- Miért fogalmazódik meg általában az emberekben a váltás gondolata?
- Amikor belső igényeink és külső valósághelyzetünk között már nagy a szakadék - azaz, amiben hiszünk, ami igazán fontos a számunkra, nem tükröződik vissza a körülményeinkben - jó okunk van arra, hogy olyan irányba forduljunk, ami motivációinknak jobban megfelel.
- Tapasztalatai szerint mit várnak az emberek a munkájuktól?
- Nagy egyéni különbségek lehetnek ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Mélyebb rálátásom leginkább azoknak az embereknek a gondolkodásmódjára van, akikkel vezetőfejlesztőként vagy karrierváltás kapcsán dolgozom. Ez egy magasan kvalifikált réteg: szakemberek, vezetők, kisebb mértékben vállalkozók és művészek ők, többnyire 30-50 éves kor között. 2009-ben végeztem egy fókuszcsoportos kutatást ebben a témában, akkor klienseim leginkább megfelelő egzisztenciát, a megszokott életszínvonal biztosítását, (akár külföldi) karrierlehetőségeket, stabilitást, értelmes, motiváló feladatot, fejlődési lehetőséget, valamint - kisebb mértékben - az önmegvalósítás lehetőségét várták el munkájuktól.
- Van-e a váltási stratégiában különbség azok között, akiket kitettek a munkahelyükről, és akik munkaviszonyból próbálkoznak?
- Nem tudok erre válaszolni, hiszen igen ritkán keresnek meg olyanok, akiket elbocsátottak a munkahelyükről. Gyakoribb, hogy olyan ügyfelek keresnek meg, akik megelégelték korábbi helyzetüket, és úgy hagyták ott munkaadójukat, hogy csak halvány vízióval rendelkeznek, azzal kapcsolatban, milyen irányba szeretnének váltani, azaz nincs határozott vagy tudatos váltási stratégiájuk. Többször hallok ilyesmit: "előbb kipihenem magam, hiszen a tartalék pénzemből megélek hónapokig, lesz időm kigondolni".
- A Kelly Services legfrissebb kutatása szerint egyre inkább trend a karrierváltás. Mit gondol miért?
- Nem tudom, hogy trend-e. Azt tapasztalom, hogy az én korosztályom - a 40-es éveik elején járók -, éppen most vannak benne az ún. életközépi válság-váltásnak nevezett folyamatban - vagy pedig már túlestek rajta. E krízis okát ott lehet keresni, hogy harmincas éveink végére valószínűleg már meghoztuk életünk komoly döntéseit és kialakítottunk bizonyos struktúrákat - például munkahelyi és családi környezetünket -, melyekbe lassan kezdünk "belegyökerezni". Elképzelhető, hogy személyiségünk bizonyos területei előtérbe kerültek, más területeket viszont hanyagoltunk. Azok a helyzetek, amelyek fiatalabb éveinkben kihívást jelentettek, életünk ezen időszakában esetleg korlátozóvá, unalmassá, sőt akár nyomasztóvá is válhatnak. Lehetséges, hogy olyan szakmát választottunk, melyet korábban kielégítőnek éreztünk, mostanra azonban már nem felel meg annak az embernek, akivé azóta lettünk. Ilyenkor belső énünk fellázad azok ellen a helyzetek ellen, melyekbe belekényszerítettük magunkat, általában a biztonságkeresés, a társadalom, vagy szűkebb környezetünk nyomása miatt. Ez a belső lázadás sokféle módon lappanghat bennünk, és előfordulhat, hogy egy elbocsátás ébreszt rá bennünket a probléma súlyára. Szerencsésebb esetben magunktól hagyjuk ott a céget, mert elegünk lesz a mókuskerékből. Ha nők vagyunk, a családalapítás miatt esetleg teljesen háttérbe szorítottuk szakmai ambícióinkat, amivel bizonyos én-részeinket hosszú időn át megtagadtunk. Mindegy, hogy az események okozói vagy elszenvedői vagyunk, a lényeg, hogy vagy mi robbantjuk fel és feszítjük szét a körülöttünk lévő kereteket, vagy találunk valakit, aki ezt helyettünk megteszi, és akkor a fennálló struktúra belátható okok nélkül omlik össze.
Vannak, akik a rögzült struktúrák eme szétfeszítését drámai módon élik meg, mások csendesen, elfogadóan, de ez utóbbi eset is jelentékeny és transzformáló. Ez a mélylélektani folyamat áll a harmincas éveink végén induló és a negyvenes éveink közepéig tartó életszakasz hátterében. Valójában azonban ez egy lehetőség és egyben fordulópont, amely egy magasabb szintű én-kifejezést sürget, és esedékessé teszi legszemélyesebb prioritásaink újrarendezését. Azt tapasztalom, hogy többekben megvan a bátorság az önmagukkal való őszinte szembenézéshez és a változtatáshoz, és én is erre biztatom a hozzám fordulókat - saját tapasztalatom is igazolja, hogy megéri.
- Megfigyelései alapján melyek a leggyakoribb karrierváltási utak? Honnan hová lehet eséllyel váltani? Esetleg melyek a legmerészebbek esetek, - akár Ön által tapasztalt konkrét példa alapján?
Az elmúlt egy év során a következő karrierváltási utakkal találkoztam leggyakrabban.
A munkavállaló:
- multinacionális cégtől magyar céghez megy, saját vállalkozást kezd vagy a non-profit szférára - például csr-ra - vált
- multicégből vagy saját vállalkozásból önmegvalósítási szándékkal lép ki új területre -például lovasoktató vagy jógaoktató lesz, a természetgyógyászat vagy a művészetek területén helyezkedik el
- családi vállalkozásból más céghez megy - például egy hölgy férje cégétől, irodavezetői pozícióból PR területre vált
- közintézményből - például rendőrségtől, honvédségtől - a profitorientált szférára vált
- egyik szakterületről a másikra vált - például marketinget HR-re, az angoltanítást angol nyelvű ügyfélszolgálati munkára cseréli
- szakterületén belül külföldi munkavállalásba vág bele vagy külföldről települ haza.
Ezek közül véleményem szerint a leginkább kihívásokkal teli váltás egy családi vagy saját vállalkozásból, illetve közintézményből profitorientált területre, főként multicéghez kerülni. Ennek több oka is lehet, a teljesség igénye nélkül néhány: az önismeret hiánya, szervezeti elvárások, a cégkultúra ismeretének hiánya, nem reális elvárások a váltással kapcsolatban, felkészültségbeli és kompetenciabeli hiányosságok.
Olyan esettel, amit kifejezetten merésznek találok, ritkán találkozom. Lehet, hogy első hallásra szokatlannak tűnik, ha például egy multicégnél dolgozó gazdasági igazgató óvodát szeretne üzemeltetetni, ám amikor kiderül, hogy van négy, nagyjából óvodáskorú gyermeke, már nem lepődöm meg.
- Melyek a sikeres váltási stratégia alappillérei? Mi a legfőbb hiba? Hogyan látja, miben adhat Ön leginkább segítséget?
- Úgy gondolom, alapvető dolog, hogy higgyünk abban, képesek leszünk végigvinni a váltást, és irányítsuk a figyelmünket arra, amit el szeretnénk érni. Fontos a reális önismeret, ezen elsősorban azt értem, hogy legyünk tudatában a saját vágyainknak, motivációinknak, ismerjük meg a bennünk lévő potenciálokat és támaszkodjunk rájuk - ilyenek például tudás-, vagy kompetenciabeli erősségeink vagy személyiségünk jellemvonásai.
- A váltás sikeres megvalósításának ára lehet - például pénz, időráfordítás, erőfeszítés, vagy az, hogy ezért cserébe fel kell hagynunk valamivel. Kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e ezt megfizetni, és mi az az ár, ami még nem túl magas számunkra?
- Szükség van némi tervezésre, mert ez jelenti a híd alapját az elképzelt és a megvalósult vágyak, helyzetek között. Amikor világossá válnak céljaink, a szükséges lépések és a rendelkezésünkre álló időkeret, cselekednünk kell. Közben érdemes persze megfigyelnünk, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Ha nem működik, amit teszünk, tegyünk mást helyette. Mindig keressünk új alternatívákat, gondoljunk arra, hogy nagyon sok választási lehetőségünk van. Sok mindenen megbukhat a váltás, már az eddig leírtak is számtalan kihívást okozhatnak. Két dolgot emelnék még ki: az első az új szokások kialakításából fakadó nehézségek köre. Például egy multicégtől a vállalkozói létre való váltás során merülhet fel az az új helyzet, hogy nem egy jól felépített rendszer diktálja a teendőket, nem mások mozgatnak bennünket, hanem hirtelen ránk tör egyfajta szabadság, mely ugyanakkor nagyobb felelősséggel is jár, hiszen mostantól saját magunk vezetőivé kell válnunk. A másik problémakör a korlátozó családi minták tudatos feldolgozásának nehézségeivel kapcsolatos. Ezt tapasztalhatják például azok a harmincas éveik végén járók, akiknek a szülei a rendszerváltozáskor kerültek az életközepi válság-váltásba - amiből aztán sikertelenül kerültek ki. Én elsősorban azoknak a negyven év körüli, vagy negyvenes éveikben járó, magasan kvalifikált szakembereknek, vezetőknek, vállalkozóknak és esetleg művészeknek tudok a változási/változtatási folyamatához érdemben hozzájárulni, akik azokra az utakra lépnek, melyeket én már bejártam, vagy amelyen jó ideje rajta vagyok, és így hitelesen tudok meríteni a személyes tapasztalataimból is. Eddigi karrierem és az utóbbi évek vezetőfejlesztési tapasztalatai alapján ismerem a különböző cégkultúrákat, szervezeti-, és kompetenciabeli elvárásokat és a vállalkozói létformát is, több száz alkalommal vettem részt kiválasztási folyamatban mindkét oldalon, így felkészültségem miatt gyakran fordulnak hozzám önéletrajzírással, interjúra vagy értékelő központra való felkészüléssel kapcsolatban, történjen mindez magyar vagy angol nyelven. Egyre gyakoribbak a klasszikus karrier-tanácsadáson túlmutató olyan jellegű igények, mint például az erősségek feltérképezése, a karriertervezés, a karrierváltás folyamatának úgynevezett coaching módszerekkel történő támogatása, valamint a vezetői vagy egyéb készségek fejlesztése.
- A siker relatív, és talán mindenkinek mást jelent. Ön szerint mi a boldogulás titka?
- Valóban: ahány ember, annyi jelentés, annyi definíció. Számomra a boldogulás titka, hogy olyan dolgokkal foglalkozom, melyek igazán értéket képviselnek a számomra. Örömet jelent mindaz, ami a fejlődésemet szolgálja, amiben mások szolgálatára lehetek, és amiben kifejezhetem a bennem lévő potenciált. Az én életem ma már egyre inkább erről szól. Hosszú - és időnként válságokkal-váltásokkal teli - utat tettem meg idáig, és megfizettem az árát. Tapasztalatból tudom, megéri, hiszen amit nyerhetünk az nem kevesebb, mint az önmagunkra találás és egy teljesebb élet lehetősége.
- Igaznak tartja, hogy a nagyvállalatoknál, multiknál égnek ki leginkább az emberek, vagy ez nem ettől függ?
- Nem tudom, nem olvastam ezzel kapcsolatos statisztikát.
- Mondhatjuk, hogy van olyan ember, akinek kifejezetten a mókuskerék való? Ugyanakkor mi az a pont, ahol már mindenképpen váltani kell?
- Tetszik a kérdés. Úgy gondolom, többünk személyiségének van olyan része, amely az életünk rövidebb-hosszabb szakaszán belül jó teljesítményre ösztönözhet bennünket a mókuskerékben, és megelégedettséggel tölthet el. Amikor azonban valaki nem azt csinálja, amiben hisz, vagy ami pozitív értelemben szenvedéllyel tölti el, amikor a munkájában nem tudja kifejezni azt, aki ő maga: ez szignál lehet a változtatásra, váltásra. A változtatással járó nehézségek mélysége egyrészről attól függ, hogy érzelmeink és identitásunk fejlődése korábban milyen mértékű zavart szenvedett és mennyire erősen tér el az életvezetésünk a vágyainktól. Minél mélyebb a szakadék, annál meredekebb, merészebb, és kihívásokkal telibb lehet a váltás. Érdemes nem megvárni az erős szignálokat, mint amilyen a kiégés vagy egy betegség, baleset.
- Embertípus- és személyiségfüggő, hogy ki tud élni az alkalmazotti létben és kinek van szüksége a rugalmasabb életre?
- Igen, úgy gondolom végső soron személyiségfüggő.
- Előfordul, hogy valakit inkább lebeszélne arról, hogy vállalkozzon?
- Igen, számos ilyen eset lehetséges. Van, akinek már a személyisége akadályokat rejthet: például kevés ambícióval rendelkezik, híján van a célirányos, tüzes, cselekvő energiának, kevéssé kitartó, vagy nem rendelkezik olyan erőforrásokkal, kompetenciával, ami arra váltható, amit ő a vállalkozásból remél.
