Milliárdos bírság megtévesztő reklámok miatt - mire figyeljenek a cégek?

Az év eleji időszakban számos cégnél döntenek reklámozási és marketing kérdésekben, ezzel pedig igen érzékeny területre lépnek. Az elmúlt két évben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ilyen ügyekben csaknem 6 milliárd forint bírságot szabott ki. Aki biztos akar lenni a dolgában, annak napi szinten követnie kell a jogszabályi háttér változásait – hívja fel a figyelmet a Bán és Karika Ügyvédi Társulás.

A GVH reklámügyi, illetve fogyasztókkal szembeni megtévesztés, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 2019-2020-ban 5,87 milliárd forint bírságot szabott ki – mutat rá a Bán és Karika Ügyvédi Társulás saját gyűjtése, amelyet a GVH honlapján fellelhető dokumentumok alapján készített. Ráadásul, ahogy 2019-ben, úgy tavaly is akadt megabírság. A Direct Group S.A. hirdetéseivel kapcsolatban a GVH megállapította, hogy számos valótlanságot tartalmaz, ezért 800 millió forintos bírságot szabott ki a társaságra.

Gyorsan változó szabályok 

A szankciók nagyságrendje is jól tükrözi, hogy a reklámozásba kezdő társaságnak – legyen az kis- és középvállalkozás vagy multinacionális vállalat – alaposan végig kell gondolnia, hogy mit és hogyan kíván hirdetni. Ezeket minden esetben összhangba kell hozni a helyi jogszabályokkal. Külön nehézség, hogy ezek gyorsan változhatnak. Az Egyesült Királyságban például az elmúlt hetekben tették közzé azt a kormányzati tervet, amely teljes egészében betiltaná az egészségtelen élelmiszerek (junk food) mindennemű reklámozását. Ha a döntés hatályba lép, akkor ez cégek százainak alapjaiban változtathatja meg reklámozási gyakorlatát, sőt a marketingosztályok működését, felépítését is.

Éppen utóbbi terület, vagyis a tiltott termékek, szolgáltatások hirdetésének közzététele a reklámozók leggyakoribb hibái közé tartozik. Ez alól Magyarország sem kivétel – mutat rá Dr. Solt István, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője. A kérdést sokszor nagyvonalúan kezelik, pedig itthon is léteznek tematikus korlátozások. Például a hazai jogszabályok szerint tilos az olyan reklám közzététele, amely a környezetet, illetve a természetet károsító magatartásra ösztönöz, de azoké is, amelyek a gyermekek érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsítják.

A cégek által elkövetett másik gyakori hiba a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. Ezt jól példázza, hogy az említett bírságok döntő részét ezen jogszabálysértés miatt szabta ki a GVH. Emellett gyakori problémának számít a tiltott összehasonlító reklámok közzététele. Ebben az esetben a hirdetés tartalmát nagyon pontosan meg kell tervezni, hiszen kizárólag azonos rendeltetésű vagy azonos szükségleteket kielégítő áruk hasonlíthatók össze, ráadásul csak az ellenőrizhető tulajdonságokat lehet összevetni.

„A hirdetések, reklámok közzététele rendkívül érzékeny terület, így azoknak a vállalatoknak, akik ezzel rendszeresen foglalkoznak, és az idei évi terveiket ebben az időszakban véglegesítik, napi szinten követniük kell a jogszabályváltozásokat. Bármilyen szabályszegés ugyanis nagyon súlyos anyagi következményekkel járhat. A bírság összege legfeljebb a vállalkozás, illetve azon vállalkozáscsoport megelőző üzleti évben elért nettó árbevételének tíz százaléka lehet, amelynek a bírsággal sújtott vállalkozás a tagja. Ennek elkerülése érdekében számos alkalommal érdemesebb külső segítséget, szakmai tapasztalattal rendelkező támogatást kérni”– fejtette ki Dr. Solt István.
 

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo