Még mindig offline a világ fele

Az infokommunikációs szolgáltatások ma már nem számítanak luxusnak. Mégis, még napjainkban is a világon megközelítőleg 3,9 milliárd ember nem jut hozzá az internethez – írja a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) éves jelentésében. Pedig a szolgáltatások ára folyamatosan csökken.

Kép: Pixabay

Az ICT Facts & Figures 2016 számai azt mutatják, hogy ma már a fejlődő világ adja az internethasználók zömét, ott 2,5 milliárdan kapcsolódnak a világhálóhoz, míg a fejlett országokban élők közül egymilliárdan neteznek. Ha azonban a penetrációt nézzük, máris láthatóvá válik, milyen óriási a digitális szakadék a fejlett és fejlődő országok között. A fejlett országokban az internet elterjedtsége 81 százalék, a fejlődőkban 40 százalék, a legkevésbé fejlett régiókban pedig alig éri el a 15 százalékot. Pedig ha a különféle technológiák lefedettségi szintjét nézzük, nem ilyen rossz a helyzet, hiszen a teljes népesség 95 százaléka, vagyis nagyjából 7 milliárd ember él már olyan területen, ahol van legalább 2G-s mobillefedettség. A 3G-s és korszerűbb mobilhálózatok a világ népességének a 84 százalékát érik el, de a vidéken élőknek csak valamivel több mint a kétharmadát – hívta fel a figyelmet a bitport.hu.

A szuperszélessávnak tekintett LTE technológia az elmúlt három évben nagyon gyorsan fejlődött, ma már eljut a globális népesség 53 százalékához, közel 4 milliárd emberhez. Vannak azonban nagy kiterjedésű földrajzi területek, mint Amerika vagy a FÁK-térség, ahol a populáció egyharmada a mai napig is offline. Afrikában még kritikusabb a helyzet, ott a népesség 75 százaléka nem használja az infokommmunikációs technológiákat. Ezzel szemben Európában csak az itt élők 21 százaléka nem éri el a világhálót.

A fejlődő térségekben még mindig két számjegyű a vezeték nélküli szélessávúinternet-előfizetések számának a növekedése: az ott élők több mint 40 százalékának van előfizetése. Globálisan azonban jelentősen lelassult a mobil broadband terjedése. A szakértők szerint a tavalyi 3,2 milliárd után az idei év végén 3,6 milliárdra nőhet a mobil szélessávra előfizetők száma világszerte.

A mobil szélessávú szolgáltatások anyagilag ma már elérhetőbbek a vezetékesnél, ugyanis utóbbiak alapcsomagja átlagosan kétszer annyiba kerül, mint a hasonló mobilszolgáltatás – állítja a jelentés. A múlt év végén az átlagos mobil szélessávú tarifák világszinten számított bruttó jövedelem (GNI) 5,5 százalékát adták.

További részletek itt olvashatók!

Aki profitál az internetből, – és aki nem
A közgazdászok, mérnökök és a társadalomkutatók forradalmi változásokat várnak az internet terjedésétől: tudásalapú gazdaságot, információkon alapuló társadalmat, automatizált ipari termelést, egymással kommunikáló háztartási gépeket. Csakhogy a Világbank legfrissebb jelentése szerint a világháló nem oldja meg varázsütésre a problémákat, hanem éppen ellenkezőleg, új egyenlőtlenségeket is teremt.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo