Friss cikkeink


Gyökeresen új Facebook a láthatáron

Gyökeresen új Facebook a láthatáron 

A Facebook fejlesztői konferenciájának első napján ismét rengeteg újdonságot jelentett be a Facebook. Lévai Richárd közösségi marketing szakértő összegyűjtötte a legfontosabbakat egy felsorolás erejéig.
Mikor és hogyan vehetem vissza az ajándékot?

Mikor és hogyan vehetem vissza az ajándékot? 

Ajándékot adni és kapni is jó. Az ajándék attól ajándék, hogy azt nem valamiért „cserébe” adjuk és kapjuk. Bár az ajándékozás ingyenes és önkéntes, a jog mégis szabályozza. Nem véletlenül. Erre is létezik szerződés? Visszakövetelhető az ajándék? Mikor van és mikor nincs erre lehetősége az ajándékozónak.
Egy hónap haladék a számlázórendszerek frissítésére

Egy hónap haladék a számlázórendszerek frissítésére 

Mivel számos ügyfél jelezte, hogy problémái vannak az átállási folyamattal, az Adóhatóság nyár elejére tolta a számlázórendszer új verziójának kötelező használatát. Ezt követően már pár százezer forintos tételeknél is komoly szankciókat kockáztat az a vállalkozás, amelynél a nem frissített szoftver miatt problémássá válik az adatszolgáltatás, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
45 milliárd forint értékben jelennek meg K+F támogatások

45 milliárd forint értékben jelennek meg K+F támogatások 

Április 30-án két részből álló, kutatás-fejlesztést támogató pályázat jelent meg partnerségi véleményezésre. A 24 milliárd keretösszegű pályázaton belül 50-500 millió-, míg a 21 milliárdosnál 500-1.000 millió forint támogatást nyerhetnek el a vállalkozások. A Via Credit várakozása szerint a potenciálisan pályázatot benyújtható 8-10 ezer vállalat közül összesen 110 projekt jut ezek révén forráshoz.
A NAV nevében támadnak az adathalászok

A NAV nevében támadnak az adathalászok 

 „Tölts fel öngyilkosságot!” - ez a mondat is szerepel egy teljesen új formátumú, vélhetően a napokban szétküldött adathalász levélből megnyíló hamis, „2018 évre szóló adóbevallás elkészítése” című adathalász oldalon, amellyel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében próbálkoznak személyes adatok megszerzésével kiberbűnözők.
Trump perli legnagyobb német hitelezőjét

Trump perli legnagyobb német hitelezőjét 

Donald Trump amerikai elnök és családja perli a Deutsche Bankot, mert az számukra veszélyes pénzügyi adatokat adott ki a washingtoni törvényhozásnak.
Mit kell tudni az ingatlanügyletek áfa-szabályairól?

Mit kell tudni az ingatlanügyletek áfa-szabályairól? 

Az ingatlanügyletekre jellegükből fakadóan speciális szabályok érvényesek. Ennek megfelelően a szolgáltatások teljesítési helyének meghatározása sem az általános szabályok szerint történik.
Van még bőven uniós forrás

Van még bőven uniós forrás 

A kisvállalkozások nagy részének érdekesek lehetnek a még nyitott uniós pályázati lehetőségek – mondta Siető Andrea, a Goodwill Consulting tanácsadó cég vezető fejlesztési tanácsadója.
Az adózót védi a Kúria friss döntése

Az adózót védi a Kúria friss döntése 

A Kúria legutóbbi döntése értelmében sztornózható a számla és nem kell általános forgalmi adót fizetni, ha az adóhatóság szerint a számla teljesítése nem történt meg.
Kulcsok az Y generáció megértéséhez a munkahelyen

Kulcsok az Y generáció megértéséhez a munkahelyen 

Jelenleg öt generáció dolgozik együtt a cégeknél. Megérkezett a munkaerőpiacra az alfa generáció, az 1995 után született fiatalok felnőttek. Erről is szó esett a Piac & Profit Csapatépítési trendek – 2019 című konferenciáján.

Jobban ismer téged az algoritmus, mint a feleséged 

A gépi tanulásnak hála a mesterséges intelligencia algoritmusai képesek egyre nagyobb biztonsággal megmondani a fogyasztók holnapi viselkedését. Csak azok a cégek lesznek képesek fennmaradni a 2020-as években, melyeknek hozzáférése van ilyen tudáshoz és személyre tudják szabni az ajánlataikat. Erről is beszéltek az előadók a Piac & Profit Adat – Az új kincs című konferenciáján.

Az ENSZ döbbenetes bizonyítékai: itt a tömeges kipusztulás 

Nemcsak a klíma szempontjából sorsdöntő a 21. század: néhány generáció életútja alatt kihalhat az állatfajok 75 százaléka. Egyes veszélyeztetett állatfajoknál tízszeres, másoknál százszoros a kipusztulás gyorsasága, mint ami az elmúlt 10 millió évben az átlag volt, állítja az ENSZ májusban napvilágra kerülő jelentése a globális fajpusztulásról.

A felhőkarcolók ellen hirdetett harcot New York polgármestere 

New York ikonikus felhőkarcolói a legnagyobb környezetszennyezők, a város pedig a jövőben nagyobb figyelmet akar fordítani a környezetvédelemre. A város polgármestere drasztikus változásokat ígért.

Ma a nyolc órás munkanapot ünnepeljük 

Kevesen tudják, hogy a május elseje története a nyolc órás munkanappal és negyven órás munkahéttel fonódik össze, amit mi is csak alig negyven éve élvezhetünk, miközben ma már a négy napos munkahéttel, vagy a hat órás munkanappal kacérkodnak a világ fejlettebb részén.

A kamionforgalmat is leállíthatta volna a szemfüles hekker 

Egy amerikai hekker könnyen bejutott két nagy, a kamionok forgalmát ellenőrző elektronikus rendszerbe s még azt is megtehette volna, hogy leállítja a kocsik motorját. A rendszereket működtető kínai vállalatok tagadták a súlyos hibát – de gyorsan jelszavaik megváltoztatására hívták fel ügyfeleiket.

Megdöbbentő: egymillió állatfaj tűnhet el hamarosan 

Nemcsak a klíma szempontjából sorsdöntő a 21. század: néhány generáció életútja alatt kihalhat az állatfajok 75 százaléka. Egyes veszélyeztetett állatfajoknál tízszeres, másoknál százszoros a kipusztulás gyorsasága, mint ami az elmúlt 10 millió évben az átlag volt, állítja az ENSZ májusban napvilágra kerülő jelentése a globális fajpusztulásról.

Sürgős áruszállításra kiválóak a drónok 

Az Egyesült Államok Szövetségi Repülésügyi Hivatala kiadta az első engedélyt drónok kereskedelmi hasznosítására. A kísérleti program keretében Virginia államban szállítanak majd azokkal gyógyszereket, élelmiszereket és egyéb, kis súlyú termékeket.

Nagyon megszívhatják a Brexitet a külföldi diákok 

Akár megegyezéssel, akár anélkül lépnek ki a britek az Unióból, az EU országaiból érkező egyetemistáknak várhatóan két- vagy háromszor akkora tandíjat kell majd fizetniük.

Külföldiek oldhatják meg a munkaerőhiányt 

Az utóbbi években drasztikusan csökkent a magyar munkavállalók száma, így a cégek kénytelenek külföldi munkavállalókat alkalmazni - a Work Force munkaerőkölcsönző- és közvetítő piaci összeállítása szerint.

Új igazgató az EOS Magyarországnál 

Szabó Ákos vette átaz Informatikai és Innovációs Igazgatóság irányítását, Magyarország egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalatánál, az EOS Magyarországnál.

Rossz hír azoknak, akik az új Golfot várják 

A fejlesztés nehézségei miatt késik a VW Golf nyolcadik nemzedéke. Az év végén piacra kerülő kocsiból a tervezett 80.000 helyett idén csak 12.800 készül el.

Robbanás jöhet a jelzáloghiteleknél 

Egyre többen választják a legalább 10 éves kamatperiódusú, kiszámíthatóbb, így biztonságosabb jelzáloghiteleket. A változó kamatozású, rövid kamatperiódusú hitelek aránya országszerte minimálisra csökkent - derül ki egy friss hitelpiaci elemzésből.

Semmitmondó álláshirdetések: ami többet árt, mint használ 

Egy tartalmilag hiányos álláshirdetés a cég hatékonyságának többet árt, mint használ. Elsősorban nem is azzal, hogy nem lesz rá jelentkező, sokkal inkább azzal, ha lesz – figyelmeztet dr. Tomka Barnabás, humánerőforrás menedzser.

Két napja van, hogy frissítse vállalkozása számlázórendszerét! 

Kockáztat az a vállalkozás, amelynél az online számlázó program szoftverének elmaradt frissítése miatt problémássá válik az adatszolgáltatás, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Menekültügyben néhány ponton ütközünk az uniós joggal 

A menekültek ügyeiben hozott közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának magyarországi rendszere ellentétes az uniós joggal – vélekedik Michal Bobek főtanácsnok ma nyilvánosságra hozott indítványában.

Lehet, hogy az Airbnb mégsem szállásadó 

Az Európai Bíróság főtanácsnokának most napvilágot látott indítványa szerint az Airbnb platform által nyújtotthoz hasonló szolgáltatás az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősül.

Fontos levelet kellett, hogy hozzon a postás az adóhivataltól 

A mai napig kapják meg a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van.

Algoritmus segít a menekülteknek a boldogulásban 

Számítógépes program segítségével is osztják el a befogadott menekülteket az Egyesült Államokban. Ilyen módszer használatát tervezik Svájcban és Svédországban is.

A cégek egyelőre kivárnak 

A geopolitikai és kereskedelmi bizonytalanságok miatt világszerte csökkent a tőzsdei bevezetések (IPO) száma – derül ki az EY globális részvénykibocsátási trendeket elemző negyedéves jelentéséből. A vállalatok egyelőre kivárnak, de akár már idén új lendület kaphatnak a tranzakciók. 

Hogyan kell kiállítani előlegszámlát? 

Előlegről akkor beszélünk, ha a termékértékesítés vagy szolgáltatás teljesülését megelőzően veszünk át ellenértéket. Az előleget utalással vagy készpénzben is teljesítheti a vevő.

A munkaköri leírások csapdái: mire figyeljünk munkáltatóként? 

A munkaköri leírás létezése önmagában még nem garancia semmire, de megléte esetén is tartogathat meglepetéseket. Most az vizsgáljuk meg szintén öt pontba gyűjtve, hogy a munkáltatónak mire érdemes figyelnie az általa alkalmazott munkaköri leírások kapcsán.

Kína teljes sebességre kapcsol az autóiparban is 

Az autóiparban egyre inkább Kína válik az innováció motorjává, miután vezető szerepet szerzett a mobilitási szolgáltatások jövőbeli piacáért folytatott versenyben. 2018 első felében minden második elektromos autó Kínában talált gazdára, egyre inkább kiépül a töltési infrastruktúra és új utakat nyitottak meg az önvezető járművek tesztelésére. A kínai fogyasztók támogatják a technológiai fejlődést és előszeretettel használják a különböző mobilitási szolgáltatásokat, mint a közösségi autózás vagy az itthon uberezésként ismert ride-hailing.

Így sem mentek még neki az óceánnak 

Egy 72 éves francia férfi hordó-formájú, csak a hullámok hajtotta alkalmatosságban kelt át sikerrel négy hónap alatt az Atlanti-óceánon.

Segíthetik a megújuló energiák terjedését a sókristályos akkumulátorok 

A holnap befutója lehet az energiatárolásban a sókristályos akkutelep. Egy svéd energiaszolgáltató a nyáron berlini telepén kísérleti jelleggel kipróbálja őket. Elvileg hónapokon át képesek tárolni az energiát veszteség nélkül. Ha beválik, a lítiumion-akkuk komoly vetélytársa indulhat el hódító útjára.

Olyan is van, hogy a kattintással pénzt kereshetünk 

Új böngészőt indított a Java megalkotója: a Brave fizet használóinak, azok keresései alapján. Ehhez persze hirdetéseket is kell nézni, majd zsebre lehet tenni akár havi 5 dollárt – igaz, csak keveset érő kriptovalutában.

Ha fegyverről van szó, a határ a csillagos ég 

A világ országainak katonai kiadásai tavaly is tovább nőttek és elérték az 1,64 billió eurót. Különösen Amerika és Kína költ a korábbinál is többet fegyverkezésre.

Új lehetőségek nyílnak a villanyszerelők előtt 

Robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok piaca, az önvezető autók után jönnek az „öntanuló” otthonok. Világelsőként fejlesztett mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozót egy magyar startup.

Újabb bajok vannak az Apple körül 

Miután az Apple bevezette alkalmazását, amellyel mobiljain korlátozni lehet a tartalmakat és a használati időt, tudatosan megfojtja a hasonló, bevált külső alkalmazásokat, pedig azok hatékonyabbak.

Milyen nyugdíjuk lesz a fizikai dolgozóknak? 

A fizikai munkakörben dolgozó magyarok alig egynegyede tesz félre rendszeresen a nyugdíjas éveire és több mint kilencven százalékuknak nincs nyugdíjterve – derül ki az Aegon legfrissebb nyugdíjkutatásából.

A pénzügyi szektor diszkrét óriásai 

Az exporthitel-biztosítók (Export Credit Agencies, ECA) kerülik a nyilvánosságot. A nemzetközi pénzügyi szektor ismeretlen óriásainak nevezhetjük ezeket, amelyeket általában kormányok alapítanak, néha magáncégek, az állam megbízásából. Fő feladatuk az ország exportjának fellendítése, miközben nem kevés tevékenységük vitatható.

A hazai milliárdos cégek javára billen a mérleg 

Már közel 6000 tisztán hazai érdekeltségű cég árbevétele haladja meg az évi 1 milliárd Ft-ot, ezzel párhuzamosan arányaiban csökken a külföldi érdekeltségű cégek száma hazánkban.

Úgy veszik a garázsokat, mintha nem lenne holnap 

A nagyobb autópark miatt egyre nagyobb az igény a garázsokra. Nem csak az eladó, hanem a bérelhető garázsok ára is az egekben van. A fővárosban a legdrágább a 13. kerület.

Adóelkerülésre is jó lehet az új szabályozás? 

Vagyonkezelő alapítványokról fogadott el törvényt a napokban az Országgyűlés. A külföldi mintákon alapuló szabályozás vonzó alternatívát jelenthet a magyar vállalkozók és a külföldi befektetők számára.

A várakozás lefelé, az infláció felfelé tart 

A magyar gazdaság fontosabb ágazatainak növekedése 2019 első két hónapjában a tavalyihoz képest még gyorsult is, de a hazai gazdasági várakozások áprilisban már kétéves mélypontjukra kerültek – a GKI prognózisa szerint.

Mire jó az ONYA? 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elindította a saját fejlesztésű Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazást (ONYA), amin keresztül a természetes személyek részére biztosít a bejelentési, változásbejelentési kötelezettség teljesítéséhez online felületet.

Köthető harmadik személy javára szerződés? 

Egy szerződés alapján rendszerint a szerződő felek válnak jogosulttá és kötelezetté. Azonban nem kizárt, hogy valaki úgy kössön szerződést, hogy abból harmadik személy szerezzen meghatározott jogokat, például az ő javára teljesítsék a szerződésben meghatározott szolgáltatást. Melyek a harmadik személy javára szóló szerződés alapvető szabályai?

Áfalevonáshoz nem kell minden esetben számla 

Habár az áfalevonási jog érvényesítéséhez a főszabály a számla meglétét mondja ki az áfatörvényben, azért egyes ügyletek esetében az adólevonási jog érvényesítéséhez nem szükséges számlával rendelkezni – hívták fel a figyelmet a Saldo szakértői.

Hat dolog, amiben az élelmiszercímkék jobbá teszik az életünket 

Természetesnek vesszük, hogy az élelmiszereken információt találunk az adott termékről, nem törődve ennek hatalmas jelentőségével egészségünk és jóllétünk szempontjából. A címkék jelentik a garanciát, hogy tudjuk, mit vásárolunk, és hogy az milyen tápanyagokból, összetevőkből épül fel. Az élelmiszercímkék mesélnek a beltartalomról.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

3 ezer cég juthat pályázati pénzhez

3 ezer cég juthat pályázati pénzhez  

340 milliárd forint áll rendelkezésre vállalati innovációs pályázatokra.

Adózás

Járulékbevallások: gyakori hibákra figyelmeztet a NAV

Járulékbevallások: gyakori hibákra figyelmeztet a NAV  

A NAV az elmúlt időszakban több olyan vizsgálatot folytatott le, mert a kifizetők hibás járulékbevallásokat adtak be.

Infokom

Meglepő dolgok derültek ki, miként használják a mesterséges intelligenciát a cégek

Meglepő dolgok derültek ki, miként használják a mesterséges intelligenciát a cégek  

A kisebb cégek járnak élen a napi szintű AI-használatban, de gyakori, hogy a dolgozók saját zsebből fizetnek elő a prémium funkciókra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo