Z-generáció cikkek


Helló, robotkolléga!

Helló, robotkolléga! 

Fejlődik a mesterséges intelligencia, javulnak az algoritmusok, ügyesednek a robotkarok, sőt a robotlábak is. És mi lesz a szorgos emberi agyakkal és kezekkel? Az Y generáció számíthat arra, hogy gépek végzik a munkáját, a Z generáció megélhetése pedig még inkább ki lesz téve a negyedik ipari forradalom vívmányainak. Az unióban felmerült: a robotok után is fizessenek társadalombiztosítási járulékot a munkáltatók.
A hetven az új ötven!

A hetven az új ötven! 

Még, hogy a húszéveseké a világ? Ugyan már! Mindent később csinálunk, mint az előző generációk - a hetven lesz az új ötven - derült ki a Groupama Biztosító megbízásából végzett felmérésből.
Mire kattan a Z-generáció?

Mire kattan a Z-generáció? 

Még az Y-okkal küzdenek a munkahelyeken, de már figyelni kell az 1995 után született Z-generációra is. A jövő fogyasztói, akik nagyon mást akarnak. A Snapchat, a Spotify és az Instagram Bermuda-háromszögében élnek, a Facebook nekik már "old school".
Hogyan és mit vásárol a Z-generáció?

Hogyan és mit vásárol a Z-generáció? 

Pár év, és micsoda különbség! A Z-generáció képviselői most tizenévesek és korántsem a fogyasztói társadalom agyatlan robotjai. Nagyon megnézik, mire adják ki a pénzüket, értéktudatosan vásárolnak. Nem halmoznak fel, de amit divatosnak és menőnek vélnek, azt megszerzik. Csak éppen alaposabb utánajárással és mérlegeléssel, mint a bátyjaik és nővéreik. Ha kell, még a szüleikre is rászólnak.
Kell a fiataloknak a virtuális valóság

Kell a fiataloknak a virtuális valóság 

Milliárdos iparággá nőtt a virtuális valóság nemzetközi szinten, a fiatalok számára pedig egyre inkább a hétköznapok része lesz, köszönhetően az egyre többek számára elérhető, olcsó eszközöknek.
Egy helyen csak pár hónapot dolgozik az új generáció

Egy helyen csak pár hónapot dolgozik az új generáció 

Az új nemzedék felnőtt, és lassan beszivárog a munkaerőpiacra is. A vágyaik és az elvárásaik még merészebbek, mint az Y generációé voltak, és már a lojalitás is mást jelent a számukra: 70 százalékuk mindössze egy évig marad ugyanazon a munkahelyen – derül ki a Jófogás és a GKI közös kutatásából.
Mi kell a fiataloknak? Figyelem, személyre szabottság, csocsó

Mi kell a fiataloknak? Figyelem, személyre szabottság, csocsó 

A cégek versenyképessége megőrzésének fontos eleme a fiatal tehetségek bevonzása. De mit tegyünk és mit ne, hogy vonzó munkahely legyünk az Y generáció számára?
Üzleti előny a sokszínűség

Üzleti előny a sokszínűség 

Bár egyre több cég látja, hogy a sokszínűség egyértelműen üzleti előnyt jelent, egyelőre kevesen foglalkoznak vele, hogy akár csak a generációk hatékony együttműködését fejlesszék a cégben – ez derül ki az MTD Tanácsadó Közösség friss kutatásából. Pedig nem bonyolult dolog az esélyegyenlőség, de annál eredményesebb. A kicsiknek kéne nagyot fejlődnie.
Utat mutat a jövőhöz a globális nemzedék

Utat mutat a jövőhöz a globális nemzedék 

Az első globális nemzedéknek is tartott Z generáció tagjai kulcsszerepet játszanak napjaink technológia-központú kultúrájának alakításában. E legifjabb fogyasztók már most is domináns hatással vannak a többi korosztály fogyasztói hozzáállására és magatartására.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Cégblog

Felülteljesített a Coca-Cola: profitban és bevételben is verte a várakozásokat

Felülteljesített a Coca-Cola: profitban és bevételben is verte a várakozásokat 

A vártnál magasabb első negyedéves bevételről és nyereségről számolt be kedden a Coca-Cola üdítőitalgyártó vállalat.

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Gazdaság

Csendben pusztít a munkahelyi stressz

Csendben pusztít a munkahelyi stressz 

Egy egyre súlyosabb, kevésbé látható probléma formálja alapjaiban a munkaerőpiacot: a kiégés

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo