Ennyivel emeli a béreket az Aldi

Idén is az inflációt meghaladó mértékben emelte az Aldi az áruházi és a logisztikai munkavállalói bérét, a legtöbb pozícióban legalább 4 százalékkal nőttek a bérek január 1-jétől, de egyes munkakörökben az emelés a 8 százalékot is elérte - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. 

A 2021-es béremelés után az áruházlánc üzleteiben 8 órában dolgozó munkavállalók kezdő bére legalább bruttó 335 700 forint, míg az elérhető legmagasabb bér bruttó 465 100 forint. Az Aldi a biatorbágyi logisztikai központjának munkatársai számára ugyanazt a bért biztosítja, mint az áruházi dolgozóknak.

Az áruházvezetők kezdő bére az év elejétől bruttó 603 400 forintra nőtt, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 974 100 forintra emelkedett. A közleményben Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a vállalat a járvány idején is stabil, megbízható és kiszámítható munkaadónak bizonyult, a csökkenő fluktuáció is mutatja, hogy ez a munkavállalók számára még nagyobb értékké vált az elmúlt hónapokban. A dolgozók lojalitását jelzi, hogy 25 százalékuk több mint öt, 10 százalékuk pedig több mint 10 éve dolgozik a cégnél.

Hogy mennyivel emelt a béreken a Mercedes és a Spar, arról itt írtunk.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo