Tehetséggondozás cikkek


Miért fizetnék, ha ingyen is dolgozhat?

Miért fizetnék, ha ingyen is dolgozhat? 

A gyakornoki álláshirdetések alatt gyakran olvasni elkeseredett kommenteket, amik arról szólnak, „hurrá, újra egy állás, amiért nem jár fizetés”. Miért éri meg fizetni egy gyakornoknak?
Így köthetjük magunkhoz a tehetséges dolgozót

Így köthetjük magunkhoz a tehetséges dolgozót 

Bár sok magyar cégnél már az is gond, hogy elegendő dolgozót találjon, valójában ez még semmi. A valódi sikerhez kiemelkedő tehetségekre van szükségünk, akiket nem elég megszerezni, de meg kis kell tartani. Nem is várnak olyan sokat, mint gondolnánk.
Aki nem Steve Jobs, annak azért kell a diploma

Aki nem Steve Jobs, annak azért kell a diploma 

Sok technológiai céget egyetemről kiugrott emberek tettek naggyá, de ez nem jelenti azt, hogy az informatika fővárosában senkit nem érdekel a diploma. Sőt, pontosan az ellenkezője az igaz.
Mire jó a HR-es?

Mire jó a HR-es? 

A kis-és középvállalkozások hozzá vannak szokva ahhoz, hogy bírni kell az állandó változást ahhoz, hogy megőrizzék versenyképességüket. Ez szakértőnk szerint a HR számára a nagy lehetőség. De mit és hogyan is segít?
Küzdenek a munkaerőért a legjobb cégek

Küzdenek a munkaerőért a legjobb cégek 

2015-öt öt egyértelműen a munkaerőért folytatott küzdelem jellemzi a versenyszférában - derül ki az Aon Hewitt legjobb munkahelyeket vizsgáló idei kutatásából. A tehetséges munkavállalók pedig jellemzően csak a legjobb munkahelyeken szeretnek dolgozni. A legjobbak a munkáltatói márkaépítésre is figyelnek, az elkötelezett dolgozók pedig a cég sikerét is növelik.
A tehetség önmagában még nem érték

A tehetség önmagában még nem érték 

A tehetség nem szökken szárba magától, gondoskodni kell róla ahhoz, hogy kiteljesedjen. De ha a tehetséges munkavállaló nem kötődik a céghez, tehetségét máshol kamatoztatja majd.
Nem elég, ha a főnök szakértő

Nem elég, ha a főnök szakértő 

A vevők megtartásának alapvető feltétele a minőségi kiszolgálás, amire viszont csak a kellőképpen felkészült, a tudásukat készségesen a vevők rendelkezésére bocsátó kiszolgáló személyzet képes. A munkatársak szigorú kiválasztása ezért elsődleges üzleti érdek.
Miért jó, ha mindenki kiválasztott?

Miért jó, ha mindenki kiválasztott? 

A legjobban teljesítők célzott tehetséggondozása hatékony stratégia lehet abból a szempontból, hogy a cég kimagasló eredményeket érjen el, mégis számos HR szakember azt állítja, hogy jobban megtérülő befektetésnek számít, ha egy szervezetnél a munkaerő nagy részét kitevő, átlagosan teljesítő dolgozókra koncentrálnak.
Így buknak el a kiemelkedő tehetségek

Így buknak el a kiemelkedő tehetségek 

Súlyos tévedés azt gondolni, hogy a ma kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal tehetségek többsége a jövőben is beválik. A legkiválóbb fiatal kollegák kétharmada jövőbeni sikereiket komolyan fenyegető elakadásokkal viaskodik. A figyelmeztető jelek már korán észlelhetőek, a probléma pedig jól körülírható és kezelhető.
A sikeres vezető utánpótlás öt alapfeltétele

A sikeres vezető utánpótlás öt alapfeltétele 

Mennyire erős a cserepad? Cége fiatal tehetségei tettre készen toporognak az oldalvonal mellett, hogy végre megcsillogtathassák tudásukat? Netán foghíjas az utánpótlás és egyébként is bóklászik néhány a dinoszaurusz a pályán? Ki fog a szezon végén hosszabbítani és hányan tárgyalnak átigazolásról az ősi riválisokkal?

Rosszul bánunk a tehetségeinkkel 

Magyarország a 40. helyre került 103 ország közül abban a felmérésben, amely azt vizsgálta, hogy melyik ország, hogyan gazdálkodik a tehetségeivel. A régióban minden ország jobban teljesít nálunk, a toplistát Svájc vezeti.

Még mindig nagy gond az agyelszívás 

A tudástőke elszívása Kelet-Európa, ezen belül is a magyar munkaerőpiac egyik fő problémája. A helyzet megoldásának kulcsát a növekedést ösztönző gazdaságpolitikában, a munkabért terhelő adók csökkentésében, az élethosszig tartó tanulás lehetővé tételében és a K+F beruházások támogatásában látja Edwin De Boeck, a KBC vezető közgazdásza.

Takaréklángon a tehetséggondozás a magyar cégeknél 

A globális és hazai vezetők egyetértenek a tehetséggondozás stratégiai fontosságával, habár konkrét lépéseket csak kevés magyar vezető tesz – maximum a már bevált rendszereket és technikákat üzemeltetik –, jellemzően azt is csökkentett intenzitással.

Hogyan alakítsunk ki kimagasló teljesítményre képes csapatot? 

A kimagasló tehetségeket gondozni kell, de vajon nem jobb stratégia-e a teljes alkalmazotti kör megcélzása a vállalati teljesítmény egészének javításához? A Hays Journal legfrissebb száma beszámol arról a nemzetközi HR közösségben aktuálisan kibontakozó vitáról, hogy mi is a legjobb befektetés a teamek fejlesztése és sikerre vitele érdekében.

Szponzorált sorsok, megmentett életek 

Havi pár ezer forinttal már esélyt teremtünk arra, hogy egy hátrányos sorsú gyerek a harmadik világban kiemelkedjen a szegénysorból. A Jennifer Arnold rendezte A Small Act – Egy apró cselekedet – című dokumentumfilm egy ilyen kedvezményezett felemelkedését mutatja be Kenyától a Harvardon át munkahelyéig, az ENSZ-ig.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Új szolgáltatásokat vezet be az OTP: minden vállalati ügyfél érintett

Új szolgáltatásokat vezet be az OTP: minden vállalati ügyfél érintett 

Jön a Single Market a vállalatok számára is.
Mostantól a SZÉP Kártya használata olyan egyszerű, mint egy érintés

Mostantól a SZÉP Kártya használata olyan egyszerű, mint egy érintés 

Nincs több keresgélés a pénztárcában.
Hol húzódik a határ? Az AI és az ember szerepe a befektetési döntésekben

Hol húzódik a határ? Az AI és az ember szerepe a befektetési döntésekben 

Interjú a KBC Asset fióktelepének vezetőjével.

Pénzszerzés

Soha nem látott február vár a nyugdíjasokra

Soha nem látott február vár a nyugdíjasokra  

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete.

Adózás

Jön a dupla családi adókedvezmény

Jön a dupla családi adókedvezmény 

A 2025 év eleji összeghez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg.

Jogi kisokos

Hullarabló maffia bukott le Magyarországon

Hullarabló maffia bukott le Magyarországon 

Huszonegy embert gyanúsítanak azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát megszerezték.

Klímablog

Hamarosan idul a karácsonyi palackinvázió

Hamarosan idul a karácsonyi palackinvázió 

A MOHU idén is megnövelt kapacitással készül a karácsonyi és az év végi időszakra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo