Adó cikkek

Matolcsy: Adóról egy szót sem!
Magyarország legyen a térség, az EU egyik, vagy éppen legversenyképesebb országa az adózás, az adóbürokrácia, az élőmunkát terhelő járulékok terén - hangzott el a Richter Gedeon NyRt. fennállásának 110. évfordulóját is köszöntő, a biotechnológia aktualitásait megvitató konferencián.

Olcsóbb benzinár: kormányzati nem az adócsökkentésre
A kormány szerint a növekvő üzemanyag árakkal kapcsolatos problémát adópolitikával nem lehet megoldani - fejtette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának szerdai ülésén, amelyen a kormány és a bizottság elutasította az MSZP-nek az üzemanyagok után fizetendő jövedéki adó mérséklését javasló a törvénymódosítását.

Hogyan adózzanak az egyéni cégek?
Egyéni cég tagjának is adható béren kívüli juttatás. Az eva hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó pedig egyéni céggé alakulása esetén kiesik az eva hatálya alól, és az egyéni cég alapítása miatt az egyéni cégbe átadott vagyoni érték után az szja-törvény rendelkezései szerint kell adóznia - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Matolcsyék azért elgondokodnak a hamburgeradón
A szakminisztériumok vizsgálják az úgynevezett hamburgeradó bevezetésének hatásait - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszából.

98 százalékos különadó: március 31-ig kell nyilatkozni
A magánszemélyek által 2005. január 1. és 2010. december 29. között megszerzett, a 98 százalékos különadó alapját képező bevételről március 31-ig kell adatot szolgáltatniuk az adatszolgáltatásra kötelezett adózóknak - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.

Minisztérium: 700 ezren biztosan jól jártak
Januárban már közel 700 ezer magánszemély vette igénybe a családi kedvezményt, az NGM reményei szerint ez a szám hamarosan eléri a 900 ezret is. A minisztérium szerint átlagosan mintegy 16 ezer forinttal nőtt a családok jövedelme.

Adóváltozás: akinek nőtt a nettója, szívesen tesz félre
A Budapest Bank és a Budapest Alapkezelő megbízásából készült lakossági kutatás szerint az átlagjövedelem felett keresők megtakarítási kedve egyértelműen nőtt. A felmérésben megkérdezettek az Szja-változások nyomán 2011-ben havi 60 ezer forintot terveznek félretenni, 11 ezerrel többet, mint eddig. A keletkező többletjövedelem jelentős része 1-5 éves időtávú megtakarítási eszközökbe vándorol majd. - írja a cégcsoport elemzésében.

Ez nem adócsökkentés: 150 ezer ember jár csak jól
A Fidesz olyan bérrendszert alakított ki, amelyben 150 ezer ember jól jár a 3 millió 800 ezer aktív keresőből - mondta Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja az MTI-nek vasárnap; a politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az új adórendszer igazságtalan, mert a döntő többség számára a bérek csökkennek, és egy nagyon szűk körnek nő a bére.

Mit mond a kormány, az a lényeg
A magyar gazdaság megítélése, a pénzügyi folyamatok alakulása szempontjából az lesz a döntő a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint, hogy mennyire hiteles strukturális változásokat indít be a kormány a 3 százalék alatti államháztartási hiány középtávú fenntarthatósága céljából.

"Nincs miért változtatni az adórendszeren"
Az MSZP-nek vannak számításai és adatai arról, hány munkavállaló járt rosszul az egykulcsos, családi kedvezményekkel kiegészített új adórendszer okán - nyilatkozta Tukacs István, a párt képviselője a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában kedd este. Elmondta, hogy pártja két kulccsal adóztatna, a magasabb jövedelműek a közteherviselésből is többet vállalnának ezáltal. Nagy Anna kormányszóvivő, aki más témában volt a Közbeszéd vendége kedd este, röviden reagált Tukacs István szavaira, mondván: a kormányzat nem látja okát, hogy változtasson azon az adórendszeren, amely 450 milliárd forinttal többet hagy az embereknél.
Adózás: kinek jár családi kedvezmény?
A családi kedvezményt azok is érvényesíthetik, akiknek nem munkaviszonyból származik a jövedelmük; mivel az erre vonatkozó nyilatkozat megtételére nem tartalmaz határidőt a személyi jövedelmadóról (szja) szóló törvény, nem igaz, hogy január 20-án lejárt a nyilatkozat megtételének határideje - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Cafeteria: Nagyobb összeghez is juthat a dolgozó
Több ponton változtak január elsejétől a cafeteria elemei, az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése pedig a béren kívüli juttatások mértékét érintheti. A dolgozók rekreációját, pihenését támogató elemek köre bővül a Széchenyi Pihenő Kártyával, egy másik plasztikkártya pedig a juttatások igénybevételét reformálhatja meg.
Megéri-e az egykulcsos adó?
Várhatóan csak közép-, illetve hosszú távon tud fogyasztásösztönző hatást generálni az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszere - véli az RSM DTM Hungary. Az egykulcsos rendszer ugyanakkor jó irányt jelenthet, nem véletlenül népszerű térségünkben, ám nagyon sok múlik a részleteken.
Jöhet a spekuláns-adó?
A jelenlegi gazdasági helyzet, a megszorító intézkedések és a bankok megmentése súlyosan érintette a költségvetéseket és a finanszírozás új forrásainak keresésére ösztönzött uniós szinten. Egyúttal a pénzügyi válság alkalmat adott a baloldalnak arra, hogy elővegye a pénzügyi spekuláció megadóztatásának régi tervét. szefoglalójában az Euractiv.hu.
Ismét kritizál az MSZP
Az MSZP szerint az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével a munkavállalók zöme rosszul járt, ráadásul az nem tölti be funkcióját, nem fogja élénkíteni gazdaságot, növelni a fogyasztást.
Több fizetés, több megtakarítás
„Az idei év eleje különlegesnek tekinthető abból a szempontból, hogy most februárig érkeznek meg az első, már a csökkentett, 16%-os adókulccsal és a családi kedvezménnyel számított munkabérek. A családok egy részének így megnövekedett jövedelme lehetőséget nyújthat arra, hogy tovább folytatódjon az a kedvező folyamat, amely a válság kezdetét követően indult el, és amelynek során a háztartások megtakarítása ma már a GDP közel 5%-át teszi ki" - mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
Az adóktól és a betegségtől nem (annyira) félünk
Annak ellenére, hogy világviszonylatban a "munkanélküliség és az álláslehetőség" kérdése a legfontosabb, összességében a legtöbbeket foglalkoztató témakör, az Ipsos Global @dvisor felmérésében résztvevő huszonnégy ország közül csak tizenegyben: Magyarországon, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Japánban, Lengyelországban, Szaúd-Arábiában, Spanyolországban, Svédországban, Törökországban és az Egyesült Államokban említik első helyen a válaszadók.
EVA: menjünk vagy maradjunk?
Sokan feltették a kérdést maguknak és az RSM DTM adótanácsadó munkatársainak, hogy az év vége közeledtével és az új 2011-es adóváltozások után is megéri-e még az evaalanyiság. A cég egy kalkulátort készített: ha Ön evás és pontosan számol, és úgy tűnik, nem éri meg, bármikor kiléphet...
4,5 millió embertől vár adót az adóhatóság
Az idén 4,5 millió szja-bevallást vár a magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese.
Itt az idő: jön az árvízadó?
Ausztrália déli részét is elérte az ár, mely a keleti Queensland régiót katasztrófa sújtotta területté változtatta. Az ország harmadik legnagyobb városának, Brisbane-nek egyes negyedeit elöntötte a víz. Az áradásokban eddig 24 ember vesztette életét. 12 személy eltűntnek van nyilvánítva.
12 tipp, hogy igénybe vehesse adókedvezményét!
A január fontos időszak a munkáltatók és a munkavállalók számára egyaránt, hiszen jellemzően ekkor nyilatkoznak a munkavállalók az adóelőleg megállapításánál figyelembe vehető körülményekről.
Nem változtat az üzemanyagok adóján a kormány
A kormány egyelőre nem tervezi az üzemanyagárak jövedéki adójának, illetve áfa-tartalmának csökkentését - közölte a gazdasági tárca és a kormányszóvivő.
Továbbra is szeretjük az evát
A Népszabadság szerint a társaságok adózásában bekövetkezett változások sem adtak okot arra, hogy jelentős számú vállalkozás lépjen ki az evából.
Akár most is érvényesítheti a családi adókedvezményét
Amennyiben a munkavállalók már januárban nyilatkoznak a családi adókedvezmény igénybevételéről, a kedvezmény már a januári bér után érvényesíthető - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Adómentesség helyett: 60 százalékos kedvezmény
Január elsején megszűnt a helyi iparűzési adómentessége a nyíregyházi kisvállalkozásoknak, helyette a mintegy hétezer kis cég az idei évtől 60 százalékos mértékű adókedvezményben részesül - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzatának sajtóreferense.
Idén új szabályok szerint fizetünk HIPA-t
Januártól módosultak a helyi iparűzési adókra vonatkozó szabályok, új fogalmakkal kell megismerkedni, és az adóalap-megosztás terén is bekövetkeztek változások.
Adóbevallás: 2011-re harmadolták
Január elsejétől megnyílik a lehetősége annak, hogy mintegy 3 millió magánszemély jövő évi jövedelméről bevallás helyett egy egyoldalas adónyilatkozatot adjon be - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken.
Holnaptól az öt éve kötött konstrukciók után is adózni kell
Az egykulcsos személyi jövedelemadózás bevezetésével a kamatjövedelemre háruló adó kulcsa is 20 százalékról 16 százalékra csökken január elsejétől - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Változások az adórendszerben
2011-ben megváltoznak a legfontosabb adókulcsok; a vállalati adóteher 10 százalékra, a magánszemélyek jövedelemadója fokozatosan 16 százalékra csökken.
Választhatnak, hogy melyik adót fizetik be
A romániai mikrovállalkozások a jövő évtől választhatnak, hogy 3 százalék adót fizetnek-e a bevételük után, vagy az egységes, 16 százalékos adót fizetik az eredmény után.
Evások figyelem: hétfőn határidő!
Ebben az évben december 20-án jár le az adófeltöltés határideje, és hétfőig van lehetőség bejelentkezni az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá.
Nemzetközi tiltakozás a magyar adók miatt
Egy 15 céget magában foglaló csoport, köztük vezető német és osztrák energiavállalatok, közös levelet intézett az Európai Bizottsághoz, amelyben kifejezi aggodalmát az EU soros elnökségét januártól ellátó Magyarország bizonyos válságkezelési lépései miatt.
Társasági adó: új adóalap-feltöltési szabályok már az idén
Az adóalap- feltöltés új szabályainak alkalmazására akkor van lehetőség, ha az adózó a feltöltési kötelezettségét 2010. december 17-én vagy azt követően teljesíti, egyébként még az 50 milliós szabályt kell alkalmazni - hívja fel a figyelmet az APEH.
"600-700 milliárd marad a lakosságnál"
A 2011-es adóintézkedésekkel mintegy 600-700 milliárd forint marad a háztartásoknál, illetve a vállalkozásoknál jövőre, ami segít a gazdasági növekedés beindításában - mondta Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára pénteken Budapesten, a VOSZ gazdasági fórumán.
Offshore-lovagok: ha hazahozzák pénzüket, kedvezményt kapnak
A fideszes Lázár János és Rogán Antal egy módosító indítványával arra ösztönözné a magánszemélyeket, hogy az offshore társaságokban tartott vagyonaikat tőkejövedelem formájában hozzák Magyarországra. A politikusok ettől az intézkedéstől többletadó-bevételeket remélnek.
Először adózunk, aztán léphetünk az állami nyugdíjrendszerbe
Adózniuk kell az állami nyugdíjrendszerbe visszalépőknek a magán-nyugdíjpénztári reálhozam után - mondta szombaton Selmeczi Gabriella a HírTv-nek. A jogászok azonban felhívták a figyelmet arra, hogy ez nem lehetséges...
Magyarországon miért a gazdagok járnak jól?
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) kongresszusa szerint elfogadhatatlan a reálbérek csökkenése és a törvények, valamint a kollektív szerződések alapján járó tisztességes jövedelmek visszamenőleges megadóztatása, tiltakoznak a jogbiztonságot támadó törvénymódosítások ellen, és azonnali tárgyalásokat kezdeményeznek a nyugdíjrendszer átalakításáról - olvasható a kongresszus által elfogadott és az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban.
Válaszolt az APEH!
„Az adóhivatal revizorai jobban szeretik a kicsi, jól körülhatárolható ügyeket, mint a nagy, de sikamlós problémákat" - többen így foglalták össze Dr. Szabó Máténak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a véleményét egy csütörtöki háttérbeszélgetést követően. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szerint néhány ügyből nem lehet általánosítani.
Adóváltozások 2011: jól járnak a jól kereső gyerekesek
A magánszemélyek valamennyi jövedelmük után 16 százalékos kulccsal adóznak, miközben az adójóváírás megmarad, mértéke 2011-től csökken - többek között ez áll az Országgyűlés által kedden elfogadott jövő évi adó- és járuléktörvényekben. Az Országgyűlés 259 igen és 104 nem, valamint 1 tartózkodás mellett fogadta el az adó- és járuléktörvények módosítását; a kormánypártok támogatták, az ellenzék elutasította a javaslatot. A parlament a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől.
Elfogadta az adóváltozásokat a parlament
A magánszemélyek valamennyi jövedelmük után 16 százalékos kulccsal adóznak, miközben az adójóváírás megmarad, mértéke 2011-től csökken - többek között ez áll az Országgyűlés által kedden elfogadott jövő évi adó- és járuléktörvényekben.
Bármelyik bíróságon elbukhat a 98 százalékos különadó?
Kolláth György alkotmányjogász szerint több magyarországi, továbbá európai uniós szerv és bíróság előtt is jogorvoslattal lehet majd élni a 98 százalékos adóról szóló szabályozással szemben.
Sokan az adóemelésben látják a kiutat
A személyi jövedelemadó felső kulcsainak elmúlt hét évbeli globális csökkenése véget érni látszik. Az ez évi átlagos kulcs globálisan 0,3 százalékkal nőtt, jelezve, hogy fordulat közepén járunk.
Így gondolja a Fidesz a különadót!
A Fidesz frakcióvezetője azt javasolja, emeljék fel a 98 százalékos különadó összeghatárát 3,5 millió forintra, amelybe a szabadságmegváltás nem tartozna bele. Az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében azonban megmaradna a különadó 2 millió forintos összeghatára a szabadságmegváltással együtt. A különadót öt évre visszamenőleg kellene megfizetni. A munkavállalói oldal azt kérte, a felmentési időre se vonatkozzon a különadó.
Bizonytalan, milyen hatásai lesznek az adóváltozásoknak
A több adó csökkenti a vállalatok szabad pénzeszközeit (cash flow), ezért csökkenti a vállalatok értékét és piaci értékelését. Ez fordítva is igaz. A magyarországi adóváltozások drámaiak, viszont következményeik egyelőre nehezen számíthatók ki - írta a Warsaw Business Journal című lengyel gazdasági lap a legutóbbi fejleményekről.
Szja: milliárdok maradnak a lakosságnál
Éves szinten legalább 300 milliárd forint plusz jövedelemhez juthat hozzá a lakosság, amennyiben bevezetik az új, egykulcsos szja-t. Elsősorban a közepes és magas jövedelműek tudnak megtakarítani belőle - derült ki a KBC Equitas felméréséből.
MSZP: így lenne igazságos!
Az MSZP annak érdekében nyújtott be módosító indítványokat a jövő évi adótörvényekről szóló előterjesztéshez, hogy az adócsökkentés igazságos legyen és a munkahelyteremtést szolgálja - közölte Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője.
Egykulcsos szja: Ukrajna, Szlovákia és Románia társaságában
A magyarországi adórendszer versenyképességének javítása céljából, az új gazdasági rendszer kialakításának részeként legfontosabb feladat az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer bevezetése, a gyermeket vállaló családok terheinek mérséklése, a családi típusú adóztatás megteremtése, valamint az adóztatás jelentős egyszerűsítése - foglalja össze az Nemzetgazdasági Minisztérium háttéranyaga az adózás területén a legfontosabb feladatokat.
Telenor: gondokat okozhat a különadó
Bár a Telenor alapvetően támogatja a kormány azon törekvését, hogy Magyarországot ismét növekedési pályára állítsa, véleménye szerint a távközlési különadó veszélyezteti a növekedést, a befektetői bizalmat és a jövőbeni infrastrukturális beruházásokat, amellett hogy az EU szabályaival is ellentétes lehet.