Kampány cikkek


150 milliós kampányt indított két minisztérium

150 milliós kampányt indított két minisztérium 

Közös, a környezetvédelemre és a környezettudatos hulladékgazdálkodásra figyelmeztető országos, 150 millió forintos költségvetésű kampányt indított a közlekedési és a környezetvédelmi tárca uniós támogatással, az ország hét régiójába eljutó roadshow első állomása szerdán Hajdúszoboszló volt.
A Fidesz és az MSZP már egymilliárdot költött a kampányra

A Fidesz és az MSZP már egymilliárdot költött a kampányra 

A Transparency International Magyarország, a Freedom House Europe és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet által közösen jegyzett a kepmutatas.hu oldalon megjelent adatok szerint a 2010-es parlamenti választások első fordulója előtt két nappal mind az MSZP, mind pedig a Fidesz többet költöttek kampányaikra a törvényben engedélyezettnél. A civil szervezetek becslései alapján az MSZP eddig 650 millió 940 ezer forintot, míg a Fidesz 475 millió 619 ezer forintot költött, szemben a törvényben engedélyezett 386 millióval.
Már a Jobbik is százmilliónál tart...

Már a Jobbik is százmilliónál tart... 

A kampánymonitor segítségével nyomon követhetőek a pártok kampányköltései. A kepmutatas.hu diagramján - melynek adatai folyamatosan frissülnek -, jól látható, hogy melyik párt éppen hol tart a kampányköltésben.
Újra a régi kérdés: "Aki nem dolgozik, ne is egyék?"

Újra a régi kérdés: "Aki nem dolgozik, ne is egyék?" 

Bokros Lajos szerint a nyugdíjrendszer nem a szociális rendszer része; az MDF miniszterelnök-jelöltje ezt az Ungár Klárával, a Szabad Emberek Magyarországért (Szema) elnökségi tagjával folytatott szombati, a Kossuth Klubban megrendezett nyilvános vitán jelentette ki. Ungár szerint Bokros dogmatikus.
"Az MSZP nem, a Fidesz egymillió munkahelyet ad 10 év alatt"

"Az MSZP nem, a Fidesz egymillió munkahelyet ad 10 év alatt" 

Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára beismerte, hogy az MSZP nem a munkahelyteremtés, hanem a munkahely-ellenesség és a munkanélküliség pártja - közölte Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton az MTI-vel.
Az MSZP lebukott vagy a Fidesz bűvészkedik?

Az MSZP lebukott vagy a Fidesz bűvészkedik? 

Fidesz-KDNP szerint ha folytatódna a Gyurcsány-Bajnai-korszak, könnyen lehet, hogy a következő korosztályok már 70 éves nyugdíjkorhatárt lennének kénytelenek megélni, eltűnhetne a magánnyugdíjpénztári befektetések nagy része, és tovább csökkenhetne a nyugdíjak értéke. Mesterházy Attila szerint viszont az elmúlt évek politikája egyértelműen azt bizonyítja, hogy a Fidesz kizárólag a szlogenek szintjén képviselte az említett csoportokat.
Kit érdekel a kampány, ha BKV-sztrájk van?

Kit érdekel a kampány, ha BKV-sztrájk van? 

Január első felében a BKV-val kapcsolatos ügyek bizonyultak a legfőbb témának a közbeszédben. A pártokhoz közvetlenül kapcsolódó ügyek aránya ismét minimálisra csökkent, mindössze a válaszok 1 százaléka sorolható a választási kampány megkezdése, illetve a pártpolitikai viták kategóriájába - derül ki a Forsense 1000 fős közvélemény-kutatásából.
Dübörög a kampány: az MSZP és az SZDSZ kirabolja Budapestet

Dübörög a kampány: az MSZP és az SZDSZ kirabolja Budapestet 

A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ bűnszövetségben teszi tönkre a fővárost, és rabolja ki a fővárosi önkormányzatot, valamint a BKV-t. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az MSZP és az SZDSZ lassan húsz éve irányítja Budapestet, és ez alatt az idő alatt a főváros a csőd szélére jutott.
Indul a kampány: az MSZP a fideszes adóemeléseket sorolja

Indul a kampány: az MSZP a fideszes adóemeléseket sorolja 

"Abból, hogy egy párt képviselői hogyan kormányozzák a választók által rájuk bízott néhány ezres, néhány tízezres, esetleg néhány százezres településeket, joggal következtethetünk arra, hogyan kormányozná ez a párt az országot. Mai esettanulmányunkban azonban nem egy, hanem több mint félszáz fideszes település példájából vonunk le következtetést a Fidesz majdani esetleges kormányzására, az arra vonatkozó, idézett kijelentések igazságtartalmára nézve" - mondta Szabó Zoltán, szocialista képviselő sajtótájékoztatóján. A Fidesz válaszában a szocialistákra nézve negatív megjegyzéseket szedte csokorba baloldali lapoktól, politikusoktól és politológusoktól.
Kampánypénzek: a Fidesz nem reagált érdemben...

Kampánypénzek: a Fidesz nem reagált érdemben... 

A Transparency International és a Freedom House a parlamenti pártoktól érkezett reakciókat követően eldöntötte, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni a kampányfinanszírozással kapcsolatos sikertelen egyeztetések folytatásában. A kampányfinanszírozási reformjavaslatot jegyző két civil szervezet jövőre kiemelt figyelemmel követi a pártkampányokat, és nyilvánossághoz fordul, ha finanszírozással kapcsolatos visszaéléseket tapasztal. - írják a szervezetek közleméynükben.

Hogyan spóroljunk a mosogatáson is? 

Budapesten (szeptembertől) és 4 vidéki városban (októbertől) számláló méri a kézi és a gépi mosogatás közötti - vízfogyasztásbeli - különbséget a Calgonit "Vedd komolyan" kampány keretében.

25 városban ismerkedhetünk az újrahasznosítással  

Hatodszor rendezik meg az újrahasznosítás egy hónapig tartó magyarországi fesztiválját, az Újrahasznosítási Hónapot. A szervező ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. akciójához idén több zöld kezdeményezés is társult.

Világsztárral harcolunk a klímaváltozás ellen 

Moby, az Európai Bizottság és a Music Television közös kampányának keretében ingyenes koncerttel harcol a klímaváltozás ellen. Az augusztus 20-i stockholmi előadást a világhálón keresztül milliók nézhetik egyenes adásban. A pozitív kezdeményezésből, amely a világ egyik legnagyobb problémájára igyekszik felhívni a figyelmet, Magyarország sem maradhat ki. Szeptember 19-én Budapesten is egy világsztár lép színpadra, ahol a közönség a kampány hazai fő támogatójával, Katus Attilával is találkozhat.

Spórolni tanítják a magyart 

Alapvető szemléletmódváltást sürgető, ugyanakkor nagyobb befektetést nem igénylő energiatakarékosságot népszerűsítő kampányt indított a Külügyminisztérium az Európai Bizottság támogatásával - jelentette be Gyárfásné Fekete Judit, a tárca főosztályvezető-helyettese.

Tippek: hogyan csökkentsük az energiaszámlánkat? 

Folytatódik a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium klímavédelmi akciója, amely a héten az energiatakarékosságra, környezet- és pénztárcakímélő életmódra hívja fel a lakosság figyelmét. Ha csak 1 Celsius fokkal csökkentjük az otthoni hőmérsékletet, országos szinten napi 1 millió m3 gázt tudunk megtakarítani. A zöld tárca maga is példát mutat: az irodák hőmérsékletét 2 fokkal csökkentette, és nem fűti feleslegesen a folyosókat és a mosdókat sem, ahol a melegvíz használatot is korlátozta.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész!

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész! 

A horgászat napjaink egyik, ha nem a legnépszerűbb hobbija. Ami viszont a felszereléseket illeti, közel sem olyan egyszerű a képlet, ahogy elsőre egy laikusnak tűnhet. Nemcsak egy horgászbotra van szükség, hanem olyan eszközökre és kiegészítőkre is, melyek segítik a munkát az olykor hosszú órák alatt. Sőt, egy jól rögzített bottartó, egy jó csali nélkül talán nem is fogunk jó kedvvel távozni a vízpartról – és sok hallal találkozni sem.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo