Bürokrácia cikkek


Nem kéne szembenézni a valósággal?

Nem kéne szembenézni a valósággal? 

Jól teszik a kis- és középvállalkozások, ha továbbra is a saját erejükre és képességeikre alapoznak, nem pedig a gazdasági környezet barátságosabbá válására. A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken beterjesztett jelentése ugyanis új megoldásokat nem ígér gazdasági bajaink orvoslására. A dokumentum szerint fejlődésünk alapja és kerete az Új Széchenyi Terv, amely vonzó és megvalósítható jövőképet ad a következő évtizedre, s ennek középpontjába két egyszerű célt helyez: régiónkban nálunk legyen a legjobb élni, és vállalkozást működtetni. Mindezt pedig a foglalkoztatás bővítésével és a növekedés gyorsításával érjük el. Ezt már hallottuk, az eredményt pedig ismerjük.
Újabb teher a vállalatoknak

Újabb teher a vállalatoknak 

Túlzott adminisztratív terhet ró a vállalkozásokra az idén bevezetett környezetvédelmi termékdíj, amelyek így a külföldi vetélytársaikkal szemben is hátrányba kerülnek - közölte a versenyszféra 60 százalékát képviselő Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), amely szerint „mindenképpen szükséges" a szabályozás átgondolása.
Egyszerűsödő vámügyintézés az adóhatóságnál

Egyszerűsödő vámügyintézés az adóhatóságnál 

Január 1-jével elindult az egységes ügyfélnyilvántartás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), elsődleges célja az ügyfelek adminisztrációs terheinek csökkentése, az adó- és vámeljárásokkal kapcsolatos ügyintézés egyszerűsítése - tette közzé a hatóság honlapján.
Félmilliót spórol az állam a vállalkozásoknak

Félmilliót spórol az állam a vállalkozásoknak 

Elkészültek a kormány tervei, mellyel összességében 500 milliárd forinttal, cégenként pedig 500 ezerrel csökkentenék az adminisztratív terheket. A szakmai szövetségek üdvözlik a napvilágot látott terveket, és remélik, hogy a végrehajtás során sem csökken a kormány lendülete.
"Szeptembertől könnyebb lesz..."

"Szeptembertől könnyebb lesz..." 

Jelentősen csökkenhetnek a vállalatok adminisztrációs terhei, ha a bürokráciacsökkentő program 400 milliárd forintos cselekvési tervét a kormány elfogadja. Szöllősi László, uniós magyar kkv-követ, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalkozásfejlesztésért és iparért felelős helyettes államtitkára szerint a cégek versenyképességének fokozása nem csak pénzkérdés, sok függ a szándéktól is.
Új köztérnevek: senkinek sincs ingyen

Új köztérnevek: senkinek sincs ingyen 

Kosztolányi Dezső bonmot-ja szerint az utcanévtábláknak van a legnagyobb olvasóközönsége, nem mindegy hát, mi kerül rájuk. A mostanában gyakori változások szimbolikus jelentősége mellett azonban nagyon is praktikus következményei vannak az érintett utcák, közterek lakói és az itt bejegyzett cégek számára.
Bürokráciacsökkentés: lepapírozva

Bürokráciacsökkentés: lepapírozva 

Hatalmas terhet vehetne le a vállalkozások válláról a bürokrácia csökkentése, eltűnhetnének a párhuzamos adatszolgáltatások, könnyebbé válhat a közbeszerzés, előbb valósulhatnának meg beruházások. Az állam ismét nekilát saját szabályai felülvizsgálatának százmilliárdos megtakarítást remélve.
A kormány könnyít az életünkön?

A kormány könnyít az életünkön? 

A kormány jelentős, a vállalkozók életét megkönnyítő adminisztráció-csökkentő lépéseket tervez a strukturális reform részeként - szögezi le a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott elemzésében.
Hatósági engedélyek: a hivatal nem húzhatja az időt?

Hatósági engedélyek: a hivatal nem húzhatja az időt? 

Akár egy évvel is rövidebb lehet az építési engedélyhez szükséges eljárási idő -. ígéri a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium. Az építőipari beruházások felgyorsítására, az engedélyezések egyszerűsítésére tett erőfeszítések eredményeként mára több tucat eljárás esetében megszűnt a hatósági engedélyezés kötelme, az építőipari kivitelezésben pedig a tisztességes piaci magatartás jogszabályi feltételeit erősítették meg.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Adózás

Papíron erősödnek az anyák, a valóságban még mindig lemaradnak

Papíron erősödnek az anyák, a valóságban még mindig lemaradnak 

A kétgyermekes és a 30 év alatti anyák szja-kedvezménye nemcsak a családi kasszát erősítheti.

Cégblog

Ellepték a lányok a Bosch-t

Ellepték a lányok a Bosch-t 

A Bosch idén tizenharmadik alkalommal engedett bepillantást az autóipari innovációk világába a Lánygyermekek Világnapján.

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Gazdaság

Papíron erősödnek az anyák, a valóságban még mindig lemaradnak

Papíron erősödnek az anyák, a valóságban még mindig lemaradnak 

A kétgyermekes és a 30 év alatti anyák szja-kedvezménye nemcsak a családi kasszát erősítheti.

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo