„Képzelj el egy idegent – mondta egyszer Fox –, egy földönkívülit, aki azért jön ide, hogy megállapítsa, mi a bolygónkon az intelligencia uralkodó formája. Látogatónk körülnéz, és választ. Mit gondolsz, mire fog szavazni? Kérdésére talán csak a vállam rándítottam. A multicégekre – mondta Fox –, a zaibatsukra. Egy ilyen vállalat vére az információ, nem a dolgozói. A struktúra független az egyedektől, akik az egészet alkotják. A nagyvállalat önmagában egy életforma.”

Természetelvű szemlélet

Kár, hogy az előbbi párbeszédet Abel Ferrara filmrendező kihagyta, amikor William Gibson New Rose Hotel című novellájának – máskülönben teljesen korrektre sikerült – filmváltozatát forgatta. Gibson kortárs amerikai író, akit a globalizáció és az internet nemzedéke koszorús költőjévé, prófétájává fogadott. A kilencvenes évek internetforradalma tette széles körben ismertté a Kanadában élő szerzőt, aki tíz évvel azelőtt megalkotta a „cybertér” kifejezést. Ha írásainak van mai aktualitása, akkor az a biológia analógiáiban, a szerves világból vett hasonlataiban rejlik, amelyeket gyakran alkalmaz a számítógépes rendszerekre és az azokra épülő gazdaságra.

Hogyan lehet, hogy annyira különböző rendszerek, mint egy sejt és az internet ugyanolyan architektúrán alapszanak, és ugyanazoknak a törvényeknek engedelmeskednek? – érzékelteti ugyanennek a természetelvű szemléletnek a megjelenését a Scientific American című lap az egyik idei számában feltett kérdésével.

A gazdasági szféra teoretikusai, az üzleti guruk már a korai időkben csatlakoztak a sorhoz: „Egy biológiai szemléletű korszakhoz érkeztünk, ahol eddig szilárd értékek tűnnek el egyik napról a másikra. A hálózati és az indusztriális gazdaság közti különbség legalább akkora lesz majd, mint az élő és az élettelen anyag között” – hirdette még az internetboom korszakában Kevin Kelly, az új gazdaság korai szónoka. Azok a kritikusai is, akik óva intenek a gondolattól, hogy a gazdasági élet felgyorsult változásai egyedül az új médiumra vezethetők vissza, abban egyetértenek, hogy az internet a piacgazdaság önszervező, öntanuló folyamatait erősíti.

A harmadik nagy paradigmaváltás

Az IT szektorban a domináns platform úgy tízévenként lecserélődik, a napjainkban tapasztalható elmozdulás pedig a PC-ktől a hálózatok irányába mutat – olvasható a The Economist gazdasági hetilap májusi információtechnológiai összeállításában. A rendszerbe kapcsolt számítógépek egyre inkább kezdenek úgy viselkedni, mint egyetlen hatalmas, elosztott intelligencia: maga a hálózat lesz a számítógép. A gépek nem egyszerűen egy hálózatba kapcsolódnak, hanem maga a háló fog egy nagy gépként viselkedni – írja a lap. Az elgondolás nem annyira új keletű, és van, aki messzebbre elmegy a hasonlatokkal: Bill Gates korábban az internetet egyenesen elektronikus idegrendszerként írta le.

Az ilyen gondolatok – az analógiák kisebb-nagyobb kézenfekvősége mellett – a napjainkban divatos rendszerelmélet szemléletét is tükrözik. Egy rendszer több mint a részeinek összessége, azaz a kapcsolódó elemek együtt olyan tulajdonságokra tesznek szert, amelyek nem vezethetők vissza rájuk egyenként – szól az elmélet alapgondolata. A természetben fellelhető rendszerek másik fontos tulajdonsága, hogy önfenntartásra is képesek azáltal, hogy állandó kapcsolatban állnak a környezetükkel.

Az igazán csak a hetvenes években népszerűvé vált rendszerelmélet – amelyet a relativitáselmélet és a kvantummechanika után a 20. századi természettudományok harmadik nagy paradigmaváltásaként tartanak számon – az önszerveződés fogalmának köztudatba kerüléséért is felelős: az önszervező rendszerek nemcsak fenntartani tudják magukat, hanem képesek a növekedésre, belső felépítésük továbbszervezésére.

A hálózattól az élő rendszerekig

Az ilyen szervezeteket élő rendszereknek nevezik, pedig az élettelen természetben ugyanúgy találkozhatunk velük, mint a társadalomban.

Hogy mennyire felületes az a gondolat, amely szerint a természet mindig az egyszerűségre törekszik, az is bizonyítja, hogy az élő rendszerek tudományának egyik alapfogalma a komplexitás. „A komplex rendszereknek van egy jól megfigyelhető architektúrája, amit alapvető törvényszerűségek irányítanak. Olyan törvények, amelyek egyformán érvényesek a sejtekre, a számítógépekre, a nyelvekre és a társadalomra” – írja a Scientific American.

Talán a legfontosabb tulajdonság, hogy egy komplex rendszer nem felülről diktált irányítás nyomán, hanem az elemek egyszerű szabályokat követő tudattalan szerveződése révén építi fel önmagát. A létrejövő csoportosulások ugyanezen az elven, központi irányítás nélkül tartják fenn magukat, ez pedig robusztussá, nehezen sebezhetővé teszi őket. Hasonlót láthatunk a diffúz idegrendszerű élőlények, például a csótány esetében, amelynek, ha levágják a fejét, nem pusztul el; egy hét múlva szomjan vagy éhen hal, addig pedig, látószervek híján, legfeljebb néhányszor nekisétál a falnak.

A középpont nélküli felépítés ugyanígy más szerveződési szinteken is a rugalmasság alapja: „Ha valamely szervezet egyetlen ember karakterétől vagy személyiségétől függ – legyen az ember bármilyen kvalitású –, nincs irigylésre méltó helyzetben. Ilyen feltételek között egyetlen szervezet sem képes hosszabb ideig fennmaradni” – írja László Ervin filozófus.

A kiszámíthatatlanság diszkrét bája

Minél komplexebb egy rendszer, azaz minél több szál köti össze a tagjait, annál nehezebb átlátni a kapcsolatok hálóját, és megjósolni, hogy egy kisebb változás a rendszeren belül milyen hatással lesz annak egészére. Jó példa erre az időjárás. Ha egy pillangó meglegyinti a szárnyát Kínában, az másnap akár tomboló vihart eredményezhet Argentínában.

Ezt a népszerűbb nevén pillangóhatásként ismert jelenséget – amit a komplexitás tudománya nem lineáris dinamika néven futtat – egy amerikai meteorológus, Edward Lorenz ismerte fel a hatvanas években, miközben az időjárást modellező számítógépprogramjának eredményeit újraellenőrizte. Egy hat tizedesjegy pontosságig megadott számot a gyorsabb átfutás kedvéért három tizedesjeggyel leegyszerűsített, gondolván, hogy a lecsípett számok nem képviselhetnek nagyobb hatást egy pillangó szárnycsapásánál. Miután újra lefuttatta a géppel, a végeredmény nagyságrendekkel eltért a korábban kapottól, ami később arra ébresztette rá a tudományt, hogy a természet működése nem olyan ok-okozatiságot követ, amit hagyományos racionalitással ki lehetne következtetni. Vége a newtoni mechanika lineáris logikájának: a természetben látszólag jelentéktelen események óriási jelentőségűvé válhatnak egyik percről a másikra.

A később felnagyítódó hatások egészen addig lappangva maradnak, amíg terjedésük el nem ér egy válságpontot, amelynek a fogalmát népszerű könyvében (The Tipping Point) Malcolm Galdewell a kulturális és gazdasági környezetre is kiterjesztette.

A piaci előrejelző képesség hiánya visszatérő gondolat a globális, technologizált gazdasággal foglalkozó elemzésekben is. Ahogy a hálózatok összeköttetései egyre nagyobb intenzitással épülnek, azok nem lineárissá válnak, azaz kis változások aránytalanul nagy eredményekkel járhatnak. Minél nagyobb a belső kapcsolatok száma, annál nehezebb előre megjósolni, hogy egy új érintkezési szál hogyan fogja a rendszer stabilitását befolyásolni – olvashatjuk a Center for Business Innovation című folyóiratában.

A tanulmány szerzői szerint a gazdaság intézményeinek nem a stabilitásra, hanem a folyamatos változás paradigmájára kell technológiailag és szellemileg berendezkedniük, ami azt jelenti, hogy a hosszú távú tervezés átadja a helyét az azonnali reagálásnak. Az olajozottan működő gép metaforája helyett az alkalmazkodni képes organizmus lehet a megfelelő hasonlat az új vállalatmodellekhez. A folyamat mögött olyan technológiák állnak, amelyek valós idejű adatfeldolgozáson alapszanak, mint a fogyasztói szokásokat elemző adatbányászat.

Komplex rendszerek az üzleti világban

Az új gazdaság alapfeltevése szerint a hálózatra épülő, automatizált vállalatirányítás az egyik feltétele annak, hogy egy szereplő fennmaradhasson az új gazdasági ökológiában, amely már önmagában is a modern információs rendszerek terméke. A hálózati gazdaság – tartják elemzői – nem csak erre az egy szemléletváltásra kényszerítheti a vezetőket. Azzal is szembe kell nézni, hogy a cég határvonalai elmosódnak, ez pedig a többi szereplővel való viszonyt erősen átértelmezi, elsősorban az együttműködés irányában.

A korai időkben a hálózattól azt várták, hogy a távolságokat áthidaló csatornán közvetlenebb módon, kevesebb közvetítő bevonásával jön majd létre kapcsolat egy üzleti tranzakció szereplői közt. Mára nyilvánvaló, hogy ennek éppen az ellenkezője történt: a távolságok leomlásával a kapcsolatok megsokasodtak, és olyan új típusú együttműködések születtek, mint a különböző tevékenységű vállalatokat összefogó érték- és kínálati láncok, vagy az azonos területen versengő szereplők kutatás-fejlesztésre létrehozott stratégiai szövetségei. Az úgynevezett intelligens vállalatok alaptevékenységüket leszűkítik a céget megtestesítő intellektuális tartalom menedzselésére, a termelés fizikai oldalát pedig partnerekhez telepítik, míg mások IT szektoruk nagy részét bízzák külső fenntartókra.

A gazdasági modellekben sok esetben ma már érdemes az alapegységet nem az egyes vállalatban, hanem azok csoportosulásaiban, hálózataiban meghatározni – fejtik ki gyakran különböző elemzésekben. „Egy olyan korszak felé tartunk, amelyikben mind a dolgozók, mind a vásárlók több elkötelezettséget fognak érezni egy hálózat, mint egy cég felé. A Szilícium-völgy igazi nagy találmánya nem szoftverekben vagy hardverekben testesül meg, hanem cégeinek társadalmi szervezetében és az egész környéket egybeolvasztó technologizáltságban” – jegyzi meg Kelly a Wired hasábjain, továbbfűzve a sokat hangoztatott gondolatot, hogy a Szilícium-völgy tulajdonképpen olyan, mintha egy nagy cég lenne.

Az új szervezeti formák nem újabb, a korábbihoz hasonló, lezárt szerkezeteket jelentenek, hanem dinamikus, folyamatosan átalakuló kapcsolatrendszereket. Nem annyira az állandóan változó láncolatok az érdekesek, sokkal inkább a háttérben húzódó szerveződési elvek. Nem véletlen, hogy a gazdaság 21. századi kihívásaival foglalkozó művek közül jó néhány a komplexitás tudományának fellegvára, az amerikai Új-Mexikó állambeli Santa Fe Institute kutatóinak nevéhez fűződik, vagy azok nyomdokaiban halad.

Optimális útvonal tízmilliós megtakarítással

Az új gazdaság talán egyik legfrissebb és legpiacképesebb kifejezése a „komplex adaptív rendszerek”. Ez a lentről fölfelé építkező, a legegyszerűbb logikával magas szintű rendet létrehozó mechanizmusokra utal, amelyek a kutatók és üzleti teoretikusok mellett egyre több szoftverfejlesztőt foglalkoztatnak.

„A menedzserek inkább együtt élnek egy problémával, amit nem tudnak megoldani, mintsem hogy elfogadjanak egy olyan megoldást, amit nem teljesen értenek, vagy nem ők irányítanak” – fogalmazza meg a komplexitástudományra épülő üzleti megoldások elterjedésének fő akadályát Eric Bonabeau, az Icosystem tanácsadó cég vezetője, aki mellesleg a Santa Fe Institute egykori kutatója.

Az Icosystem az egyik első olyan stratégiai tanácsadó cég, amely a racionális, emberi intelligencia helyett a természet önszervező, öntudatlan logikáját alkalmazza üzleti modelljeiben. Az igazi úttörő ezen a területen Bonabeau előző cége, a BiosGroup volt, és első megoldásuk a Southwest Airlines légitársaság útvonalszervezéshez kapcsolódott. Egy év alatt 10 millió dolláros megtakarítást és egyes légikikötők raktárforgalmának 80 százalékos csökkenését eredményezte annak a felismerése, hogy hogyan lehet egy szállítmányt több lépésben eljuttatni az ország egy távoli pontjára. Mint kiderült, nem az a leghatékonyabb, ha a kerülőutat tevő repülőből útközben átrakodják az árut egy másikba, amelyik épp az adott városba tart, hanem kifizetődőbb rajta hagyni a más irányba tartó gépen, és visszafelé útba ejteni vele a kívánt célpontot.

A minta egy hangyaboly

A probléma megoldásához a kulcsot a hangyabolyok élelemgyűjtő hadjáratainak szervezési stratégiája adta. A hangyák mindig megtalálják a legrövidebb utat kolóniájuk és az élelemforrás között. Ennek oka két egyszerű szabályban rejlik, amelynek minden élelmet kutató dolgozó engedelmeskedik: bármerre járnak, jelzéseket hagynak maguk után egy kémiai anyag, a feromon formájában, és ha más nyomait észlelik, azokat követni kezdik. Az a hangya, amelyik a leggyorsabban jutott el az élelemhez, és érkezik vissza a bolyhoz, kétszer annyi feromont hagy az útvonalán, mint a még vissza nem tértek, így a többiek az általa választott irányban fognak elindulni. A központi irányítás nélkül dolgozó egyedek munkáját a külső szemlélő összehangoltnak, célirányosnak láthatja.

Ugyanezen az elven működnek az Icosystem és a hasonló cégek szimulációi, amelyekben szoftverágensek helyettesítik a hangyákat. A megoldás először telekommunikációs és internetes cégek között tett szert népszerűségre útvonal-kiválasztási (routing) feladatok megoldására, de a hangyák élelemgyűjtése jó modellt szolgáltat például az ellátásilánc-menedzsmenthez vagy gyártási ütemtervek megszervezéséhez is. Ahogy a szociális rovarok az útvonalszervezés mellett egyéb összetett feladatokat is meg tudnak oldani (például a méheknél a mai napig ismeretlen, hogy pontosan hogyan tudják eldönteni, mikor éri el egy kolónia azt a kritikus méretet, amikor ketté kell osztódnia), úgy az ágensalapú modellezés fejlesztői is sokféle üzleti megoldásban segíthetnek.

A futurisztikus ötletre a hadsereg az elsők közt harapott rá: a Pentagon 2020-ra olyan pilóta nélküli légi járműveket szeretne építeni, amelyek képesek rajban mozogni, és közös döntéseket hozni. Az IBM ennél jóval prózaibb célokra törve az elektronikus kereskedelemben szándékozik kamatoztatni saját fejlesztésű ágensalapú szoftverét.

Vissza a természethez?

A 19. század romantikus gondolkodói mindenre gondolhattak, csak arra az egyre nem: az ember egyszer a gépei segítségével jut majd vissza a természethez. Rudolf Arnheim szerint a romantikusok természetkultusza csak részben gyökerezett az iparosodás elleni lázban. Mellette sokat nyomhatott a latban a természettudományok korabeli népszerűsége is. Az viszont kérdéses, hogy az üzlet és a technológia természettudományok iránti érdeklődése mennyire fog ma rábírni bárkit arra, hogy szerves egységként tekintsen a világra, és mennyire fog majd a természet lecsupaszított logikája környezettudatos elemeket becsempészni a kultúránkba. Mint ahogy az a kérdés is felmerülhet, hogy mennyire képvisel emberi értékeket az a szemlélet, amely előnyben részesíti a véletlenszerű hangyabolymodellt a racionalitásra törekvő elmével szemben.

Környezeti tudatosságnak és más humán értékeknek ettől persze még juthat hely egy önszervező, technologizált gazdaságban. Ha a hálózati környezetben elmosódnak a vállalat határai, akkor ez nemcsak a piaci szereplőkkel való viszonyra érvényes, hanem hasonló folyamatok indulhatnak meg a gazdaság és társadalom szereplői között is. Egy vállalat eredményességének megítélése nem kizárólag a pénzügyi mérlegtől függ; a tőzsdei pszichológia egy cég közszerepléseire ugyanolyan érzékenyen reagál. Az internet pedig figyel, és mindent jegyez, időnként működésbe hozva bizonyos fékeket és ellensúlyokat.