Varga Judit igazságügyi miniszterként már nem kap 300 ezret lakhatási támogatásra

Felkerült a netre az új igazságügyi miniszter, Varga Judit vagyonnyilatkozata, amelyből kiderül, hogy már nem részesül havi 300 ezer forint juttatásban hivatali lakáshasználat címén. Legutóbbi vagyonnyilatkozatában - amit még a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkáraként adott le idén januárban - még szerepelt ez az összeg, amire 2018. októberétől volt jogosult.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Általában azok a vezető kormányzati tisztségviselők, politikusok részesülnek ilyen juttatásban, akik nem rendelkeznek budapesti ingatlannal. A g7 portál írta meg idén nyáron, hogy Varga Judit  úgy veszi fel a havi 300 ezer forintot lakhatásra, hogy közben a családjának a tulajdonában van egy budapesti ingatlan, amelyet az Airbnb-n keresztül adnak ki, tehát ebből jövedelme - a nyilatkozata szerint "körülbelül évi 4 millió forint - is származik.

Kép: MTI/Kovács Tamás

A portál cikke szerint az összeférhetetlenség árnyéka vetül a juttatásra, mert bár a budapesti ingatlan nem Varga Judit, hanem a férje, Magyar Péter nevén van (Varga balatonhenyei ingatlant birtokol), de a jogszabályok szerint a lakátulajdonlásnál az állami vezető házastársának lakásviszonyait is figyelembe kell venni.

Utóbb kiderült, hogy a lakhatási támogatást már nem kapja a politikus asszony. A férje, Magyar Péter, mind a Diákhitel Központ nemrég kinevezett vezérigazgatója közölte az mfor-nak adott interjúban, hogy felesége már nem veszi igénybe a támogatást. Magyar Péter szerint a megítélt támogatás sem jogi, sem etikai problémát nem vet fel.

Összevetve a januárival, az mfor más változásokat is észrevett. Így például idén megszerezték a jogerős használatbavételi engedélyt a 195 négyzetméteres balatonhenyei családi házra. Az igazságügyi miniszter továbbá már nem résztulajdonos a miskolci Philidor Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ben, amely családi vállalkozásban korábban 50 százalékos részesedése volt. A mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó, devizában meglévő pénzintézeti számlakövetelése fél év alatt 2700 euróról 5000 euróra (855 900 forintról 1 625 000 forintra) emelkedett. A pénzintézettel szembeni, férjével közös tartozásuk apadt, az év elején kimutatott 10 millió forintról 9 412 910 forintra. Egyebekben nem változott a vagyoni helyzete.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo