Mindig üdítő élmény látni, amikor valakinek elég erős a bullshit-barométere ahhoz, hogy beszóljon és leleplezze a félrebeszélést meg a süketelést. Amikor Peter Ustinov beszélt Budapesten, elmesélte, hogy 1999 januárjában Davosban járt. És mennyire szabadnak érezte magát, mert az emberek, a nagy hatalmasságok, akik körülvették, olyan benyomást keltettek, mint akik aranykalitkákban ülnek: a hatalmuk és pozíciójuk rabjai. Erről a gondolatmenetéről és benyomásáról írt is egy cikket. Nem is hívták vissza többet Davosba. (A Davosi Fórum megosztottságáról itt olvashat!)
Alighanem hasonló sors várs Rutger Bregmanra, a húsz nyelven megjelent Utópia realistáknak című könyv szerzőjére. A 30 éves történész Jane Goodall csimpánzkutató, Alica Barcena Ibarra, az ENSZ Dél-Amerikai és Karibi Bizottságának vezetője és Winnie Byanyima, az Oxfam Nemzetközi Igazgatója mellett volt az Egyenlőtlenség ára címet viselő panelbeszélgetés szereplője a davosi Világgazdasági Fórumon idén.
A burzsoázia (in)diszkrét bája
Bregman nem is vesztegette az időt, már ami az odamondást és az elitet érintő kritikája kommunikálását illeti. Kirohanása a globális elit milliárdosai ellen 450 000 megtekintést hozott néhány nap alatt a Twitteren. (Bregman egy másik előadása a Ted Talks-on, mely arról szólt, hogy a „szegénység nem a jellem, hanem a készpénz hiánya”, 230 ezer megtekintést generált a YouTube-on.)
Érdemes szó szerint idézni davosi mondatait:
„Ez az első látogatásom Davosban és őszintén szólva elég elképesztő. Ezerötszáz magángép hozott ide vendégeket, hogy meghallgassák Sir David Attenborough beszédét arról, hogyan tesszük tönkre a bolygónkat. Hallgatom az embereket, ahogy beszélnek részvételről, igazságosságról, egyenlőségről, átláthatóságról, de senki nem hozza fel az adóelkerülés témáját. És azt, hogy a gazdagok nem fizetik be az ő részüket. Ez olyan, mintha a tűzoltók konferenciáján lennénk és senkinek sem engedik, hogy a vízről beszéljen, nem? Volt egy kis panel a sajtóközpontban elrejtve, ami tényleg az adóelkerüléssel foglalkozott. Én voltam a 15 résztvevő egyike. Valaminek meg kell itt változnia."
"Tíz évvel ezelőtt a Világgazdasági Fórum feltette a kérdést, mit lehet tenni, hogy elkerüljük a széleskörű társadalmi összeomlást? A válasz nagyon egyszerű: ne beszéljünk többet filantrópiáról (jótékonykodásról), beszéljünk inkább adókról, adókról, adókról. Két napja volt itt egy milliárdos, mi a neve? Michael Dell. És olyasvalamit kérdezett, hogy "nevezz meg egy országot, ahol egy 70 százalékos adóráta tényleg működött?" Tudják, én történész vagyok, és az Egyesült Államokban ez éppenséggel működött az 1950-es években a republikánus elnök, Eisenhower alatt. Tudják, a háborús veterán. A legmagasabb adóráta 91 százalék volt az olyan emberek számára, mint Michael Dell. A legmagasabb öröklési adó 70 százalék volt. Nem olyan ördöngős tudomány ez. Sokáig beszélgethetünk mindenféle hülye jótékonysági programról. Meghívhatjuk újra Bonót. De könyörgöm, muszáj az adókról beszélnünk. Adók, adók, adók. Minden más szerintem csak bullshit.”
(Fotó: Wikipedia/Victor van Werkhooven
A panelbeszélgetésben Ibarra és Byanyima nyíltan beszélt az offshore adóparadicsomokról, konkrét számokat is emlegettek.
Munkalehetőségek: minőség, nemcsak mennyiség
A beszélgetés általános irányát és hangvételét kritizálva felszólalt Ken Goldman, a Yahoo egykori pénzügyi igazgatója, aki egyoldalúnak találta az elhangzottakat és azt hangsúlyozta, hogy az USA milyen sokat tett a világban a szegénység leküzdéséért és amúgy is rekord alacsonyan van a munkanélküliség, tehát hazai földön is jó a helyzet.
„Hadd mondjak önnek valamit: állásokról beszélünk, az állások minőségéről. Az Oxfam csirketenyésztésben dolgozó munkásokkal együttműködik a világ leggazdagabb országában, az Egyesült Államokban. Olyan nőkkel, akik levágják a csirkét és becsomagolják azokat, hogy mi megvásárolhassuk a szupermarketekben. Az egyik asszony, akivel dolgozunk, Dolores, elmondta nekünk, hogy ő és a kolléganői pelenkát kénytelenek viselni a munka során, mert nem engedik meg nekik, hogy wc-szüneteket tartsanak.
Ez a világ (egyik) leggazdagabb országa. És ez nem egy méltóságot nyújtó állás. Ilyen állásokról volt szó, amikor azt hangoztatták, hogy a globalizáció munkalehetőségeket hoz. A munka minősége számít. Sok országban a munkásoknak már nincs hangjuk. Nem engedik nekik, hogy szakszervezeteket alapítsanak, nem engedik nekik, hogy tárgyaljanak a munkabérükről. Olyan munkákról kellene beszélnünk, amik méltóságot is adnak.
Beszéljünk az egészségügyről. A Világbank azt mondta, hogy 3,4 milliárd ember 5,5 dollárt keres naponta, és ők egy egészségügyi számlára vannak a szegénységbe zuhanástól. Nincs egészségbiztosításuk. A gazdákat a termés tönkremenése választja el a csődtől. Nincs termésbiztosításuk. Úgyhogy ne a munkanélküliség alacsony szintjéről beszéljen. Rossz dolgot számol. Nem az emberek méltóságát számolja, hanem a kizsákmányolt embereket” - mondta az Oxfam nemzetközi igazgatója.
(Indy100)
