OKJ-re is jöhet a diákhitel

Új típusú diákhitel konstrukció kidolgozásán dolgoznak, a Diákhitel 3 elméletileg OKJ-s képzésekre is igénybe vehető lesz és negyven éves életkor felett is lehet majd igényelni.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kép: Meathead Movers

Új típusú diákhitel kialakításán dolgoznak – tudta meg a Magyar Nemzet Bugár Csabától, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatójától. Hogy ez pontosan milyen konstrukciót fog jelenteni, arról egyelőre csak annyit mondott, már dolgoznak az új terméken a Diákhitel Központ Zrt. tulajdonosi jog-gyakorlójával, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-vel. A jövőbeli tervekről szólva hozzátette: várható, hogy fel lehet majd venni OKJ-képzésekre is diákhitelt, illetve az élethosszig tartó tanulás felveti annak a kérdését, hogy akár a mostani korhatár, a 40. életév betöltése után is lehessen igényelni.

Az új konstrukciót az is indokolja, hogy nem fejezi be a tanulmányait az egyetemisták és főiskolások 14 százaléka, így középfokú végzettséggel kell munkát találniuk – Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója szerint ez áll amögött, hogy alapításuk óta idén júliusig 20 ezer szerződést kellett felmondani a törlesztések elmaradása miatt. Aki nem fizeti vissza a diákhitelt, annak az adósságát pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hajtja be. Ugyanakkor, míg 2014-ben az ügyfelek 2,7 százalékának kellett az adóhatóságnak lépnie tartozás miatt, tavaly ez az arány már csak 1,5 százalék volt – emelte ki lapunknak a vezérigazgató.

Bugár Csaba tapasztalatai szerint az, hogy egyre több fiatal diploma után külföldön próbál boldogulni, nem befolyásolja hátrányosan a visszafizetést, sőt, inkább segíti. Egyébként egyre több egykori diákra jellemző az is, hogy majdnem duplaakkora törlesztőrészletet fizet vissza, mint amekkora a kötelezettsége.

Még olcsóbb lesz a diákhitel
A következő félévre tovább csökken a Diákhitelek kamata. A szabad felhasználású Diákhitel1 kamatmértéke 3,75%-on, a Diákhitel2-é 5%-on került megállapításra a 2016. július 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan. A kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső része továbbra is fix 2%, a különbözetet az állam kamattámogatás formájában fizeti meg a hiteligénylők helyett.

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo