Nhp Hajrá: ennyi cég élt eddig a lehetőséggel

A Növekedési hitelprogram hajrá (Nhp Hajrá) tavaly áprilisi kezdete óta több mint 34 ezer vállalkozás csaknem 2200 milliárd értékben kötött hitel- és lízingszerződést a program keretében a múlt hónap végéig – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A megkötött szerződések jelenlegi összegét a jegybank megközelítőleg 2400 milliárd forintra becsüli. A források harmada új beruházási hitel vagy lízing, 56 százaléka forgóeszközhitel, 11 százaléka korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet. A hitelek háromnegyede a kereskedelembe, az ingatlanügyletekbe, a feldolgozóiparba, az építőiparba, és a mezőgazdaságba érkezett.

A kihelyezett források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került.

A 2013-ban indított Nhp mostanáig 70 ezer vállalkozásnak 5600 milliárd forint forrást biztosított. Az elmúlt években körülbelül 4,5 százalékponttal járult hozzá a gazdasági növekedéshez, és fontos szerepet játszott abban, hogy a 2008-as válság után növekedésbe forduljon a kkv-hitelezés.

Az Nhp Hajrá keretösszegét az előző hónapban 3 ezermilliárd forintra emelték, és nőtt a felvehető hitelösszeg is

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo