Társadalmunkban a siker kulcsa a növekedés. Ha egy cég nem képes folyamatosan többet és többet termelni, eladni, az vesztessé válik. Aki nem képes újabb javakat megszerezni, és növelni a fogyasztását, az nem lehet boldog ember, és az országok minőségét is egyértelműen a GDP növekedése jelzi. Még.
A bőrünkön érezzük
Az erőforrások korlátossága, a biológiai sokszínűség sérülékenysége, a klímaváltozás kézzelfogható, megtapasztalható következményekkel jár. A növekedés és a fenntarthatóság ellentmondása mindenkinek az életére hatással van, de sokakban nem tudatosul a valódi probléma. A fizikai kereteken túl ugyanis a növekedésnek vannak kulturális határai. Ez ma a világ számára az egyik legfontosabb dilemma Vincent Liegey, a Francia Nemnövekedési Mozgalom (French Degrowth Movement) képviselője szerint.
– Tegyük fel, hogy a bővülés fizikailag a végtelenségig fokozható lenne, de mi az értelme? Vajon jól érezzük magunkat növekedésmániás, fogyasztásra és termelékenységre épülő világunkban, amelyet hosszú évek alatt felépítettünk? Az öngyilkosságok nagy száma, a válások gyakorisága, a depressziósok és a munkahelyükön boldogtalanok magas aránya azt mutatja, hogy nem. És nem csupán azért nem, mert a gazdasági és az ökológiai válság éppen egy időben zajlik, hanem azért sem, mert ezek konvergenciájaképpen politikai, kulturális, szociális és demográfiai krízissel nézünk szembe. Antropológiai válságban van a világ, amely rárakódik az emberiség mindennapjaira – vonta le a következtetést Vincent Liegey a Védegylet „Gazdaság helyben” című konferenciáján tartott előadásában.
A 2008-as válság kapcsán is egyértelművé vált, hogy a növekedésben gyökerező rendszerünk korlátos: buborékokon nyugszik, amelyek idővel kipukkadnak.
Amennyiben változatlanul hitelre – a termelés és a fogyasztás bővítésére – alapuló célok működtetik a gazdaságokat, nem számíthatunk másra, mint inflációra és újabb buborékokra, amelyek az eddigieknél is komolyabb sokkot okoznak majd, mutat rá Liegey, aki szerint erre utal a nyersanyagok árának mozgása is: a rézért például ma dupla annyit kell fizetni, mint három évvel ezelőtt. Eddig sem a növekedést ösztönző gazdasági mentőcsomagok, sem a megszorítások nem vezettek sikerre.
A nemnövekedési mozgalmak képviselői B tervről beszélnek.
– Ma a világ vezetői mentés címén arra költenek, hogy újabb buborékokat hozzanak létre. Ehelyett a regnáló rendszert alapjaiban kell újragondolni. A rosszul begombolt zakót előbb ki kell gombolni, azután lehet újragombolni – érvel Vincent Liegey.
Közgazdászok és ökológusok évek óta kritizálják a mára kialakult kapitalizmust és a demokráciákat, a bírálatokon túl azonban kevés a megvalósult jó példa. A nemnövekedési mozgalmak a békésen és demokratikusan megvalósuló relokalizációt, azaz a helyben termelést és fogyasztást tűzték zászlajukra. Az autonóm, lokális gazdaság elsősorban az élelmiszer-ellátás területén értelmezhető, de a mozgalom a későbbiekben a gazdasági és pénzügyi önellátásra is kiterjesztené a relokalizáció programját. Idetartozik az energiafogyasztás csökkentése és a megújuló energiaforrásokra való átállás is. Nem protekcionizmusról beszélnek, hanem helyi szinten megvalósítható, értelmes gazdasági modellről, amely nyitott és demokratikus.
– Nem kellenek adminisztratív korlátok. Az embereknek kell belátniuk, hogy nincs értelme spanyol paradicsomot importálni, ha az helyben, a saját közösségükben is megterem – magyarázza a francia mozgalom képviselője.
A világ számos országában meglévő nemnövekedési mozgalmak szerint a fenntartható társadalom fontos alapértéke a szolidaritás is. Szerintük a jelenlegitől lényegesen különböző világban nem a gazdasági növekedés, a GDP hajszolása jelenti a társadalom tagjai számára a legfontosabb célt, hanem a helyi közösségek megerősödése, a szolidaritás eszméjének előtérbe helyezése, valamint a közgazdaságtan haszonelvűségén túl a valódi emberi értékek és szükségletek, az általános jólét megteremtése.
Buen vivir
Máshol felülről indult a kezdeményezés. Ecuador példája rámutat, hogy az embert, a szolidaritást és a természetet középpontba állító politika valóban sikeres lehet. Jaime Barberis, Ecuador budapesti nagykövete nyár elején a Budapesti Gazdasági Főiskolán beszélt az országban 2008-ban bekövetkezett szemléletváltás eredményeiről. „A demokrácia kiteljesítése mint a gazdasági növekedés gyorsításának eszköze – az ecuadori példa” című előadásában elmondta: 2008-ban új alkotmányt és 103 jogszabályt fogadtak el, amelyek megalapozták a „Buen vivir-t”, a természettel való harmonikus létezés paradigmáját. Ezzel Ecuador a jólét új alapjait helyezte le, amelyek az egyén és a közösségi csoportok méltóságán alapszanak, harmonikus együttélést hirdetnek a különböző népek, valamint az emberek és a természet között. A gyakorlatban a koncepció eltünteti az előítéletet és a kizsákmányolást az emberek között, a természet tiszteletét hirdeti, és fontos célkitűzése az egyensúly megőrzése. Épp az ellenkezőjét követi, mint amiben a modern nyugati társadalmak léteznek, ahol nincs egyensúly sem az emberek, sem a természet között. Többet vásárolunk, mint amire szükségünk van, lelkiismeret-furdalás nélkül kizsákmányoljuk a földet, a vizeinket és magukat az embereket, amikor a profitot hajszoljuk csupán az egyéni érdekeket követve.
A latin-amerikai országban alkotmányba foglalt új szemléletnek már az eredményei is látszanak. Politikailag és gazdaságilag stabillá vált, látványosan csökkent a szegénység, és nőtt a foglalkoztatottság. A Magyar Közgazdasági Társaság Nemzetközi Gazdaság Szakosztálya által szervezett konferencián Jaime Barberis elmondta: az elmúlt öt évben megduplázódtak az állami beruházások, és hozzávetőleg 650 ezer ecuadori került ki a szegénységből. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az adófizetés kultúrájának népszerűsítésével sikerült a beszedett adókat megduplázni.
