Felhő számítástechnika cikkek


Hiába félünk a felhőtől, egyértelműen elkerülhetetlen

Hiába félünk a felhőtől, egyértelműen elkerülhetetlen 

Egyre nő a számítási felhő szerepe az üzleti alkalmazások esetében. Előrejelzések szerint 2014-re az adatközpontok számítási kapacitásának több mint 50 százaléka felhőalapú lesz és annyi adat kering majd a felhőben, mintha a bolygó összes lakója négy napon át HD minőségű videókat nézne.
Felhővel spórolhatunk

Felhővel spórolhatunk 

A magyar vállalatok elsősorban költségcsökkentésre használják a felhő (cloud) alapú informatikai megoldásokat. A szervezeti működést megújító, stratégiai jelentőségű alkalmazások még ritkábbak.
Egyre több, egyre nagyobb támadás

Egyre több, egyre nagyobb támadás 

A hazai vállalatvezetők szemében az IT-terület legnagyobb kihívását a biztonsági kérdések jelentik. A vezetők, illetve az IT-terület felső és középvezetői ennek megfelelően kezdik felismerni a hiányos IT-biztonságban rejlő hatalmas üzleti kockázatokat vállalkozásukra nézve.
Felhő segíti a túlélést

Felhő segíti a túlélést 

A kkv-k többsége szerint a válságból való kilábalás elengedhetetlen feltétele a technológiai fejlődés. Úgy vélik, egy cég informatikai felkészültsége határozza meg, hogy pusztán túléli a válságot, vagy növekszik is.
Sűrűsödnek a felhők

Sűrűsödnek a felhők 

Úgy tűnik, egyre több cég nyit a felhő alapú számítástechnika (cloud computing) irányába. A Quocirca által az Oracle megbízásából végzett felmérés szerint az európai, közel-keleti és oroszországi vállalatok körében is népszerű az új technológia.
Nyerjen a felhővel!

Nyerjen a felhővel! 

Végre egy igazán mozgalmas esemény a magyarországi Cloud Computing háza táján! Egy hónapja van a felhőszolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozásoknak, hogy egy igazán értékes díjért, az EuroCloud Award 2012- ért szálljanak harcba. Az 5 kategória magyar győztesei díjmentesen vesznek részt az európai megmérettetésen, 2012 második felében.
A jövő már a tegnap

A jövő már a tegnap 

Távmunkában dolgozó alkalmazottak, mobiltelefonon kínált szolgáltatások, átjárható alkalmazások és ennek következtében megváltozó munkaerőpiac lehet a virtualizáció terjedésének eredménye az Adecco Academyn elhangzottak szerint.
Informatika nélkül ne is próbálkozzunk?

Informatika nélkül ne is próbálkozzunk? 

A magyar kis-és középvállalkozások 54 százaléka véli úgy, hogy a számítógépes technológia határozza meg, hogy üzletmenetük a válság alatt jelentősen javul, vagy csupán túlélik a nehéz időszakot - derül ki abból a kutatásból, amelyet a Microsoft megbízásából készített el a VansonBourne.
A pénzügyesek mennek leginkább a felhőbe

A pénzügyesek mennek leginkább a felhőbe 

Európában a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó intézmények nyitottabbak a felhő technológiákra más iparágaknál. Az elvárások és az eredmények között azonban nagy a szakadék. 
Park a felhők között

Park a felhők között 

Az IT-világ működésének nagy része rejtve marad a hétköznapi felhasználó szeme elől annak ellenére, hogy mára a cégek üzletmenete szinte elképzelhetetlen informatika nélkül. A felhőből előhívott, a munkához szükséges adatok óriási mennyiségével pedig csak akkor szembesül, ha éppen szüksége van rájuk, és fel sem merül, hogy ezeknek valahol tárolódniuk kell akkor is, ha éppen nem használják.

Tovább terjedhetnek a felhő-alapú megoldások 

Az Akamai Technologies a közelmúltban indította el a NetAlliance Partner Programot, amely segítséget nyújt a rendszerintegrátoroknak, alkalmazás és infrastruktúra szolgáltatóknak és nem utolsó sorban a technológiai partnereknek abban, hogy felhő- alapú megoldásokra támaszkodva felelhessenek meg a piac aktuális kihívásainak. A program egy vezető, bizonyított technológia működtetőit és felhasználóit fogja össze világszerte, akik az online üzleti élet meghatározó szereplői.

A Facebook megújulókra vált 

Két évvel ezelőtt 700.000 online aktivista támogatásával indította el a Greenpeace a „Mondj NEM-et a szénre" kampányát a Facebook közösségi portálon. Most, hogy a cég a szervereit megújuló energiából fogja üzemeltetni, a kampány véget ér.

Pályázzunk felhőre! 

Az EuroCloud Magyarország Egyesület meghirdette a Magyarországi EuroCloud Awards 2012 pályázatot, így jövőre már a magyar piac legkiemelkedőbb és leginnovatívabb cloud szolgáltatói is megmérettethetik magukat a hazai és az európai porondon. 

Biztonság nélkül mit sem ér a felhő 

A vállalatok vegyes érzelmeket táplálnak a felhő biztonságával kapcsolatban és még nem készültek fel teljesen a felhőszámítás bevezetésére. A cégek csaknem felének informatikai részle jelenleg nem lenne alkalmas erre.

Hogy jutunk a felhők közé? 

Mintha a kkv-k számára találták volna ki a felhő alapú megoldásokat, hiszen ily módon beruházási költségek nélkül is magas színvonalú informatikai szolgáltatásokat érhetnek el. A Symantec szakértői végigvették, hogyan kerülhet lépésről-lépésre közelebb egy kkv ahhoz, hogy a felhő előnyeit kihasználva építse infrastruktúráját.

Itt vannak az új veszélyek 

A felhő alapú számítástechnika, valamint a közösségi média egyre inkább mindent átszövő terjedése komoly biztonsági kockázatot jelent, amelyek ellen még nem védekeznek megfelelően a cégek. A fűnyíróelven alapuló tiltás a megoldás.

Az csúcstechnológia már nem csak a nagyok kiváltsága  

A contact centerek - vagyis multimédiás call centerek - korábban, a létrehozásukhoz szükséges hatalmas beruházás miatt a nagy cégek kiváltsága volt. A felhő alapú szolgáltatások terjedésének köszönhetően azonban már szolgáltatásként, a kisebb cégek számára is elérhető.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya

Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya 

Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van.
Start-számla: a legjobb döntés a gyermeked jövőjéért

Start-számla: a legjobb döntés a gyermeked jövőjéért 

A családok többsége ma már a kincstári Start-számlán Babakötvény formájában takarékoskodik gyermekének.
Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek”

Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek” 

Morafcsik Lászlóval, a Fundamenta–Lakáskassza Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

Pénzszerzés

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.

Adózás

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei megtakarításaik után a jövő évben adójóváírásban részesüljenek.

Klímablog

Ráharaptak a cégek az elektromos autókra

Ráharaptak a cégek az elektromos autókra  

4200 cég igényelt forrást összesen 5005 tisztán elektromos hajtású személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez.

Gazdaság

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei megtakarításaik után a jövő évben adójóváírásban részesüljenek.

Társadalom

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.

Infokom

Nem kell félni a mesterséges intelligenciától?

Nem kell félni a mesterséges intelligenciától? 

A Unisys friss kutatása szerint mind az alkalmazottak, mind a munkáltatók pozitívnak ítélik meg a mesterséges intelligencia munkahelyi hatását.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo