Friss cikkeink


Elbocsátások, támogatások – hogyan próbálják túlélni a pandémiát a magyar cégek?

Elbocsátások, támogatások – hogyan próbálják túlélni a pandémiát a magyar cégek? 

A hazai kisvállalati szektor járvánnyal kapcsolatos helyzetét vizsgálta a Pázmány Péter Egyetem professzora által most publikált felmérés. Többek között kiderült, hol történt a legnagyobb elbocsátás, hányan terveznek a közeljövőben új termék, új szolgáltatás bevezetését. Arra is rávilágított, hogy milyen támogatást hiányoltak leginkább a vállalatok.
Így látják munkahelyüket a dolgozó fiatalok

Így látják munkahelyüket a dolgozó fiatalok 

A járvány ellenére is nagyon optimista a munkavállalással kapcsolatban a 19-29 éves korosztály. A K&H ifjúsági indexéből az derül ki, hogy amellett, hogy 61 százalékuk stabilnak látja munkahelyét, 49 százalékuk megbecsültnek is érzi ott magát. Ezt a pozitív hozzáállást fokozhatja az is, hogy a dolgozó fiatalok 49 százaléka a járvány után a fizetése növekedésére számít.
Nyitnak az osztrák vendéglősök

Nyitnak az osztrák vendéglősök 

Készen állnak a május 19-ei nyitásra - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár.
Meghosszabbított egy határidőt az operatív törzs: erről volt szó a mai tájékoztatón

Meghosszabbított egy határidőt az operatív törzs: erről volt szó a mai tájékoztatón 

Akik most kapnak csak észbe, de oltást szeretnének, még regisztrálhatnak.
Átadtak egy üzemet: ilyen még nem volt Magyarországon

Átadtak egy üzemet: ilyen még nem volt Magyarországon 

Átadták a Kométa 99' Zrt. 1,4 milliárd forintból épült melléktermék-feldolgozó üzemét Kaposváron hétfőn.
50 milliárdos keret nyílik: hamarosan erre pályázhatnak a gazdák

50 milliárdos keret nyílik: hamarosan erre pályázhatnak a gazdák 

Az Agrárminisztérium (AM) a megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében 50 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot hirdet terménytárolók, szárítók és tisztítók támogatására - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Tovább nőtt a chipek iránti kereslet

Tovább nőtt a chipek iránti kereslet 

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel az első negyedévben negyedéves és éves összevetésben a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA adatai szerint.
A napokban ezeken a helyeken bukkanhatnak fel a NAV-osok

A napokban ezeken a helyeken bukkanhatnak fel a NAV-osok 

Ismételten frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azt a listát, ahol megyei bontásban rendszeresen közzéteszik, hol, kik számíthatnak az adóhatóság ellenőrzéseire.
A családi vállalkozások lehetnek a járvány győztesei

A családi vállalkozások lehetnek a járvány győztesei 

A kis- és középvállalkozásokat általában a rugalmassággal és az optimizmussal társítják, ennek ellenére igencsak megviselte őket a koronavírus-járvánnyal járó egészségügyi és anyagi bizonytalanság. Ám az olyan családi vállalkozásokra jellemző értékek, mint a generációk közti együttműködés, a közösségi szerepvállalás és a hitelesség a jövőbeli sikerük katalizátoraivá válhatnak.
Hova tűnnek az agrártámogatások?

Hova tűnnek az agrártámogatások? 

Szokás politikusi megnyilvánulásokban a nemzetgazdaság egyik alappilléreként utalni a mezőgazdaságra. Az agrárium és azon belül is a magyar gazdák támogatása a mindenkori kormány gazdasági stratégiájának szerves részét alkotta.

Már csak három nap – fontos határidőre figyelmeztet a NAV 

Még 3 napig lehet módosítani a személyi jövedelemadókról készített adóhatósági bevallástervezetet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Koronavírus: mit mutatnak a hétfői magyar adatok? 

Ezúttal 426 új fertőzöttet azonosítottak.

Újabb zöld razzia indul - kik számíthatnak ellenőrzésre? 

Hétfőtől indul és június végéig tart a natúr- és biokozmetikai termékek fogyasztóvédelmi ellenőrzése.

Ezt a piacot tényleg berobbantotta a járvány 

Miközben a járműipar megszenvedi a koronavírus-járványt, a lakóautók és a lakókocsik szegmense soha nem látott forgalmat ért el - írta a Világgazdaság.

Pert nyertünk külföldön – hogyan szerezzünk a döntésnek érvényt Magyarországon? 

A gazdasági, üzleti életben nem ritka, hogy külföldi cégekkel állunk kapcsolatban és külföldre szállítunk vagy mi rendelünk külföldről, legyen az bármilyen termék vagy szolgáltatás. Ezért, az sem ritka, hogy a jogi ügyeink is határokon átnyúlóak és előfordul, hogy a magyar cég külföldön pereskedik, vagy éppen fordítva: őt perlik be külföldön.

Hol szárnyal igazán a lakáspiac Magyarországon? 

Első látásra csalóka képet festenek az új építésű lakások piacára vonatkozó hosszú távú adatok. 2015 óta lakosságarányosan többszörösére nőtt az évente átadott új lakások száma, a bővülést tavaly a járvány sem törte meg.

Óriási a kereslet: melyek a legmenőbb állások az informatikában? 

Nemcsak külföldön, de hazánkban is évek óta trend, hogy a legkeresettebb és a legjobb fizetéssel kecsegtető foglalkozások közül is kiemelkednek az IT munkakörök. Most annak járt utána a DreamJo.bs, hogy az IT területen belül milyen tapasztalattal rendelkező munkaerőre van a legnagyobb igény, milyen tulajdonságokkal érdemes rendelkezniük a jelölteknek, illetve általánosságban hogyan találkozik a kereslet és a kínálat a piacon.

Egyre több céget érdekel ez a lehetőség 

A klímaváltozás elleni küzdelem fontosságát egyre több vállalkozás és pénzügyi befektető ismeri fel. Emiatt a fejlett országok piacain egyre élénkebb a kereslet a fenntartható beruházások finanszírozását szolgáló zöld kötvények iránt.

Érkezik egy fontos adat Magyarországról – mire várhatunk a héten? 

Az egyetlen statisztikai jelentés a bruttó hazai termék első negyedévének első becslése lesz a jövő héten; a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden publikálja az adatot.

Fordulat az agglomerációban - merre tart a lakáspiac? 

A járvány felpörgette az agglomerációban lévő használt családi házak iránti érdeklődést, a legdrágább négyzetméterár a pilisvörösvári járás településein, illetve Dunakeszi és Szentendre térségében alakult ki. Keresettek a 200 milliónál drágább luxus családi házak is, de nehéz a vevői elvárásokat a kínálattal összeegyeztetni, derült ki az Otthon Centrum agglomerációs piacot elemző összesítéséből. Az árak 5-10 százalékot emelkedtek.

Idén újra lesz szilveszter – a Szilvesztertipp.hu is ünnepel 

A hosszú és nehéz időszak után visszatért a remény, hogy az életünk újra a rég megszokott módon zajlik majd a jövőben, hiszen ahogy egyre többen veszik fel az oltást, a nyitás fázisai is fokozatosan adják vissza az emberek szabadságát. Minél inkább távolodunk a megterhelő hónapoktól, annál jobban szeretné mindenki a lehető legteljesebb életet élni, aminek a része a hotelekben, szállodákban való pihenés is.

Adókedvezmények: érdemes figyelni a lehetőségekre 

Nagyjából 240 ezer ember mentesülhet idén az szja-fizetés alól.

Koronavírus: hogy alakultak a vasárnapi számok? 

Az elvégzett teszteknek csak 4,5 százaléka lett pozitív - bár a hétvégi adatközléseket érdemes óvatosan kezelni, a hivatalos adatok alapján tovább javult a járványhelyzet. Az oltottak száma viszont csak nagyon lassan közelíti az 5 milliót.

Az idei év is pozitív lehet a részvénypiacokon 

A Generali Alapkezelő két alapja is dobogós lett a Privátbankár.hu Klasszis-díjkiosztón: a Generali Triumph B sorozat a második a Legjobb Abszolút hozamú Származtatott Alap kategóriában, míg az Innováció Részvény Alap a harmadik a Legjobb Globális Részvény Alapok között. Az utóbbi alapot kezelő Munkácsi Dávid pedig az egyik feltörekvő portfoliómenedzseri díjban részesült. Varga Róberttel, a Generali Alapkezelő április 1-jén kinevezett vezérigazgatójával beszélgettünk.

Óriási előnybe kerültek a járvány alatt így beruházó vállalatok 

A világjárvány alatt a technológiai beruházásokra fókuszáló vállalatok jelentősen növelték előnyüket versenytársaikhoz képest – állapította meg az Accenture új kutatása. Az eredményből kiderül, hogy ebben a nagy átalakulással járó időszakban a technológia valóban nélkülözhetetlenné vált az üzleti sikerhez, és nem csupán a cégek túlélésére van közvetlen hatással, hanem a növekedésükre is.

Újabb jogot kaptak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők 

Bejelentést tett az ITM államtitkára. Schanda Tamás a motoros vizsgakövetelmények változásáról is beszélt.

A járvány után: mi vár a budapesti bulinegyedre? 

Ismét megnyitottak a vendéglátóegységek teraszai és a járvány miatt bevezetett korlátozásokat enyhíti a kormány. Amennyiben európai szinten is hasonló folyamat indul el, számítani lehet arra, hogy a nyár folyamán visszatérnek a turisták is az országba.

Örülhetnek az üzletek – jöhet a fellendülés a héten? 

A hosszú hétvégék, ünnepek előtt általában megélénkül a forgalom az üzletekben.

Mit mutatnak a szombati koronavírus-adatok Magyarországon? 

Május elsején adtak be utoljára annyi első oltást, mint tegnap.

Bankszámlát nyitnál? Válaszd az MKB Extra Számlacsomagot! 

Te hallottál már az MKB Extra Számlacsomagról? Ha bankszámla nyitása előtt állsz, akkor nagyon jó, hogy rátaláltál erre a cikkre, ugyanis bemutatom neked az MKB legújabb dobását, mely egy kiváló kondíciókkal rendelkező számlacsomag, ami az MKB Extra Számlacsomag nevet kapta. Elárulom, hogy milyen előnyökkel jár a számodra is, ha az MKB-nál bankolsz, és ezt a számlacsomagot nyitod meg náluk. Lássuk hát!

Havi 5 ezer forintos megtakarítással is megkaphatjuk ugyanazt, amit 5 milliárddal 

A Klasszis-díjak közül a legjobb ingatlanalapnak járó elismerést évek óta a Raiffeisen Alapkezelő nyeri el, de a társaság az értékpapír-alapok terén is erős. Idén már a rendszeres megtakarítóknak is kínálnak programot, az ESG-befektetésekkel pedig a hazai élmezőnyt célozták meg. Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly vezető értékesítés-támogatóval beszélgettünk.

Lassan döcög előre az ipar Amerikában 

Március után áprilisban is nőtt az ipari termelés és az ipari kapacitások kihasználtsága az Egyesült Államokban, miután az ország déli részén a februári viharos időjárásban megrongálódott gyárak újraindultak, és ellensúlyozták az autóipar teljesítményének csökkenését.

Kihívásokkal teli időszakon túl - így vizsgáztak a magyar IT vezetők 

A koronavírus-járvány szélsőséges terhelés alá helyezte a hazai vállalatok informatikai részlegeit, hiszen a home office, a digitális munkavégzés és kapcsolattartás, a szolgáltatások és az ügyfélmenedzsment online térbe költözése miatt az IT-t kiemelten érintette ez az időszak. Szárnyra kapott a digitális transzformáció: a cégek sokkal nagyobb figyelmet fordítottak a felhő alapú technológiákra, az adatmenedzsmentre, az agilis szemlélet pedig a szervezetek egészét áthatotta - az informatika a túlélés és a siker kulcsa lett egyben. Hogyan készülnek a jövőre és milyen tanulságokat vontak le a pandémiából a hazai IT-vezetők? 

Feltámadás a járvány után? Éledezik a légiközlekedés 

Januártól áprilisig 56,2 ezer tonna légiárut szállítottak a ferihegyi repülőtéren keresztül, körülbelül 30 százalékkal többet, mint 2020 és 2019 első négy hónapjában - derül ki a Budapest Airport repülőtéri értesítőjéből.

Pofont kapott a kínai óriás - hogy teljesített az Alibaba? 

Az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál veszteséggel zárta az idei első negyedévet, miután rekordösszegű büntetést szabtak ki rá a kínai hatóságok. Ez volt a cég első veszteséges negyedéve azóta, hogy 2014-ben bevezették a részvényeit a New York-i Értéktőzsdére.

Kell a magyar cégeknek az ingyenpénz – óriási az érdeklődés 

Megjött a hazai kkv-k kedve az uniós pályázatokhoz.

Eltűnik egy adóforma - milyen változások jönnek? 

Kedden benyújtotta a kormány az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A tervezet szerint beépülne a szakképzési hozzájárulás a szociális hozzájárulási adóba, amely újabb költségcsökkenést eredményez a vállalatoknál.

Ságvári Pál: cél, hogy Magyarország ellátásbiztonságát semmi ne veszélyeztesse 

Az elmúlt időszak fejlesztéseinek eredményeként a hazai földgáz infrastruktúra erős, de továbbra is cél, hogy Magyarország ellátásbiztonságát semmi ne veszélyeztesse - mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese a Trend FM Nap Vendége című műsorában, ahol a határkeresztező kapacitások fontosságáról és a földgáz jövőjéről beszélt.

Örülhetnek a taxisok - hamarosan nyitják a pénzcsapot 

Hamarosan újra pályázhatnak a taxisok kormányzati támogatásra elektromos autók beszerzéséhez, jelentett be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.

Koronavírus: mit mutatnak a pénteki adatok? 

Mintegy háromszázzal csökkent az új napi fertőzöttek száma az előző naphoz képest, a kórházban lévőké is alacsonyabb lett, de elhunyt 71 beteg, így az elhunytak száma meghaladta a 29 ezret Magyarországon.

Társasági adó: egy hónap haladék kérhető - mire érdemes ezt kihasználni? 

A Pénzügyminisztérium és a NAV döntése alapján a hazai vállalkozások mentesülhetnek a mulasztási bírság alól, ha a járványhelyzetre hivatkozva a szokásos május 31-i határidő után, de legkésőbb június 30-ig vallják be és fizetik be a társasági adót. Az egy hónap haladékot célszerű lehet kihasználni annak vizsgálatára, hogy az adott vállalkozás az előző év nehézségeit enyhítendő hogyan tudja különféle kedvezményekkel csökkenteni fizetendő adóját – hívja fel a figyelmet a Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég.

Leselkedő veszélyek: mitől kell tartania leginkább a pénzügyi szektornak? 

Az informatikai rendszerhibák, az adatfeltörések és a szervezet gyenge ellenállóképessége jelentik a legsúlyosabb kockázatokat a vállalatok működésére – derül ki a Baker McKenzie és a Risk.net 100 pénzügyi szakember bevonásával készült nemzetközi kutatásából.

Új program segít a fiatal vállalkozókon 

Idén az Impact Hub Hungary és az Indotek Group közösen szervezi meg a Social Impact Award elnevezésű, közösségépítő és üzletfejlesztési programot, amelynek célja, hogy cselekvésre ösztönözze azokat a fiatalokat, akik érdeklődnek a különböző társadalmi és környezeti témák iránt.

10 millió dollárt kapott a magyar startup fenntartható tervezési rendszerére 

Az egyik legelső nemzetközi sikereket elérő magyar startup, az Organica Water spinoffjaként létrejött Transcend is a nagy előd nyomdokaiba lépett szoftverével. „Büszkeség számunkra, hogy nem csak a startup vezetői és teljes fejlesztői csapatában vannak jelen magyarok, hanem a befektetők körében is” – mondta el Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója. A budapesti székhelyű kockázatitőkealap-befektető már magvető fázistól kezdve támogatta a startup útját. Ennek eredménye a napokban zárult nemzetközi növekedési tőkebevonás, amely végül tízmillió dollárosra duzzadt.

Rákaptak a magyarok az öngondoskodásra? 

Nőtt az önkéntes pénztárakba történő befizetés.

Koronavírus: miről volt szó az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján? 

Csütörtökön 144 ezer regisztráltat értesítenek sms-ben arról, hogy ők a koronavírus elleni Sinopharm-, AstraZeneca- és a Szputnyik vakcina mellett Pfizer-vakcinával történő oltásra is foglalhatnak online időpontot - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.

Járjon egy nap fizetett szabadnap annak, aki beoltatja magát 

A Bankszövetség és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javasolja ezt.

Újranyitó vállalkozások: árgus szemekkel figyel a versenyhatóság 

Kiemelten ellenőrzik az árverseny tisztaságát.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta

Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta 

Egyszerre jelent jogszabályi terhet és piaci lehetőséget az elektromos autók terjedése.

Klímablog

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek  

A Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek.

Infokom

Elveszett cégek a digitális világban

Elveszett cégek a digitális világban 

A kisvállalkozásoknak a gyakorlati útmutatás hiányzik az MI használatához egy kutatás szerint.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo