Fizetési idő cikkek


Az árverseny ellenére is nőtt a profit

Az árverseny ellenére is nőtt a profit 

Tavaly 6,8 százalékkal nőtt a tartós fogyasztási cikkek kereskedelme – áll a piacvezető hitelbiztosító legfrissebb elemzésében, ez a profitban még az árverseny negatív hatását is ellensúlyozta.
Bukja a bevételt, aki túl óvatos

Bukja a bevételt, aki túl óvatos 

Versenyhátrányba kerülnek azok a cégek, amelyek nem engedélyeznek utólagos fizetést partnereik számára, ezért az elmúlt években a kockázatok alaposabb felmérésével kezdtek védekezni a nemfizetések ellen. Felmérések igazolják ugyanis, hogy 30 %-kal több bevételt tudnak elérni azok a cégek, amelyek halasztott fizetést is engedélyeznek vevőiknek, mint azok, akik csak előrefizetés esetén szállítanak.
Nyugaton is szeretnek csúszni a számlákkal

Nyugaton is szeretnek csúszni a számlákkal 

Második éve csökken a halasztott fizetés népszerűsége a nyugat-európai cégek körében, de ezzel párhuzamosan nőtt a fizetési határidő és az átlagos fizetési késedelem is, ami növekvő üzleti kockázatot jelent.
Ha késünk, akkor sokat késünk a fizetéssel

Ha késünk, akkor sokat késünk a fizetéssel 

2014 első negyedévét összehasonlítva az idei év első három hónapjával megállapítható, hogy több számlát fizetnek időben a cégek. Azok azonban, akik nem tudtak határidőben teljesíteni, többet késtek a fizetéssel, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. Egy év alatt a fizetési feltételek is szigorodtak, így jelenleg 24 napos átlagos fizetési határidő jellemző Magyarországon, melynek szerencsére többen tudnak megfelelni, mint korábban.
Így írjunk fizetési felszólítást

Így írjunk fizetési felszólítást 

Ne fenyegetőzzünk és ne kürtöljük világgá, mennyivel tartozik nekünk az adósunk, de legyünk határozottak és szakszerűek. Mit tegyünk és mit ne tegyünk, ha fizetési felszólításra kerül a sor? Íme a legfontosabb tudnivalók!
Hogy működik az elévülés?

Hogy működik az elévülés? 

Gyakran hallhatjuk, hogy egy követelés elévült. De mit jelent ez pontosan? Az elévüléssel megszűnik a kötelezettség? Mi történik, ha valaki mégis teljesít egy elévült követelést? Visszakérhető ilyenkor a kifizetett összeg? Mit mond az új Ptk.? A Piac&Profit jogi szakértője segít.
Újra az élmezőnyben: egyre gyorsabban fizetnek a cégek

Újra az élmezőnyben: egyre gyorsabban fizetnek a cégek 

Jelentős számban térnek át az azonnali fizetésre a magyar vállalkozások: a halasztott fizetés és ezzel együtt a szállítói hitelezés hazai gyakorlata jelentősen visszaesett tavalyhoz képest. Újabb pozitív fordulat, hogy a régióban újra Magyarországon a legalacsonyabb a késve fizetések aránya.
Vége lehet a halaszott fizetéseknek

Vége lehet a halaszott fizetéseknek 

Március közepétől 30 nap lehet a fizetési határidő minden kereskedelmi ügyletben. A késedelmi kamat a jegybanki alapkamat plusz 8 százalékpontra nőhet, és plusz behajtási költségtérítés is jár az eladónak. A rövidebb fizetési határidő kötelezettsége radikálisan javíthatná a kis- és középvállalkozások likviditását.

Akkora öngólt rúgtak a lengyelek, hogy nekünk is fáj 

Közel 100 lengyel építőipari cég - köztük a piacvezető PBG S.A. és tucatnyi más nagyvállalat is -  fizetésképtelenséget jelentett a Lengyelország és Ukrajna közös rendezésében lebonyolított Labdarúgó Európa Bajnokság befejezése óta eltelt időszakban. A csődhullám nem állt meg az országhatároknál, külföldi cégek is nehéz helyzetbe kerültek.
Egyre több agrárcég lesz fizetésképtelen

Egyre több agrárcég lesz fizetésképtelen 

A mezőgazdasági szektor bedőlési aránya jelenleg 3,88 %, ami ugyan az országos 3,96 százalékos átlag alatt van, de jelentősen nőtt egy év alatt, áll a Bisnode csoporthoz tartozó PartnerControl.hu céginformáció szolgáltató elemzésében. Egy évvel korábban 2011 májusában ugyanis még 2,62 % volt a szektorban a felszámolások és csődök cégszámhoz viszonyított aránya.

Aggasztóan növekszik a szállítói hitelezés 

Idén tovább nő a szállítói hitelezés szerepe a hazai cégek likviditásának fenntartásában, ez pedig a fizetési kockázatok és a beszállítói láncok kitettségének növekedését okozza. 

Még mindig késik a pénz 

Továbbra is a késedelmesen fizetett számlák jelentik a legnagyobb problémát a világ cégei számára, derül ki az Atradius legfrissebb felméréséből. A vállalkozások számláinak 30 százalékát késve fizetik ki, és ezek 12 százalékában a késés időtartama már meghaladja a két hónapot is. A dokumentum szerint Dél-Európában, ezen belül is Görögországban a legrosszabb a helyzet, míg Magyarországon több szegmensben az átlagnál jobbak a kilátások. 

Ki jut a pénzéhez? 

Alig három százalékkal nőtt a határidőben fizetők aránya, de még ennek a parányi javulásnak sem örülhetünk. A Dun & Bradstreet (D&B) fizetési tapasztalat programja szerint ugyanis ezzel egy időben nőttek a fizetési késedelmek. Vagyis a cégek a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt szigorítottak a fizetési paramétereken, és több esetben kérnek előre fizetést, vagy határoznak meg rövidebb határidőket, ezért csökken a késve teljesítések aránya.

Szándékosan késve fizetik a számlák többségét 

A nagyvállalati fizetések 90, míg a teljes vállalatközi fizetések 80 százaléka épül halasztott fizetésre, ami azt jelenti, hogy a magyar vállalkozások igen megértőek a szállítói hitelezés területén - derül ki az Atradius Fizetési Szokások Barométere nevű tanulmányából. Azonban több országot fenyeget a recesszióba való visszasüllyedés, így a halasztott fizetés számottevő kockázatot jelent a magyar vállalatokra nézve is.

Egyre gyorsabban fizetnek a kkv-k 

Egy nemrég készített felmérés szerint a vevők átlagos fizetési határideje valamelyest csökkent az előző időszakhoz képest, 33 nap lett, és a vállalatvezetők további 3 napos határidő-csökkenést várnak az elkövetkező 1 évben. Mindezek ellenére előre láthatólag idén a hazai vállalatok több mint 3%-a válik fizetésképtelenné, emellett a vevők folyamatos kockázat-figyelésére hívják fel a figyelmet  - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A magyar kkv-kat is segítheti az új uniós jogszabály 

A nemzetközi vállalkozások 46 százaléka remél saját üzletére nézve pozitív hatásokat a fizetési határidők maximálásától, amiről szerdán döntött az EU; a német vállalkozásoknak csupán 34 százaléka bizakodó - derül ki az Atradius felméréséből.

Fizetési határidők: új szabályokon dolgozik az EU 

A közintézményeknek és a magánvállalatoknak egyaránt tartaniuk kell majd magukat a fizetési határidőkhöz, ha el akarják kerülni, hogy magas kamatok halmozódjanak fel tartozásaikon. Ezt tartalmazza az uniós intézmények által kidolgozott kompromisszum, amely várhatóan a késedelmes kifizetésekről szóló uniós irányelv végleges formáját határozza meg.

"Az elképzelés jó, de…" 

A fizetési határidők és késedelmi feltételek szabályozására tett javaslatokat összegző irányelvtervezet kapcsán az MGYOSZ és az MKIK közös állásfoglalást fogalmazott meg. Szerintük bár a határidők betartatása már rövidtávon is akár eurómilliárdokat pumpálhat vissza az Unió gazdaságába, az irányelv több ponton hátrányosan érinti majd az üzleti vállalkozásokat.

Ne lepődjünk meg, ha később jutunk a pénzünkhöz 

Kevésbé pozitívra értékelték az európai vállalatok a belföldi és külföldi üzleti partnereik fizetési szokásait 2009 első felében, mint 2008 nyarán, és maguk is negatív értékelést kaptak a nemzetközi üzletfeleiktől - ez derül ki az Atradius legújabb, fizetési morált vizsgáló felméréséből. Az európai célpiacok fizetési környezete nagymértékben befolyásolja a magyar export lehetőségeit is.

Jelentősen romlott a magyar fizetési morál 

Az öt évvel ezelőtti 35 nap helyett ma már átlagosan 165 nap a tényleges fizetési idő a magyar cégek esetében - közölte a Coface Hungary pénteken az MTI-vel.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Tanúskodnia kell az amerikai elnöknek

Tanúskodnia kell az amerikai elnöknek  

Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo