Páros lábbal szállnak az áruházak a tojástermelésbe a gazdák szerint

A Tojásszövetség valós fenyegetést szimatol, ezért tárgyalni hívja az üzletláncokat, akik szerintük aláárazással és a ketreces tyúktartás elleni támadásokkal veszélyeztetik az ágazatot.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Tárgyalóasztalhoz hívják az áruházláncokat a hazai tojástermelők, az elmúlt időszakban ugyanis több olyan probléma is napirendre került, amely veszélybe sodorhatja az ágazat szereplőinek működését - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Szép Imre, a Tojásszövetség újonnan megválasztott elnöke a lapnak elmondta: számos esetben előfordult, hogy az üzletláncok indokolatlan akciót hirdettek, ezzel pedig rendre sikerült letörniük a felvásárlási árakat. Az M-es méretű dobozos tojás darabja például tartósan negyven forint körül volt, pár héttel ezelőtt azonban az egyik áruházlánc 25 forintos akciós árat hirdetett. Ezt az áresést a piaci folyamatok semmiképp nem indokolták, ugyanis sem a hazai, sem az uniós piacon nincs túlkínálat tojásból.

"A 25 forintos darabonkénti ár ráadásul olyan alacsony felvásárlási szintet feltételez, amely mélyen az önköltség alatt van. Ilyen olcsón itthon nem lehet tojást előállítani" - hangsúlyozta Szép Imre. Hozzátette: a közeljövőben szeretnének egyeztetni valamennyi hazai kiskereskedelmi szereplővel annak érdekében, hogy elfogadható konszenzus alakuljon ki a tojás áráról, a mostanihoz hasonló kilengések pedig ne forduljanak elő.

Azonban nem az árazás az egyetlen vitapont, hanem az is, hogy egyes üzletláncok nemrég támadást indítottak a ketreces tartás ellen. Szép Imre szerint ezen áruházak részben anyacégeik nyomására próbálják kiiktatni kínálatukból a ketreces tartásból származó tojást, Németországban és az Egyesült Királyságban ugyanis az alternatív technológiák az elterjedtebbek.

"Nem lehet öt-tíz évente szemléletet váltani egy olyan ágazatban, ahol a beruházások hosszú távon térülnek meg. Ha a magyar gazdálkodókat újabb technológiaváltásra kényszerítik, az egész ágazat jövője kerülhet veszélybe, és uniós szinten is nagy kiesést jelenthet, ha leáll a ketreces termelés" - jegyezte meg. Hozzátette: amellett, hogy ez a legköltséghatékonyabb metódus, a ketreces tartásból származó tojás a legkevésbé szennyezett, tehát a humánegészségügyi szempontok is mellette szólnak.

Magyarországon és a visegrádi országokban is a ketreces tartás a legelterjedtebb, ezért a hazai ágazati szereplők a nemzetközi fórumokon a V4-ek segítségére is számítanak, emellett az olasz, a spanyol és a francia tojástermelők támogatásában is bíznak, hiszen ott is többségben van ez a technológia.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo