Friss cikkeink


Ha ezt betartják, tényleg csökkenhet a rezsi

Ha ezt betartják, tényleg csökkenhet a rezsi 

Az energiahatékonyság javulásával az európaiaknak egyre kisebb lesz a havi villanyszámlája. Európa pedig kevésbé függ majd a külső olaj- és gázszállítóktól, jobb lesz a levegő minősége, és a környezetet is kevesebb káros hatás éri.
Nem csökkentettük a légszennyezést, csak elküldtük Ázsiába

Nem csökkentettük a légszennyezést, csak elküldtük Ázsiába 

A párizsi klímaegyezmény csak a tagországa határain belül kibocsátott üvegházgázokért teszi felelőssé az adott nemzetállamot. De míg úgy tűnik, hogy az EU és az USA csökkentette kibocsátását az elmúlt tíz-húsz évben, valójában valójában csak kihelyeztük a legszennyezőbb iparágakat a Távol-Keletre. Ha a kormányok kötelezővé tennék a cégek számára, hogy bizonyos hányadban belföldi nyersanyagokat vásároljanak, akkor zárulhatna be legalább részlegesen a füstexportálás kiskapuja. Ez lesz a klímapolitika következő hulláma.
Sok fiatal szerint az étrend-kiegészítő is gyógyít

Sok fiatal szerint az étrend-kiegészítő is gyógyít 

A magyar fiatalok csaknem fele fogyasztott valamilyen étrend-kiegészítőt az elmúlt évben, ugyanakkor közel egyharmaduk úgy gondolja, hogy azoknak gyógyító hatása van.
Újra felfedezzük a távfűtést

Újra felfedezzük a távfűtést 

A magas költségek miatt a lakások árát nagyban befolyásolja, hogy milyen fűtési rendszerrel működnek. Az okos városokban eljöhet a távfűtés reneszánsza.
Még mindig a tolongást választjuk a web helyett

Még mindig a tolongást választjuk a web helyett 

Bár a legtöbben nem terveznek többet költeni karácsonyi ajándékra, mint tavaly, a bevásárlás így is megterheli a pénztárcát. A megkérdezettek többsége átlagosan 10–50 ezer forintot költ karácsonyi ajándékra, és a bevásárlóközpontban tolongani továbbra is népszerűbb, mint az online vásárlás, derült ki a Jófogás online kutatásából.
Orosz oligarchákat tiltottak ki Davosból

Orosz oligarchákat tiltottak ki Davosból 

Három orosz oligarchát kizártak a davosi Világgazdasági Fórumról, ezzel fontos lehetőséget veszítenek el az orosz gazdaság kulcsfigurái.
Százmilliárdokról kell dönteni az év végéig

Százmilliárdokról kell dönteni az év végéig 

Többszáz milliárd forint sorsáról dönthetnek az év végéig a 2013-ban nyitott tartós befektetési számlák (TBSZ) tulajdonosai, miután december 31-ével lejár ezeknek a megtakarításoknak az ötéves tartási ideje. 
Black Friday: a GVH-nak is ünnepnap

Black Friday: a GVH-nak is ünnepnap 

Hazánkban is egyre népszerűbbé válik az Amerikában a kereskedők ünnepeként is aposztrofált, a karácsonyi szezont indító kiskereskedelmi akciósorozat, a fekete péntek, vagy eredeti nevén Black Friday. Ebben a kiemelt akciózási időszakban azonban nemcsak a fogyasztóknak, de a kereskedőknek is érdemes résen lenni, mert a GVH sem nézi tétlenül az ígérgetési versenyt – mutatott rá a Piac & Profitnak a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.
Hiába biztonságos, félünk az okosszerződésektől

Hiába biztonságos, félünk az okosszerződésektől 

Egyre többen kérnek elektronikus közjegyzői okiratot Magyarországon, az ügyfelek kérésére az elmúlt évben már ilyen módon adták ki az okiratok hiteles kiadmányainak mintegy 10 százalékát – hangzott el egy szakmai konferencián.
Ideje összegyűjteni a dokumentumokat

Ideje összegyűjteni a dokumentumokat 

Közeleg az éves transzferár-nyilvántartások elkészítésének határideje. Az érintettek számára a legfontosabb feladat, hogy idejében kezdjék el a nyilvántartás készítéséhez szükséges információk begyűjtését, különösen, ha külföldi végső anyavállalattal rendelkeznek.

Nyugdíjkötvényekkel lép be az állam a piacra 

Az állam olyan nyugdíj-előtakarékossági kötvényt szeretne kibocsátani, amelyet kicsit kedvezőbb hozamokkal tudnak a takarékoskodók nyugdíjas korukban visszaváltani, a járulékukat élvezni – jelentette be a pénzügyminiszter.

Tudják a bajt, mégsem tesznek ellene 

A digitális átalakulás tovább növelte a vállalatok kiberfenyegetettségét, mégsem tesznek eleget a cégek a kockázatok ellen – mutat rá az EY Globális Információbiztonsági felmérése.

Korai pánikolni, egy-két évünk lehet a válságig 

Idén a részvények és a kötvények is gyengén teljesítenek, így sokan vészharangot kongattak egy újabb recesszió miatt. A gazdaság ciklikusságát tekintve azonban egyelőre még a fellendülési szakaszban tartunk, így akár még 1-2 év is eltelhet a gazdasági lassulásig - tájékoztatott a K&H Alapkezelő. A jelenlegi fázisban azonban szélsőséges mozgásokra és akár kisebb-nagyobb veszteségekre is lehet számítani, ezért a befektetőknek nem az egyes eszközök pillanatnyi eredményét kell nézni, hanem a teljes portfólió hosszú távú nyereségét. 

Milyen áfa-kulccsal számlázzak, ha külföldi ingatlant adok bérbe? 

Ha egy külföldi ingatlana van egy magyar cégnek, vagy magánszemélynek, és azt bérbe adja, akkor milyen áfakulccsal adózik? Erre a kérdésre adnak egy perces a választ az Írisz Office adótervezői.

Ha kirepül a kanapé: ki a felelős a lakásból kidobott tárgyért? 

Az épületkárok sajátos esete, ha valakinek az épületben lévő lakásból vagy más helyiségből kidobott, kiejtett tárgy okoz kárt. Ilyen esetben a károsult számára sok esetben nehézségbe ütközhet a károkozó személyének bizonyítása, vagy akár személyének beazonosítása. Ezért a Polgári Törvénykönyv elsősorban a károsult érdekében külön rendelkezik a tárgyak kidobásával, kiejtésével vagy kiöntésével okozott kárért való felelősségről.

Angolul van a könyvelés? Már jöhet is a bírság 

Akár az adóellenőrzés akadályozásának is minősülhet és bírsággal is járhat, ha egy magyar leányvállalat a külföldi anyacége által használt rendszerben, és nem magyar nyelven vezeti könyvelését – hívta fel a figyelmet a MAZARS. A leánycégeknél azonban sok esetben nincs elegendő erőforrás, hogy egyszerre feleljenek meg a nemzetközi és hazai előírásoknak.

Amikor robban az összegányolt pálinkafőző 

Sok helyütt ősszel veszi kezdetét a párlatfőzés időszaka, amely veszélyt is jelenthet, ha nem szakszerűen járunk el, nem megfelelően tároljuk és fogyasztjuk ezt a nemes italt. Ezt alátámasztja több, az elmúlt években történt tragédia és baleset is. A Pálinka Nemzeti Tanács és annak elnöke, Mihályi László ezért úgy döntött, hogy listába szedi a leggyakoribb okokat, valamint tanácsokat, megoldásokat is kínál az otthoni párlat-balesetek elkerülésére.

Kitrükközik a gyárak a párizsi klímaegyezményt 

Egyre több nehézipari és építőipari óriáscég helyezi át tevékenységét Indiából és Kínából kisebb és olcsóbb távol-keleti országokba, ahol lazábbak a környezetvédelmi előírások.

Black Friday riasztás: a bűnözők is rákészültek 

A népszerű online divatáru-boltok az adatlopó programok első számú célpontjai között vannak 2018-ban. Néhány banki trójai vírus több tucatnyi fogyasztói online vásárlási oldalt támad; főként az európai és a feltörekvő országbeli piacok érintettek – figyelmeztet a Kaspersky Lab.

Ingatlanpiac 2019: hová mennek a befektetések? 

Az európai ingatlanbefektetéseket a biztonságos és tartós hozamok elérése iránti igény mozgatja, miközben az ágazat igyekszik fedezni az esetleges kamatemelések és a bizonytalan geopolitikai háttér kockázatait –derült ki a PwC és az Urban Land Institute elemzéséből.

Negyven évig megúszható a társasági adó 

Jövőre a mostani 500 millió forintról 10 milliárd forintra növekszik a fejlesztési tartalék képzésének lehetősége.  Azaz, ha egy cég kellően nyereséges és nagyobb beruházás előtt áll, akkor átmenetileg - akár 40 évig - nem kell megfizetnie a társasági adót. Egy ekkora kedvezmény érdekes lesz a vállalatoknak: ugyan a fejlesztési tartalék képzése „pusztán” a társasági adó megfizetését teszi későbbi időpontra, mégis, több száz millió forint mozgatását, így beruházásokat tesz lehetővé.

Idén már két hétig tart a Fekete Péntek 

Ebben az évben nagyon elhúzódik a Black Friday, akár 2 hétig is tarthat az év végi kiskereskedelmi szezont felvezető legnagyobb akciós időszak, az online forgalom pedig elérheti a 40 milliárd forintot – derült ki az Euronics-GKI Digital jelentéséből.

Szakértők: a bizonytalanság dicsérete 

Lassan szakértőre van szükségünk, aki segít választani nekünk a szakértők tengerében – hívta fel a figyelmet szakértőnk. Érdekes azonban, de van egy meglepő szempont, ami jelentősen befolyásolja, hogy mennyire hiszünk egy szakértő véleményében.

Egy mentsvár maradt a cafeteriában 

Amíg az elfogadott őszi adócsomag értelmében a legtöbb cafeteriaelem bérként adózik jövőre, addig a munkáltatók kedvezményesen a dolgozók pihenését és az egészségcélú költéseket támogathatják a SZÉP kártyán és az egészségpénztáron keresztül. Az önkéntes pénztári célzott szolgáltatások céges támogatása továbbra is 40,71%-kal adózik, a legújabb kedvezmény pedig, hogy a dolgozóknak 20% szja-visszatérítés jár a megszokott munkáltatói hozzájárulás után.

Átírják a közbeszerzési törvényt 

Módosítaná a kormány a Közbeszerzési Törvényt, a javaslattal várhatóan beépítésre kerülnek az elektronikus közbeszerzés részletszabályai – hívta fel a figyelmet szakértőnk, a Parlament oldalán megjelent javaslat alapján.

A tisztességtelen feltételek nem teszik semmissé a devizahiteles szerződéseket 

A devizahitel-szerződések tartalmát az azokban foglalt egyes tisztességtelen szerződési feltételek eltávolítása céljából módosító magyar jogszabályi rendelkezések összhangban vannak az uniós joggal – így látja az Európai Bíróság főtanácsnoka.

Munkaerőhiány: egy takarító is megkereshet 250 ezret 

Egyre nagyobb a hiány a takarítókból, miközben a területen egy év alatt közel 20 százalékos volt a díjemelés, így a nettó 250-270 ezres kereset sem ritka – derült ki a Rendi friss elemzéséből. A takarító startup idén több mint duplájára növeli árbevételét, bár az akár négyszer akkora is lehetne, ha lenne elérhető képzett munkaerő. A tevékenységet nem főállásként űzők legnagyobb részét egyébként a gyermekükkel otthon lévő anyukák teszik ki.

Olcsóbb lesz a telefonálás külföldre 

Olcsóbb telefonálást és új vészhivó rendszert vezetnek be jövőre az Unióban. A távközlési cégek ugyanakkor a kiszámíthatóságnak köszönhetően felpörgethetik befektetéseiket a nagysebességű internetbe. 

A bombasztikus ajánlat sokszor átverés - vigyázat, nyakunkon a Black Friday! 

A Black Friday eseménynap alkalmával az e-kereskedelmi cégek minden év novemberében a megszokottnál vonzóbb ajánlatokkal célozzák meg a vásárlókat. Ezt az eredetileg online kereskedelemhez kapcsolódó napot sok esetben a hagyományos bolti értékesítést végző kereskedők is átveszik.

Meddig kell bejelenteni a tételes adófizetést? 

Meddig kell bejelenteni a KATÁ-s vállalkozónak a tételes adófizetést? Mi történik, ha a határidőt elmulasztja? A válasz kiderül a Reggeli egyperces összeállitásból.

A kockázatnak ára van, ha bevállaljuk, ha nem 

Ha valaki összeállítana egy listát arról, hogy milyen válaszokkal lehet felelős vezetők idegeit borzolni, az első ötbe egész biztosan bekerülne az, hogy „attól függ”. Pedig bizonyos szituációban el kell fogadnunk, hogy csak számos tisztázandó kérdés megválaszolása után kapunk feleletet a felvetésre.

Nem árulhatnak a magyaroknak drágábban a külföldi webshopok 

A magyar fogyasztó is jogosult lesz arra, hogy ugyanazon az áron és feltételekkel vásároljon külföldi webáruházból, mint a helyiek. Az erről szóló törvényjavaslatot 170 igen, 1 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés.

Menő lett a zöld kötvény a pénzvilágban 

A digitalizáció új távlatokat nyitott a klasszikus banki területeken. Fenntarthatóság és fintech lehetnek a globális pénzvilág jövőjének kulcsszavai. 

Húsadóval lehetne rendbe rakni az egészségügyet 

Az állattenyésztésnek óriási az ökolábnyoma, ezért egyes szakértők szerint adóval kellene drágítani, hogy így az újonnan kifejlesztett mesteréges húsok felé tereljék a fogyasztókat. Kevesebb pénzt emésztene fel a betegellátás is, mert kevesebben kapnának rákot a vörös húsoktól. Az Oxford Egyetem konkrét számokkal álltak elő: ekkora legyen az adó, ennyi belőle a megtakarítás, ennyi elhalálozás előzhető meg.

Egyre kevesebben kötődnek a munkahelyükhöz 

Már csak a munkavállalók 59%-a tekinthető elkötelezettnek itthon – derül ki Magyarország legnagyobb kutatásából, amely a munkavállalók válaszai alapján mutat átfogó képet az aktuális munkaerőpiaci trendekről. A jövő sikerességének záloga az agilis cégeké, akik képesek gyorsan, és hatékonyan reagálni a folyamatos változásokra.

Nagyot dobhat Magyarországon a digitalizáció 

Akár 9 milliárd eurót adhat hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez 2025-ig a digitalizáció – állapítja meg friss kutatásában a McKinsey & Company. Miközben a digitális transzformáció komoly esély a gazdasági növekedés felpörgetésére, sokat kell tenni ennek érdekében, elsősorban az oktatás-képzés, valamint a digitális megoldások használatának terjedése terén.

Nem túl optimisták a kkv-k a jövőt illetően 

A hazai kkv-k várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index 10 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. Bár az index továbbra is a pozitív tartományban van, a hangulatromlás mögött az áll, hogy a cégek növekvő közterhekre és magasabb hitelkamatokra számítanak, miközben az elmúlt hónapok gazdasági intézkedései inkább negatívan hatottak versenyképességükre.

Az Airbnb-be sem érdemes ész nélkül belevágni 

Közel egy évtizede tarol az Airbnb Magyarországon, Budapest belvárosában egyre többen adják ki ilyen célra lakásukat. De azok száma is nő, akik rossz tapasztalatokat szereztek. Balla Ákos, ingatlanszakértő véleménye szerint ebbe sem szabad ész nélkül belevágni.

Mindenkit meglepett a magyar gazdaság, de miért? 

A korrigált adatok szerint éves szinten 5 százalékkal, az előző negyedévhez képest 1,2 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben. A piaci szolgáltatások adták a lendületet. A következő időszakban viszont inkább lassulás várható, az idei 4,5 százalék körüli GDP-növekedést jövőre 3,4 százalékos többlet követheti.

Nem városi legenda, a második év tényleg kritikus 

A vállalkozások száma évente úgy tízezerrel csökkent, és kilátásaik is változatosak. Háromnegyedük éri meg az ötödik születésnapját, és csak minden második éli meg közülük a tíz évet. Helyükre persze számtalan új próbálkozás lép, a második év azonban kritikus minden újonnan induló vállalkozás számára.

Az okos a versenyképes: aki most lemarad, annak jövője sincs 

Iszonyatos tempóban dübörög a technológiai fejlődés, a szenzorok és az okos eszközök összekapcsoltsága, az általuk termelt adatok nagy özönének feldolgozása, és az adatvezérelt döntéshozatal néhány éven belül magától értetődő alapfeltétele lesz a hatékony üzleti működésnek, ez volt az egybehangzó vélekedés a Piac & Profit Okos cég című konferenciáján. Az a vállalkozás, mely nem él az új technológiákkal, annak a napjai meg vannak számlálva. Aki lemarad, az kimarad: egy évtizeden belül bedőlhetnek az ilyen cégek.

Felkészültél a rohamra? 

Közeleg a karácsony, hamarosan óriási lesz a tolongás az áruházakban és bevásárlóközpontokban – és ezzel együtt a webshopokban is. A Micro Focus szakértői szerint a cégeknek már most érdemes ellenőrizniük, hogy online rendszereik képesek lesznek-e ellenállni a rohamnak mind a vásárlók, mind a kiberbűnözők oldaláról.

20 milliós bírság fenyegeti a figyelmetlen cégeket 

20 millió forinttal is büntetheti az adóhatóság a kapcsolt vállalkozásokat – figyelmeztet a Crowe Fst. Az adótanácsadó szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a 2017-es évre vonatkozó nyomtatványok már elérhetők a NAV honlapján.

Kétmilliárdos támogatásból új munkahelyek kkv-knak 

Közel kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 141 vállalkozás a „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása” program keretében.

Tudni fogjuk, merre járnak a leveleink 

A feladástól a kézbesítésig követhető lesz a könyvelt postai levélküldemények útja. A küldeményazonosítók megadásával az ügyfelek a posta honlapján vagy mobilapplikáción keresztül elérhetik az ajánlott levelek útjáról összeállított információkat.

Mire ügyeljen egy katás az iparűzési adónál? 

Reggeli egypercesükben az Írisz Office adótervezői a katás vállalkozók figyelmét hívják fel az iparűzési adóval kapcsolatos egyik fontos tudnivalóra, amire ha nem ügyelünk, a dupláját is fizethetjük annak, mint kellene.

A startupok a befektetők kedvencei 

2018 első negyedévében a kockázatitőke-iparág újra az erősödés jeleit mutatta, az év második felében pedig az új állami és magánalapok indulása hozhat további fellendülést 2017-hez képest. Két, viszonylag friss trend is megjelent a befektetési piacon: erősödik az alapok regionális aktivitása, és több nagyvállalat is létrehozta a saját kockázati tőkealapját.

A szolgáltatás szabadsága vagy a munkavállalók védelme az előbbre való? 

Ellentétes az uniós joggal az olyan tagállami szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a szolgáltatás igénybevevőjét arra kötelezzék, hogy függessze fel a kifizetéseket és a valamely más tagállamban letelepedett szolgáltatásnyújtóra az első tagállam munkajogi szabályainak megsértése esetén esetlegesen kiszabható bírság megfizetésének biztosítása céljából biztosítékot nyújtson – mondta ki az Európai Bíróság. E nemzeti intézkedések ugyanis meghaladják a munkavállalók védelmére, valamint a – többek között szociális biztonsági – csalás elleni küzdelemre és a visszaélések megelőzésére irányuló célkitűzések megvalósításához szükséges mértéket.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Céges bankszámla nyitása percek alatt? Már ez is lehetséges

Céges bankszámla nyitása percek alatt? Már ez is lehetséges 

A vállalkozói számlák nyitását is igyekeznek egyre egyszerűbbé és gyorsabbá tenni a bankok.

Jogi kisokos

Új szabályok az alkalmi munkánál

Új szabályok az alkalmi munkánál 

Január elsejétől az EFO új keretek között működik.

Gazdaság

Verseny a Balkánon: Montenegró erősödik, Szerbia lemarad

Verseny a Balkánon: Montenegró erősödik, Szerbia lemarad 

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo