Leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban

A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt szerdától tíz napra ismét leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Egyes félvezető komponensek terén jelenleg világszerte beszállítói nehézségek tapasztalhatók az alkatrészellátásban. A Mercedes-Benz gyárainak nagyfokú rugalmassága lehetővé teszi, hogy a termelési programban ilyenkor szükséges módosításokat rövid időn belül végrehajtsák – írják.

A kecskeméti Mercedes-gyár 1 hónapos termelési szünet után január 17-én, az éjjeli műszakkal a terveknek megfelelően megkezdte a termelést. A cég korábbi tájékoztatása szerint a karácsonyi szabadságolási időszakot kihasználva a szokásos téli munkálatokkal a gyár az idei termelési évre készült fel. Az átfogóbb átépítési munkák miatt a téli termelési szünetet december 18-a és 2021. január 17-e között tartották meg.

A Mercedes-EQ elektromos offenzívát folytatják, és továbbra is kiemelten fontos célként kezelik a konszernen belül. A termelési szünetet megelőző napokban, december 14-én jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten, hogy 50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary, a fejlesztés keretében pedig a vállalat megkezdi Magyarországon elsőként a tisztán elektromos meghajtású autók gyártását.

A beszállítói nehézségek miatt azonban mintegy másfél hétig, január 20-a és január 30-a között a kecskeméti gyár ismét szünetelteti a termelést – olvasható a közleményben.

Az elektronikai alkatrészek szállítási fennakadásai miatt már több autógyártó, köztük az Audi és a Volkswagen is kényszerintézkedéseket jelentett be a múlt héten. Az autóipar elektronikai alkatrészeinek ellátásában azért jelentkeznek fennakadások, mert a chipgyártó vállalatok egy része a koronavírus-válság alatt tavaly bekövetkezett autóipari leállások miatt átállt a szórakoztató elektronikai alkatrészek gyártására. Az ismét lendületbe jött autóipari termelés viszont emiatt kifogyott az alkatrészekből.

A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2019-ben közel 3,7 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az előző évhez képest 2,7 százalékos növekedést jelent.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo