Bajba jutott vállalkozások: így teljesített eddig a Széchenyi Turisztikai Kártya

A bevezetése óta eltelt fél évben, március végéig több mint 55 milliárd forint szabadon felhasználható forrást igényelt a Széchenyi Turisztikai Kártya konstrukcióban 1550 vállalkozó - derül ki a KAVOSZ Zrt. adataiból, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) keddi közleménye idéz.

Elsősorban vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket üzemeltető kis- és középvállalkozások, illetve utazásszervezők éltek eddig a lehetőséggel, amely nemcsak a talpon maradásukat, hanem az újraindulást is segíti majd.

Ősszel indult a program 

Az MTÜ felidézte: tavaly szeptember óta segíti a járvány által leginkább sújtott turisztikai ágazat szereplőit a nehéz időszak átvészelésében a Széchenyi Turisztikai Kártya, amely az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az MTÜ és a KAVOSZ Zrt. közös törekvéseinek köszönhetően jött létre. A konstrukcióban a kedvezményes feltételrendszerű folyószámlahitel kiemelt állami kamat- és kezességi díjtámogatással, illetve költségtámogatással vehető igénybe.

A tapasztalatok alapján a vállalkozásoknak elsődleges a napi kiadásaik finanszírozása.

A Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. adatai szerint március 31-ig hitelkérelmet beadott 1550 vállalkozás 66 százaléka vidéki, 34 százaléka budapesti székhelyű. A teljes összeg 40 százalékát a vendéglátás, 19 százalékát pedig a szállodai szolgáltatás igényelte. Szintén kiemelkedő még az utazásszervezők részesedése 13 százalékkal, őket a szárazföldi személyszállítás követi a sorban 7 százalékos, illetve a konferencia- és kereskedelmibemutató-szervezés 4 százalékos aránnyal. Az átlagosan igényelt hitelösszeg 35,7 millió forint. A programban 100 milliárd forint áll rendelkezésre.

A kedvezményes feltételrendszerű Széchenyi Turisztikai Kártyával a vállalkozások legfeljebb hároméves futamidejű, szabad felhasználású, akár bérre, működési költségekre egyéb kiadások finanszírozására is fordítható folyószámlahitelt igényelhetnek 250 millió forint maximális összegig. A kormányzat a hitel teljes futamidejére 100 százalék kamattámogatást, 100 százalék bírálati díjtámogatást és 100 százalék kezelési költségtámogatást - csekély összegű támogatási jogcímen igényelt hitel esetén 100 százalék kezességi díjtámogatást - nyújt.

A turisztikai cégeknek jelent segítséget 

A konstrukció kifejezetten a turizmus élénkítését, támogatását szolgálja, és kizárólag a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára elérhető. A hitelt azok a vállalkozások (szálláshely-szolgáltatók, vendéglátók, rendezvényszervezők, utazásszervezők, utazásközvetítők, különjárati autóbuszos személyszállítók stb.) igényelhetik, amelyek meghatározott ideje végzik ezt a tevékenységet, és ebből származott a bevételük legalább harminc százaléka.

A hitel a KAVOSZ Zrt. koordinálásában érhető el, a cégek hitelhez jutását a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalása segíti. A vállalkozások a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ Zrt. irodáiban tudják igényelni a hitelt. A konstrukció 2021. december 31-éig érhető el - közölték.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo