Biztonság nélkül mit sem ér a felhő

A vállalatok vegyes érzelmeket táplálnak a felhő biztonságával kapcsolatban és még nem készültek fel teljesen a felhőszámítás bevezetésére. A cégek csaknem felének informatikai részle jelenleg nem lenne alkalmas erre.

 


Frank Bunn

A Symantec bejelentette 2011-es Felhőszámítási kutatásának eredményeit, amely azt vizsgálta, hogy a szervezetek hogyan viszonyulnak a számítási felhőhöz és azokhoz a változásokhoz, amelyek a felhő által az informatikai infrastruktúrájukban történik. A tanulmány kimutatta, hogy a vállalatok vegyes érzelmeket táplálnak a felhő biztonságával kapcsolatban - a többség egyik felének aggodalomként, a másik fél számára pedig a legfőbb célként jelenik meg a felhőbe való áttéréskor. A felmérésből az is kiderült, hogy az informatikai szervezetek még nem készültek fel teljesen a felhőszámítás bevezetésére, mivel a megkérdezett szervezetek csaknem fele elmondta, hogy informatikai részlegük jelenleg nem lenne alkalmas erre.

Próbálja ki a szolgáltatást!
A szoftverszolgáltatások (SaaS) legfontosabb előnye, hogy megkönnyíti egy ingyenes próbaverzió telepítését, a legtöbb gyártó pedig biztosít ilyen lehetőséget azoknak, akik fontolgatják a szolgáltatásuk igénybevételét. Próbálja ki kicsiben és amennyiben elégedett, kibővítheti a szolgáltatást a bizalmas adatokkal és más üzleti szempontból kritikus rendszerekkel.
„Ez a felmérés még jobban megerősíti azt, amit az ügyfeleink mondanak nekünk. A biztonság a legnagyobb aggály, ha a felhőbe való áttérésről van szó. Ahhoz, hogy magabiztosak legyenek a felhőben, az IT szervezeteknek intézkedéseket kell tenniük annak biztosítására, hogy az információ és az alkalmazások kezelése és láthatósága terén ugyanazt tudják nyújtani, legyenek akár a felhőben vagy a saját infrastruktúrában" - mondta Frank Bunn, a Symantec senior cloud termékmenedzsere.

Ahogy az korábban kiderült, a szervezetek számára a legnagyobb kihívást a biztonság elérése jelenti - ez szerepel az első helyen mind a legfőbb cél, mind a legfőbb aggály kapcsán a felhőbe való áttéréskor. A válaszadók 87 százaléka bízik abban, hogy a felhő nem lesz hatással a biztonságra, vagy akár javíthatja is azt. A biztonság elérése a cloud környezetben azonban kiemelt gondot jelent a szervezeteknek, amelyek olyan kockázatokat emeltek ki, mint a rosszindulatú programok és hackerek támadása, valamint bizalmas adatok elvesztése.
„A felhőben minden azon múlik, hogy a szervezetek hogyan védik az adataikat. Ha nincs biztonság, nincs értelme a felhőbe való áttérésnek" - mondta egy kisebb technológiai cég műszaki igazgatója. (Komolyan kell venni az információbiztonságot, és szükség van egy olyan, pontosan definiált stratégiára, amely a felhőben és azon kívül is támogatja a vállalat működését.)

A valóság nem felel meg az elvárásoknak
A felmérés felfedezte, hogy azok a szervezetek, akik már alkalmaznak felhő technológiákat, nem tapasztalták meg a korábban feltételezett eredményeket és előnyöket. 88 százalékuk azt várta el a felhőtől, hogy javítani fogja az informatikai agilitást, de csak 47 százalék mondta el, hogy ez ténylegesen megtörtént. Az eredmények elmaradtak a katasztrófa-elhárítás, hatékonyság, alacsonyabb üzemeltetési költségek és a nagyobb biztonság területein is.

Az IT részleg nem áll teljesen készen a felhőre

Annak ellenére, hogy sokan fontolgatják, vannak szervezetek akik még nem állnak készen a cloud computing szolgáltatásokra. Csupán a válaszadók kis része (15 és 18 százalék között) tartja a munkatársakat rendkívül felkészültnek a felhőbe való átmenethez. A megkérdezettek majdnem fele viszont jelenleg nem tartja az IT részleget elég felkészültnek.

A készenlét hiányának egyik fő oka a tapasztalat hiánya, mivel az IT osztályok csupán 25 százalékának van bármilyen felhővel kapcsolatos tapasztalata. Ennek eredményeként a szervezetek többsége jelenleg külső forrásokhoz fordul segítségért. Valójában amikor egy hibrid infrastruktúra vagy platform-alapú számítási felhő kiépítéséről van szó, 4-ből 3 válaszadó mondta el, hogy értéknövelő viszonteladók (VAR), független tanácsadók, szakmai szolgáltatásokkal foglalkozó szervezetek vagy rendszerintegrátorok szolgáltatásait veszik igénybe.

Kevesen, de már beértek a célba

Számos szervezet fontolgatja a felhőbe való áttérést: 75-81 százalék legalább már megvitatta a felhők különböző modelljeit. Figyelemre méltó, hogy a tanulmány szerint nagy az érdeklődés a felhőszolgáltatások iránt: a válaszadók 73 százaléka vett már igénybe vagy alkalmaz jelenleg is valamilyen felhő alapú szolgáltatást, főleg biztonsági szolgáltatásokat. A leggyakrabban alkalmazott felhőszolgáltatások között szerepelnek az email szolgáltatások (például kezelés vagy biztonság), a biztonsági menedzsment, valamint a webes és Instant Messaging biztonság.

Vannak azonban már olyan szervezetek, akik teljesen áttértek a felhőbe. A megkérdezettek kevesebb, mint 20 százaléka számolt be arról, hogy a kutatásban szereplő felhőközpontú területek mindegyikét alkalmazza. Körülbelül minden negyedik szervezetből egy, amely jelenleg a végrehajtási szakaszban jár, nagyjából kétharmad pedig még mindig a korai tárgyalásoknál, vizsgálatoknál tart, vagy egyáltalán nem tervezi a felhőbe való áttérést.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo