Feltámadt Siófok

Ismét túl van a vendégéjszakák száma az egymillión a Balaton déli partjának fővárosában. Ez tizenkét százalékos növekedést jelent az elmúlt évhez képest.

Egyetlen átmeneti, „covidos” esztendő, a 2020-as után Siófok turizmusának 2021-ben is sikerült átlépnie az egymilliós vendégéjszakaszámot, mint ahogyan 2015 és 2019 között minden évben. A 2020-as, 915 ezer vendégéjszakát produkáló év után ugyanis tavaly 12 százalékkal több, 1 millió 024 ezer 893 vendégéjszakát töltöttek el a turisták Siófok kereskedelmi és magán szálláshelyein – derül ki az önkormányzati adóhivatal friss összegzéséből.

A Balaton vonzereje mindent elsöpör. Fotó: siofokinagystrand.hu

A decemberi 34 551-es számmal sikerült átlépni a „bűvös határt”, s bár az 1 024 893 vendégéjszaka némileg elmarad ugyan az utolsó „covidmentes” év, 2019 végső számától (1 millió 092 ezer), ám figyelembe veendő, hogy a 2021-es esztendő turizmusát is nehezítette a járványhelyzet. Természetesen tavaly is a nyári három hónapban produkálták a siófoki kereskedelmi- és magán szálláshelyek az éves forgalom 80 százalékát, 796 ezer vendégéjszakával.

Településszintű országos adatok nem állnak még rendelkezésre a 2021-es évről; egy évvel korábban, 2020-ban azonban Siófok a 915 ezer vendégéjszakával is „megnyerte” a hazai települések közötti „versenyt”. Az adatok alapján az volt az első év, amikor a siófoki magán szálláshelyeken több vendégéjszakát töltöttek el a turisták, mint a város szállodáiban, panzióiban és kempingjeiben.

Véleményvezér

Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak

Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak 

Az egykori magyar sikerágazat rosszul teljesít.
Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?
Azerbajdzsánnak nem elég Putyin bocsánatkérése

Azerbajdzsánnak nem elég Putyin bocsánatkérése 

Nincs bocsánat az azeri gép lelövése és a segítségnyújtás elmulasztása miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo