Kit érdekel a kampány, ha BKV-sztrájk van?

Január első felében a BKV-val kapcsolatos ügyek bizonyultak a legfőbb témának a közbeszédben. A pártokhoz közvetlenül kapcsolódó ügyek aránya ismét minimálisra csökkent, mindössze a válaszok 1 százaléka sorolható a választási kampány megkezdése, illetve a pártpolitikai viták kategóriájába - derül ki a Forsense 1000 fős közvélemény-kutatásából.

A Forsense elmúlt időszak legfontosabb eseményeit kutató kérdésére az év elején is a decemberi felméréshez hasonló arányban válaszoltak a kérdezettek: 61 százalékuk nevezett meg spontán módon, magától valamilyen hazai eseményt. A közéleti szempontból csendesebb évkezdésnek is betudható, hogy a többségnek csak egyetlen fontos történés jutott eszébe, kettőt 17, hármat már csak a válaszolók 3 százaléka említett.

BKV, BKV, benzinár

Január első felében BKV-val kapcsolatos ügyek bizonyultak a legfontosabb témának, a sztrájkot a válaszolók egyharmada elsőre említette. A témában született válaszok dinamikája jól követte az eseményeket és a média-tematika alakulását, az összes megkérdezett körében a január 11-e előtti 20 százalékról a sztrájk hetében 45 százalékra emelkedett az ezt az eseményt megnevezők aránya, a három válasz egyikeként.

A második helyre szintén a BKV-val kapcsolatos ügyek, ahogy ezt a válaszolók nevezték, a végkielégítésekkel kapcsolatos botrányok kerültek, összesen 11 százalékos említési aránnyal. A kormányzati benzintendert, illetve a MÁV-val kapcsolatos ügyeket, mint korrupciós témát említette a válaszolók 3 százaléka, így a korrupciós ügyek közé az összes említés 18 százaléka sorolható, ami enyhe csökkenést jelent a decemberi 23 százalékhoz képest.

A harmadik leggyakrabban érintett témakör pedig általában az áremelések, azon belül elsősorban az üzemanyag árának drágulása, amelyet összesen a kérdésre válaszolók 9 százaléka említett.

Influenza csak a 4.

Kampány most sem fontos
A Forsense 2006-os januári választás előtti adataival összevetve az látható, hogy az ideinél is kevesebben, a válaszolók 56 százalék említett valamilyen fontos eseményt, és négy éve ilyenkor sem volt még túlzottan magas a kampánnyal kapcsolatos említések aránya.

A korábbi vezető hír, a H1N1 influenzajárvány a negyedik helyre szorult, ettől nem sokkal maradt el az ötödik helyen az adóváltozások és a cafeteria rendszer átalakításának ügye sem, a válaszoknak összesen a 4-4 százaléka tartozik ide.

Az említett témák között megjelent még a nyugdíjak kérdése (3 százalék), illetve Pécs kulturális fővárosi megnyitója (3 százalék), valamint Sólyom László újévi beszéde (1 százalék).

Néhány esetben különbségeket tapasztalhatunk különböző pártok szavazóinak eseményválasztásában, így az Európa Kulturális Fővárosát elsősorban az MSZP szavazói említették, a Jobbik támogatói pedig főként a sztrájkot és a BKV botrányokat mondták.

Januárban a pártokhoz közvetlenül kapcsolódó ügyek aránya ismét minimálisra csökkent, mindössze a válaszok 1 százaléka sorolható a választási kampány megkezdése illetve a pártok közötti viták, csatározások kategóriájába. Emellett nem csak a már tavaly a közbeszédből kikerült gazdasági válság (1 százalék), hanem az elmúlt hónapokban nagyon jelentős közbiztonsággal kapcsolatos ügyek említése is minimálisra csökkent. Az egészségügy problémáit (2 százalék) vagy a munkanélküliséget fontosságuk ellenére továbbra is csak nagyon kevesen említették.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo