hatalmas könnyítést kaptak a hiteligénylők 

A hatályos jogszabályok alapján idén már online felhatalmazást is adhatunk a banknak, hogy helyettünk kérje le a jövedelemigazolásunkat a NAV-tól. Ez hatalmas lépés az egyszerűbb hiteligénylési folyamatok felé, főleg a vállalkozóknak - véli a Bank360.hu. A szakportál viszont úgy tapasztalta: adószakértő legyen a talpán, aki megtalálja a lehetőséget a weben.

Mi elé néz idén a magyar munkaerőpiac? 

Korai lenne még kijelenteni, hogy egy újabb gazdasági válság van kilátásban, viszont a kivárás nem fentartható hozzáállás a gazdaságban, ezért 2020-ban már számítani kell a munkaerőpiac átalakulására. Tizedik alkalommal jelent meg a Hays Hungary bérfelmérése, amely az aktuális munkaerőpiaci trendeket és bérsávokat mutatja be.

Kevesebb béren kívüli juttatást adnak a cégek 

Elsősorban a nagyvállalatok jellemző a cafeteria.

Ilyen még nem volt: új pályázatban osztottak pénzt a kkv-knak 

Megszülettek az első támogatói döntések a 2 milliárd forint keretösszegű, új, feltételesen visszatérítendő finanszírozási formát alkalmazó technológiai modernizációt támogató pályázat keretében - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.

Folytatódik a technológiai és energiahatékonysági fejlesztést segítő pályázat 

Egy hónapig nyújthatók majd be a kérelmek, 2,5 milliárd forintra lehet pályázni.

Új időszámítás a kkv-k életében: komoly változásokra készülhetnek a magyar cégek 

2019 novemberében új időszámítás kezdődött a vállalkozásfejlesztésben: megjelent az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által készített és a kormány által a közelmúltban elfogadott kkv-stratégia, amely a 2030-ig tartó időszakra meghatározza a hazai kis- és közepes vállalkozások megerősítésének intézményrendszerét és irányait. Ezzel kapcsolatban dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára válaszolt kérdéseinkre.

Drágulnak a szerencsejátékok 

A Luxor, a Joker, a Kenó és a Puttó játékok árai változnak.

Kiszámolták, mekkora fizetés kell a legolcsóbb lakáshitelekhez 

A mostani kilátások szerint továbbra is alacsony szinten maradhatnak a lakáshitelkamatok, de hosszú távon persze változhat a helyzet.

Ráugrottak a lízingre a nagycsaládosok 

Tavaly decemberben napi átlagban 22 család igényelt lízingfinanszírozást az állami támogatással megvehető hétüléses autójára - közölte a Magyar Lízingszövetség. A decemberi finanszírozott összeg 1,94 milliárd forintra rúgott. A nagycsaládosok autóprogramjának tavaly júliusi indulása óta összesen több mint 1800 esetben átlagosan 2,7 millió forinttal finanszírozták az érintettek autóvásárlását a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai.

Új forrásból juthatnak pénzhez a magyar cégek 

A Magyar Fejlesztési Bank három új hitelprogramot hirdetett meg a hazai kis- és középvállalkozásoknak - jelentette be Sipos-Tompa Levente, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója. A három hiteltermék 205 milliárd forint keretösszeget jelent.

Szijjártó sikeresen tárgyalt: új országban bizniszelhetnek a magyar cégek 

A miniszter egyebek mellett beszélt Retni Marsudi külügyminiszterrel, más kormánytagokkal és üzletemberekkel.

Nagy lehetőség nyílt meg a magyar kkv-k előtt is 

Az Európai Beruházási Alap és az UniCredit 1 milliárd euróra emelte a közép- és kelet-európai innovatív kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelkeret összegét

A kormány nagyon ösztönözni akarja a magyar cégeket 

A kormány célja a magyar vállalkozások megerősítése, ezt szolgálja a kis- és középvállalkozások stratégiája is - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Mekkora exportbővülésre számítanak a kkv-k? 

Az exporttevékenységet folytató európai kkv-k több mint fele nagyobb forgalomra, közel harmaduk foglalkoztatás-bővülésre, minden második cég pedig piaci részesedésének növekedésére számít. A magyar kkv-k ennél valamivel visszafogottabb várakozásokkal bírnak.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Pénzszerzés téma
heti hírlevelére
Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik

Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik 

Hol akad el az AI a magyar cégeknél?

Gazdaság

Több ezer magyar munkavállaló maradhat ki egy kedvező lehetőségből

Több ezer magyar munkavállaló maradhat ki egy kedvező lehetőségből 

A cégek átlagosan dolgozóik 1,5 százalékáról nem tudják, hogy megváltozott munkaképességű lehet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo