Számlázási szabályok cikkek


Egy nullát is elég benézni a bírsághoz

Egy nullát is elég benézni a bírsághoz 

Komoly mulasztási bírságra számíthatnak azok, akik nem követik figyelemmel az adójogszabályok ez évi változásait a számlaadás tekintetében. Mivel az áfatörvény és az adózás rendjéről szóló törvény módosításai nem egyszerre lépnek hatályba, zavar alakult ki a számlákkal és az egyes értékhatárokkal kapcsolatban – hívják fel a figyelmet a Mazars szakértői.
Jön az áfakontroll a számláknál

Jön az áfakontroll a számláknál 

Augusztus végén jelentette be Tamásné, Czinege Csilla az NGM adószakmai ügyekért felelős államtitkára, hogy minden 100.000 forint feletti áfát tartalmazó számlát adóhatósági kontroll alá vonnak jövőre. Ez azt jelenti, hogy a tervek szerint 2017. július 1-től minden, 27%-os adókulcs esetén 470.000, 18%-os adókulcsnál 655.000 és 5%-os adókulcs esetén 2.100.000 forint bruttó értékű számlát „látni fog” az adóhatóság.
Erre kell ügyelni idén a számlák kiállításánál

Erre kell ügyelni idén a számlák kiállításánál 

A számlázás alapvető szabályai 2015-ben néhány kivételtől eltekintve nem változtak, de mégis érdemes a cégeknek a számlázási gyakorlatukat áttekinteni, mert akár egy-egy típushiba alkalmazása éveken keresztül nagyobb összegű mulasztási bírságot vagy adóhiányt is okozhat, ha az adóhatóság ellenőrei veszik észre.
Felejtsük el az online pénztárgépet?

Felejtsük el az online pénztárgépet? 

Vannak esetek, amikor így is, úgy is számlát kell kiállítania a kereskedőnek, és a szabályozás enyhülésével olcsóbban megúszhatja, ha online pénztárgép helyett számlázási rendszerre vált. A kassza üzemeltetése ugyanis nem olcsó és nem is egyszerű feladat.
Mégis változik majd az időszakos elszámolású ügyletek elszámolása

Mégis változik majd az időszakos elszámolású ügyletek elszámolása 

A benyújtott 2015-ös adótörvény javaslat szerint mégis változik majd az időszakos elszámolású ügyletek Áfa teljesítési időpontjának meghatározási módja. Igaz, csak jövő nyártól.
Bejelentette már a számlázó programját?

Bejelentette már a számlázó programját? 

2014. október 1-től minden vállalkozásnak be kell jelentenie a NAV-nál, hogy milyen számlázóprogramot használ. Így a pénztárgép és a kézi-számlatömb után a számlázószoftverek is nyilvántartásba kerülnek. Ön bejelentette már a programját?
Még mindig nem merünk sima PDF-ben számlázni

Még mindig nem merünk sima PDF-ben számlázni  

Az EU számlázási irányelve alapján Magyarország is megszüntette az elektronikus aláírási kötelmet, mégis lépten-nyomon beleütközhetünk abba, hogy az informatikai szolgáltatók továbbra is erőltetik a digitálisan aláírt elektronikus számlát. A hiba oka egy elavult GKM rendelet, amit már régen hatályon kívül kellett volna helyezni...
Van, ami változik a számlázásban!

Van, ami változik a számlázásban! 

Egy új rendelet hatálybalépésével módosulnak a számla és a nyugta adóigazgatási azonosítási szabályai. Az új számlázási NGM-rendelet július 1-jén lépett hatályba, bár egyes rendelkezéseket csak 2014. október 1-jétől, illetve 2015. július 1-jétől kell alkalmazni.
Mindenkit érint a változás - nem is baj, ha eltolják

Mindenkit érint a változás - nem is baj, ha eltolják 

2015-re tolódhat az időszaki elszámolású ügyletek teljesítési időpontjára vonatkozó szabályok bevezetése, ezért a cégeknek több idejük lesz felkészülni a csaknem minden gazdasági szereplőt érintő változásra. Nem is baj ez, hiszen szerződésmódosításokat és akár teljes rendszerátállást igényelhet az áttérés.
Plusz teher lenne az új áfamódosítás a cégeknek

Plusz teher lenne az új áfamódosítás a cégeknek 

Eredetileg az áfatörvény (2007. évi CXXVII. 58. §.) 2014. július 1-jével módosult volna. Azonban a napokban benyújtottak az Országgyűlés elé egy törvényjavaslatot, amely az áfatörvény 58. §-a hatálybalépésének elhalasztására vonatkozik. Ennek megfelelően 2015. január 1-jéig elhalasztanák az új szabályozás hatálybalépését – több szakmai szervezet nagy örömére.

Elveszett a számlatömb? Ezt kell tenni! 

A legtöbb ember tisztában van azzal, mit tegyen, ha elvesztette az igazolványát, útlevelét: besétál az okmányirodába, befizeti az illetéket és csináltat egy újat. Hasonlóan egyszerű a képlet, ha a telefonunkat vagy a bankkártyánkat lopják el: a lehető legrövidebb úton letiltatjuk, hogy elkerüljük a visszaéléseket. De mi a helyzet, ha a számla- vagy nyugtatömbünket veszítjük el? Kihez fordulhat a cégvezető? Kinek és hol lehet bejelenteni, le lehet-e tiltatni? Utánajártunk.

Mégsem júliusban módosul a számlázás? 

Többek közt a társasági adóról és az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását is tartalmazza egy az országgyűlés elé benyújtott javaslat. A módosítások közül legtöbbeket az időszakos elszámolású ügyletek utáni adófizetési kötelezettséggel kapcsolatos módosítás érinthet.

Így változik az időszakos elszámolás szabályozása 

Fontosnak tartjuk, hogy az időszakos elszámolás szabályairól egy kicsit többet beszéljünk, sok esetben akár példákkal mutassuk be a június 30-a után alkalmazandó, időszakos elszámolás szabályait. Szakértőnk példákkal segít az új szabályok megértésében.

Új számlázási szabályok másfél hónap múlva! 

2014. július 1-től lényeges változás lesz a számlázásban, mely az időszakos elszámolású ügyletek (eddig folyamatos teljesítés) teljesítési időpontját érinti lényegesen. Adószakértőnk segít áttekinteni a lényeget.

Rajtaveszthet! Ellenőrizni kell a szállítói számlák hátterét! 

Mostantól a korábbinál is indokoltabb a beszállítói számlák hátterének ellenőrzése, ugyanis a NAV belföldi összesítőjelentés-adatbázisának elindulásával a számlabefogadók már nem hivatkozhatnak arra, hogy nem tudtak üzleti partnerük adóelkerülő működéséről. Még a leggondosabb eljárással sem szűrhetőek ki teljesen a vizsgálati kockázatok, hiszen a hatályos törvények rendkívül nagy felelősséget hárítanak a számlabefogadókra.

Felhőket is vizsgálhat az adóhivatal 

Az idei évtől a vállalkozásoknak hivatalosan is lehetősége van arra, hogy elektronikusan, egy külföldi szerveren vagy akár ”felhőben tárolják” a bizonylataikat, azonban ez még nem jelenti azt, hogy az adóhatóság ezekhez az iratokhoz nem férhet hozzá.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo