- Kemény napokat élhetett át, amikor egy időben kellett kríziskommunikációt folytatnia a külvilággal, valamint elfogadtatnia magát a Magyar Posta mintegy harmincnyolcezer dolgozójával. Hogyan érzi most magát?
- Nagyon fáradtan. De már látom a holnapot, s ettől sokkal nyugodtabb vagyok. Nagyon komoly hetek vannak mögöttem és kollégáim mögött, ám feltérképeztük a problémákat, s végre a kilábalással, a jövő üzletének építésével vagyok elfoglalva. Előremegyek, s nem visszafelé.
- Mi volt a legnehezebb a kezdetekben?
- A tisztánlátásig tartó időszak kivárása türelemmel. Napi tizenkét-tizennégy órás munka kellett hozzá, hogy átlássam a kialakult problémák mögött a működés, a cég gyengéit, erősségeit, kibogozzam a problémás szálakat, s megszerezzem a racionális öntésekhez szükséges tudást. Meglepő volt, de olyan kérdésekkel kellett foglalkoznom, amelyekkel azelőtt vezérigazgató-helyettesként csak részletekben találkoztam.
- Női vezető nem sok lehet a postás szakmában a világon. Hogyan esett önre a választás?
- Általános vezérigazgató-helyettesként a stratégia és a humánerőforrás volt a területem. Talán emiatt és a korábbi munkaterületemen megszerzett eredmények alapján esett rám a választás. A Magyar Postán belül, de nemzetközi szinten is, valamint a hazai HR-es szakmában elég nagy az elismertségem. Az viszont igaz, hogy világviszonylatban csak hárman vagyunk női postai vezérigazgatók. Nemrég megmosolyogtam egy nemzetközi eseményre szóló meghívót, amiben az ajánlott öltözethez pusztán annyi volt írva, hogy öltöny és nyakkendő. A minap a miniszterelnökünk meghívására, századmagammal, a hazai nagyvállalatok vezetői között nőként egyedül találtam magamat. Ami érthetetlen. Mindig csodálkoztam azon, a nők miért érzik magukat hátrányos helyzetben a munka világában, mivel én ezt soha nem tapasztaltam. De a tények önmagukért beszélnek.
- Hogyan került a Magyar Postához?
- Nem postásnak készültem. Két bölcsészdiplomámmal a zsebemben először tanítani mentem, de amikor már harmadszorra kellett ugyanazt a történelemtémát leadnom a diákoknak, rájöttem, hogy az ismétlés, a rutinmunka nem az én világom. Később elvégeztem a Közgazdaságtudományi Egyetem személyügyi szakát is. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási központjában a német kormány segélyprogramjainak menedzselésével foglalkoztam, ebből is és a világbanki programokba való betekintésből is, nagyon sokat tanultam. A Human Investment nevezetű cég, melynek alapításában is részt vettem, s én is vezettem, az első humánerőforrás-menedzseléssel foglalkozó cégek között volt hazánkban. A szakma is akkor indult. Hétéves tanácsadói pályát hagytam ott a Magyar Posta miatt. Először csak mint külső tanácsadó foglalkoztam a cég humánerőforrás-menedzselésével. De négy hónap után elfogadtam a főállást.
- Magángazdaságból átmenni egy nehézkesen működő nemzeti nagyvállalathoz. Bátor választás volt. Nem okozott problémát, hogy a két szektor nagyon különböző üzleti magatartásmódokat kíván meg?
- Nagyon izgalmas feladatokat kínált szakmailag a cég. Akkoriban még tizenhárom különálló igazgatóság működött a Magyar Postán belül. S nem volt semmiféle humánerőforrás-gazdálkodás, -stratégia. Szabad területet kaptam az alkotásra. Nulláról kellett kiépíteni a cég humánstratégiáját, az érdek-képviseleti kapcsolatrendszereket, a karrierépítést, a tehetségmenedzselést. Még a munkaügyi kapcsolatok, a bérezés sem volt rendezett. Az igazgatóságon tizenegyedmagammal kezdtük, öt év munkájával kialakítottuk az igazgatóságok integrált és rendezett humánpolitikáját. 2006-ban a Magyar Posta nyerte a "humánerőforrás-gazdálkodás" kategóriájában a postai Oscarnak is nevezett World Mail Awards díjat. Ez az elismerés önmagáért beszél.
- Semmi sem akadályozta a nagyvállalatnál, hogy megvalósítsa a terveit?
- Nem. Nagy szerencsém volt, hogy főállásúként is úgy viselkedtem, s úgy kezeltek, mint egy tanácsadót. Megkérdezték a véleményemet, s véghez vihettem az elképzeléseimet. Persze kellett hozzá, hogy a Magyar Posta vezetői felismerjék és elfogadják, hogy az üzleti siker motorja az emberi erőforrás. Az ember a postánál stratégiai szereplővé lépett elő, a siker alkotójaként. S innentől fogva nem volt nehéz megértetni, hogy az emberek képzése, motiváltsága, partnerként figyelembevétele alapvetően fontos.
- S hogyan vált ön ilyen mértékben elkötelezetté a Magyar Posta iránt?
- Moldova György után szabadon: "Akit a postáslét megcsapott". Így jártam én is. Van valami a postáslétben, ami megfogja az ember szívét, lelkét. A postások úgy viselkednek egymással, mint ha egy nagy család lennének. Nagyon nagy az összetartás és a segítőkészség. Mi tagadás, megszerettem a céget, az embereket, megfogott ez a családias légkör.
- S ennek árán még azt is el lehet viselni, ha a hatalmas cég nehézkesen fordul, lassú a változás üteme, tempója?
- Igen, a posta hajója lassan fordul, hosszú a változás folyamata, sok kitartás és türelem kell a kiváráshoz. Én pedig alapvetően a megújulás, a változatosság, a kreativitás embere vagyok. De következetesen és kitartóan dolgozom, nagyon komoly teljesítményelvárásaim vannak magammal a kollégákkal szemben. A munkában megkövetelem, hogy mindenki számára a cég érdekeinek szem előtt tartása legyen az első, a legfontosabb.
- Hogyan éri el munkatársai motiváltságát, azonosulását a cég érdekeivel?
- Tapasztalataim szerint a személyes példamutatás nagyon fontos. S a kemény munka mellett észre kell venni az egyéni teljesítményeket. Nagyon figyelek arra, hogy a jó teljesítmény ne maradjon dicséret nélkül. Az embereknek, nekem is, nagyon fontos a visszacsatolás, az elismerés. És az őszinteség mindenekfelett. Még negatív kritika esetén is nagyon fontosnak tartom az őszinteséget, mert az emberek többre becsülik a nyílt, egyenes tekintetet, mint a kedveskedő képmutatást. Úgy gondolom, hogy a vezetőt nem szeretni kell, hanem megbízni benne. A jó vezető biztonságérzetet teremt a munkatársai körében. Alaptermészetem a segítés. Ha segítségért fordulnak hozzám személyes ügyekben, azonnal intézkedem. Mindig is úgy gondolkodtam és éltem, hogy kötelességemnek tartottam segíteni a bajba jutottakon. Véleményem szerint, akinek státusánál és tehetségénél fogva megadatik az a "hatalom", hogy adni tud a rászorulóknak, annak kötelessége is. A Magyar Posta társadalmi szerepvállalása sem divatból alakult ki, hanem abból a belső meggyőződésből, hogy hathatósan tudunk a környezetünkön változtatni, ha felelősséggel viseltetünk a társadalmi, szociális, egészségügyi és egyéb problémák iránt.
- Hogyan fogadták kollégái az emberi, érzelmi szempontok bevitelét a döntéshozatalba?
- Biztosan szokatlan volt az elején, de szerintem már elfogadták. Például a mellrák elleni küzdelemből erőteljesen kivesszük a részünket. A rákellenes futásban is elsők között voltunk. Legutolsó alkalommal, már több mint ezren futottunk. Köztünk sok férfi. Személyes levelet írtam ugyanis a postánál dolgozó férfi kollégáknak, felhívtam a feleségük, anyjuk, leánytestvérük iránti felelősségükre a figyelmüket.
- Mi okozza önnek a legnagyobb nehézséget az egyik legnagyobb hazai vállalat irányításában?
- A saját tempóm és a cég tempója közötti különbség. A legtöbbször sokkal gyorsabban szeretnék előremenni, de türelemmel ki kell várnom, amíg a szervezet mozdul. Nagy önuralom kell hozzá. Sokat segít a rendszer szerinti működtetés. Szerencsére nagyon sokra becsülöm és meg is valósítom a szervezettséget, átláthatóságot. A rend, a rendszeresség nagyon fontos számomra. Az előterjesztések, a felelősségek kijelölése, a határidők, a visszacsatolások átlátható, szigorú rendje szerint dolgozunk. Ez erősíti a hatékonyságot és a tervezhetőséget.
- Korai volna még rákérdeznem, sikeresnek érzi-e magát a munkájában?
- Nem tagadom, voltak bennem félelmek és fenntartások a kinevezésemkor. Jelen pillanatban már a cég előtt álló legfontosabb feladatainkra koncentrálunk, hiszen a postai piac liberalizációjára való felkészülés óriási kihívás valamennyi vezetőtársam és természetesen jómagam számára is. Egyre jobban érzem, hogy elképzeléseimet el tudom fogadtatni kollégáimmal, és együtt meg is tudjuk valósítani. A siker számomra nélkülözhetetlen annak az adrenalinszintnek a fenntartásához, ami a nehézségek megoldásához, a stressz pozitív tartományban tartásához elegendő, s aludni is tudok tőle. Nem tagadom, az elismerés doppingol. Amikor a kisfiam a kinevezésem kapcsán ragyogó szemmel nézett rám, s azt mondta: "Mama, nagyon büszke vagyok rád" - szárnyakat adott. A kinevezésem napjának legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor a nap végezetével, a garázsba menet megállított egy kollégám, s őszinte örömmel közölte velem, nagyon örül, hogy engem választottak. Ezek a szívből jövő mondatok számomra mindennél többet érnek, s erőt adnak.
