A vevő adószámának és címének megléte, az ügyletet követő ellenőrzése, a bankszámlás fizetés, a mérlegjegyek és CMR fuvarlevelek felrakodáskori lebélyegzése és lemásolása, annak igazolása, hogy a fuvarlevelek visszaküldése postán valóban külföldről, a cél szerinti tagországból történik nem elegendő, hanem az áru más tagállamba történő kiszállításának igazolása is szükséges. A hitelt érdemlő igazolás módja pedig a helyzettől függően változhat.
Az ügylethez kapcsolódó igazolás származhat a felektől és/vagy a felektől különböző harmadik személyektől. Egy igazolás bizonyító ereje annál nagyobb, minél inkább a felektől független, harmadik személytől származik. Bár a felektől (eladó – vevő) származó bizonyíték sem zárható ki automatikusan, amennyiben az eset összes körülményeinek vizsgálata során látható, hogy a termék igazoltan átkerült más tagállamba. A probléma azonban azzal van, hogy az eset összes körülménye nem belátható, nem ellenőrizhető; különösen akkor nem, amikor egy jóhiszemű adózó az áru kiszállítását egy később csalónak bizonyuló „vevőre” bízza.
A CMR fuvarokmány az adóhatóság értelmezése szerint pusztán azt a körülményt támasztja alá, hogy a fuvarozó az árut a feladótól átvette, azaz a felrakodás és az indulás megtörtént, de nem bizonyítja, hogy az áru a rendeltetési helyre meg is érkezett. A közösségi értékesítés adómentességéhez szükséges a címzettnek az átvételt igazoló nyilatkozata is, így igazolható hitelt érdemlő módon annak ténye, hogy a fuvarozás befejeződött, és a termék igazoltan másik tagállamba átkerült. Ez a nyilatkozat szerepelhet a CMR-re felvezetve, ezért fontos, hogy az ügylet után visszakapott fuvarleveleken három aláírás szerepeljen: a feladóé, a fuvarozóé és az árut átvevő címzetté.
Az adóhatóság azonban a kivitel igazolására további hivatalos okmányokat vagy közokiratokat (például közjegyzői igazolást a másik tagállamba való megérkezésről), illetve más kereskedelmi okmányokat vár el. Elfogadható kereskedelmi okmányok lehetnek például: a célországbeli raktári átvételi elismervény (jobb, ha külső raktárról és így a felektől eltérő harmadik fél nyilatkozatáról van szó), kereskedelmi vagy iparkamara által adott igazolás, bankgaranciához kapcsolódó dokumentáció, ügyvédi letét jegyzőkönyve vagy más – megbízható harmadik féltől származó – igazolás.
Mi több, a kivitelt és a célországbeli átvételt igazoló dokumentumok összegyűjtése után sem dőlhetünk hátra. Formai hibák elegendőek ugyanis ahhoz, hogy az adóhatóság valótlannak bélyegezze fuvarokmányainkat és kapott nyilatkozatainkat, ily módon megdöntve azok hitelességét. Ilyen lehet például, hogy fuvarlevelünket olyan személy írja alá, olyan pecséttel bélyegzi le, amely nem tartozik az egyébként létező, de az adott ügyletben nem valós vevőhöz. Mert a mi „üzleti partnerünk” csupán eljátssza, hogy azonos azzal a vevővel, de kapcsolattartó személyünk sosem volt vezetője vagy alkalmazottja annak, és a pecsét is hamis.
Az Európai Unió joggyakorlata alapján ugyanis nem ellentétes az Irányelvvel a közösségen belüli értékesítés adómentességének megtagadása, ha objektív körülmények alapján bizonyítást nyer, hogy az eladó nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének. Tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy adócsaláshoz járul hozzá, és nem tett meg minden tőle telhető ésszerű intézkedést annak érdekében, hogy elkerülje ezt. De a fenti lista alapján kimondhatjuk, hogy a magyar szabályozás alapján az ilyen intézkedések „ésszerűségi küszöbe” igen magasan van.
Persze az „ésszerűségi küszöb” magasra tétele nem más mint védekező mechanizmus az adóhatóság részéről. Ugyanis, ha az eladó teljesítené a termékértékesítés igazolására vonatkozó kötelezettségét, és a vevő hibája lenne, hogy nem tett eleget a termékek kiszállításának, rajta kellene behajtani az áfát. A vevő számonkérése azonban jóval nagyobb feladat, hiszen azon túl, hogy jellemzően külföldi, ráadásul mivel csaló, az évekkel későbbi ellenőrzések már csupán hűlt helyét találják.