Nagy áresés az élelmiszer világpiacán

Nagyot zuhant júliusban az élelmiszerárak globális mutatója, köszönhetően a fontosabb gabonafélék és a növényi olajok kétszámjegyű árcsökkenésének– jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

A FAO élelmiszerár-index 8,6 százalékkal zsugorodott június óta, folytatva a márciusi csúcs után megkezdett lejtmenetet. Ennek ellenére a mutató, amely a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi, a tavaly júliusi értékét 13,1 százalékkal szárnyalta túl.

Érzékenyen reagálnak a hírekre az élelmiszer árak (Fotó: FAO)

„A nemzetközi élelmiszerárak csökkenése a nagy megugrás után mindenképp üdvözlendő, főleg az élelmiszerek elérhetősége szempontjából, azonban még számos bizonytalanság maradt a rendszerben, köztük a műtrágya magas ára, ami kihatással lehet a termelési kilátásokra és a gazdák jövedelmére, továbbá a sivár gazdasági kilátások, az árfolyamingadozások – ezek mindegyike komoly veszélyt jelent a globális élelmezésbiztonságra" – mondta a FAO vezető közgazdásza, Maximo Torero.

A növényi olajok árindexe 19,2 százalékot zuhant júliusban, 10 havi negatív csúcsot döntve. Minden olajfajta nemzetközi piaci jegyzése visszaesett, ezen belül a pálmaolajé a bőséges indonéziai exportkilátások miatt, a repce a várható kínálatbővülés okán és a szója az elhúzódó alacsony kereslet miatt. A fekete-tengeri logisztikai bizonytalanságok dacára a napraforgóolaj piacán szintén nagy áresés történt köszönhetően a nyomott importkeresletnek. A nyersolaj alacsonyabb ára szintén hozzájárult az árcsökkenéshez.

A FAO gabonaár-index 11,5 százalékkal zsugorodott a hónapban, ennek ellenére szintje 16,6 százalékkal haladta meg a 2021 júliusi értékét. Az indexben szereplő összes gabonaféle olcsóbb lett, kiemelten a búza, melynek világpiaci ára 14,5 százalékot esett részben az északi félteke szezonális kínálatbősége miatt és azután, hogy a megszületett az ukrán-orosz megállapodás a fekete-tengeri kikötők megnyitására az export előtt. A szemestermények nemzetközi ára 11,2 százalékkal csökkent, a kukoricáé 10,7 százalékkal részben szintén a fekete-tengeri egyezmény és a szezonális argentin és brazíliai készletbőség miatt. Idén először a rizs világpiaci ára is csökkent.

A cukor ára 3,8 százalékkal mérséklődött júniusban a világgazdasági további lassulása generálta esetleges keresletcsökkenés, illetve Brazíliában a reál gyengülése és az alacsony bioetanol árak okozta kibocsátásnövekedés miatti. A nagyobb export- és termelési potenciál Indiában szintén lefelé nyomta a cukor árát, azonban a forró és száraz európai nyár és ennek negatív hatása a cukorrépa hozamára megakadályozott egy nagyobb árzuhanást.

Csupán 2,5 százalékkal, de szintén csökkent a tejtermékek árindexe a lanyha kereskedelmi aktivitás miatt, ám így is 25,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értéket. A tejpor és vaj ára is esett, a sajté azonban stabil maradt az európai turizmus hajtotta kereslet miatt.

A FAO hús-árindexe 0,5 százalékkal mérséklődött a szarvasmarha-, juh- és sertéshús zsugorodó importkereslete miatt. Ezzel szemben a baromfihús nemzetközi ára sosem látott magasságba szökött a stabil globális importkereslet és az északi féltekén terjedő madárinfluenza okán beszűkült kínálat kombinációja miatt.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo