Pénzszerzés cikkek
Lélektani határt lépett át ennek a szerződéstípusnak a száma
Töretlenül emelkedik a nyugdíjbiztosítások állománya.
Sokan új állás után nézhetnek
Idén a leginkább jellemző béremelés 6-10 százalék között volt a fehérgalléros specialisták körében, jövőre viszont 5-8 százalékos sáv várható.
Nagyvállalkozásoknak indul pályázat
Péntektől lehet pályázni az új, nagyvállalati fókuszterületi innovációs programra.
Jön a munkáshitel, olcsóbbak lehetnek a személyi kölcsönök is
Jelentős konkurenciát támaszt a személyi kölcsönöknek a januártól induló munkáshitel.
Magyarok tízezreinek gondja oldódik meg jövőre?
Milyen támogatásokra számíthatnak 2025-ben a 35 év alatti fiatalok, ha első lakásukat szeretnék megvásárolni?
Pénzt szerezne cégének? Elrajtolt két pályázat
December 5-től már igényelhető az európai uniós forrásból megvalósuló DIMOP Plusz hitelprogram két pályázata.
Otthonfelújítási hitelen gondolkodik? Erről jó, ha tud
A tervek szerint jövőre indul az új otthonfelújítási program és a hozzá kapcsolódó támogatott felújítási hitel.
Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról
A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.
Tovább szűkül a kör a babavárónál
Nagyjából egy hónap múlva megszűnik a harmincon túli nők hitelfelvételét lehetővé tevő átmeneti könnyítés a babaváró kölcsönnél.
Íme, pontosan ennyi nyugdíjpénzt költhetünk jövőre lakásra
A harmadik negyedévben is pompásan alakultak az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók hozamai, a tagok vagyona 2164,5 milliárd forintos csúcsra ért.
4 millió forintért 5 évig itthon: a nemzeti konzultációhoz kötik a munkáshitelt
Megjelentek a dolgozó fiataloknak szóló munkáshitel részletszabályai.
Itt a nagy kasza lehetősége, 20 ezer forintot kaphatunk az államtól
Akár 26 százalékos állampapír hozam, de ez most tényleg elérhető.
Levelet kapnak a nyugdíjpénztári tagok
Egységes tájékoztató levél fogja felhívni a figyelmet az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetőségére.
Megvannak a jövő iparágai, amit a befektetőknek és a fiataloknak életbevágó tudni
6 innovatív iparág, amelyek a kamatlábak csökkenésével a tőzsdén is növekedésre számíthatnak.
Ne béremelést kérjen jövőre – mutatjuk, mivel jár jobban
Január elsejével lép hatályba a kedvezményes adózású lakhatási támogatási rendszer.
Milyen hatással lesz a minimálbér-emelés a vállalkozásokra?
2025-től a minimálbér 9 százalékkal, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő.
Ön is érzi? Ennyivel nőttek a fizetések
A bruttó átlagkereset 627 400 forint volt szeptemberben.
Autót venne a munkáshitelből? Ilyenre futja
A szabad felhasználású munkáshitel a jogszabálytervezet szerint 4 millió forintig igényelhető.
Elégedetlenek a dolgozók a bérükkel – váltanának, de van egy bökkenő
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével.
Kik azok a szerencsések, akik kaphatnak az új 3+6 milliós otthonfelújítási támogatásból?
Ezeken a településeken lesz elérhető az új 3+6 milliós otthonfelújítási támogatás.
A munkáshitellel együtt jövőre robbanhat a személyi kölcsönök piaca
Mivel a munkáshitelt csak fiatalok vehetik fel, így valószínűleg inkább kiegészíti a személyi hitelek piacát, ahol általában idősebbek a hitelfelvevők.
A karrierváltás legnagyobb buktatói
Sok szakembert a kíváncsiság, a tanulási igény, vagy a megszokott, már rutinszerű munkavégzésből való kiszakadás iránti vágy vezérel.
Ömlik a pénz a nyugdíjkasszákba
Rég várt pozitív fordulatot hozott a július-szeptemberi időszak az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszámában.
Derűlátó fiatalok, béremelést remélnek
Saját fizetésük alakulását tekintve a dolgozó fiatalok többsége, 75 százaléka fizetésemelésre számít.
Íme, ennyi adójóváírás ütötte idén a nyugdíjra takarékoskodók markát
Fejenként átlagosan 59 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak.
Kellemes és aggasztó meglepetés a lízingpiacon
Összességében jól teljesített a magyarországi lízingpiac a harmadik negyedévben.
Online segítséget kaphat vállalkozása elindításához, működtetéséhez, pályázataihoz
A vállalkozás életútján végig segítséget nyújt az MBH Csoport által fejlesztett BUPA platform.
Idén elfelejthetik a prémiumot és a korrekciót a nyugdíjasok
Egyre több nyugdíjas kerülhet a szegénységi küszöb alá.
Árat emeltek a könyvelők
A hazai könyvelők 76 százaléka árat emelt az elmúlt egy évben, a legtöbben a 10-25 százalékos drágítás mellett döntöttek.
Több százezer forinttal csábítanak a bankok
A 30 év feletti nőknek már csak szűk két hónapjuk maradt, hogy 11 milliós, kamatmentes babaváró hitelt igényeljenek.
Lakhatási válság: az örökkévalóságig kell spórolni egy ingatlanra
A hazai lakásépítés és lakástámogatás nagy hangsúlyt kapott az elmúlt évtizedben.
Drága folyószámlahitelekre kényszerülnek a magyarok
Utoljára négy és fél éve kényszerültek annyi folyószámlahitelt felvenni a megszorult bankszámlás ügyfelek, mint az idén szeptemberben.
Orbán Viktor szerint a versenyképesség hanyatlása az EU legnagyobb baja – mi Magyarország válasza?
Az Európai Uniónak jelentős reformokra van szüksége a Draghi jelentés szerint, hogy a globális gazdasági versenyben megállja a helyét.
Mennyivel kaphatunk több hitelt a kedvezőbb jövedelmi korlát miatt?
Az MNB szigorúan szabályozza, hogy egy ingatlan értékéhez képest mennyi lakáshitelt lehet felvenni.
Javult az adósok hangulata
Pozitívabban látják a következő fél év pénzügyeit a Provident ügyfelei.
Megoldás gyermekvállalás, betegség, kihagyás után a munkaerőpiaci visszatérésre
Sokaknak nem könnyű visszarázódni a munka világába.
Innovációs programcsomag indul cégeknek, közel 200 milliárd forint a keret
Innovációs programcsomagot hirdet meg a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak 181 milliárd forint értékben.
Döntött a kormány, érkeznek a 3,5 százalékos hitelek
3,5 százalékra csökken a Széchenyi Kártya program beruházási hiteleinek kamata.
Meglódultak a kékgalléros órabérek
A harmadik negyedévben 2098 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére.
Hány lakás fér ma Fortuna bőségszarujába?
Akár többmilliárdos hozammal is gyarapodhatott mára az évtized első, rekordnak számító lottónyereménye, ha azt szerencsés kézzel fektette lakásba a nyertes.
Évtizedes mélyponton több családtámogatás
Amíg 2009-ben még a GDP 2,2 százalékát fordította az állami költségvetés családtámogatási juttatásokra, 2023-ban már csupán az 1,1 százalékát.
Erőltetett béremelés: mennyire reális a kormány legújabb terve?
A minimálbért 1000 euróra, a bruttó átlagkeresetet 1 millió forintra várja 2028-ra.
A magyar háztartások közel fele úgy érzi, romlott az anyagi helyzete
Ezzel párhuzamosan egyre többen rendelkeznek megtakarítással, a havonta átlagosan félretett összeg pedig öt év alatt több mint a duplájára nőtt, idén már meghaladja a 46 ezer forintot.
A reálkereset stagnál az utóbbi hónapokban
A bruttó átlagkereset 628 800 forint volt, 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Mi az igazság a magas megtakarításokról?
Az utóbbi hónapokban egyszerre olvashattunk nagy mértékű béremelkedésről és minden várakozást alulmúló fogyasztásról, jelentős megtakarítási hajlandóságról és a lakosság bő harmadát kitevő szegénységről.
Tervezőasztalról lakást vásárol hitelre? – figyeljen az időpontokra!
Mára már az összes nagybank kínál új lakás vásárlását célzó úgynevezett tervezőasztalos lakáshitelt is, ami azon vevőknek különösen vonzó, akik hajlandóak várni, hiszen az átadásig tovább nőhet az ingatlan értéke.
Településeket, luxusingatlanokat lehet venni a mostani lottónyereményből
Történelmi rekordnak számító, 6,53 milliárd forintos összeget lehet nyerni az ötös lottón szombaton.
5 százalékos THM-plafon: ugyanakkora törlesztővel milliókkal nagyobb lakáshitel
Ugyanakkora törlesztőrészlettel 10-20 százalékkal magasabb összegű kölcsönhöz lehetne hozzájutni.