A gazdagok még gazdagabbak lettek – és ez az év volt a csúcs

2018. október 01. hétfő - 14:10 / piacesprofit.hu
  •    

Egyre többen fektetnek értékpapírokba, és az infláció miatt a bankbetétek már kevésbé vonzóak.· A globalizáció világszinten csökkenti, országos szinten azonban emeli a vagyon eloszlásának egyenlőtlenségét – derül ki az Allianz vagyonosodási jelentéséből.

Kilencedik alkalommal megjelent Allianz Globális Vagyonosodási Jelentés szerint, a 2017-es év kivételes volt a befektetők szempontjából, hiszen a politikai feszültségek ellenére a pénzügyi válságot követő gazdasági fellendülés világszerte élénkülést hozott magával. Ennek köszönhetően nagyon jól teljesítettek a pénzügyi piacok, különösen a részvénypiacok, és jelentősen, mintegy 7,7 százalékkal nőtt a háztartások pénzügyi eszközeinek értéke. Ezzel párhuzamosan a globális bruttó pénzügyi vagyon értéke pedig 168 billió euróra emelkedett.

Csökken a háztartások adósságrátája

Magyarországon a lakossági pénzügyi eszközök értéke egészséges mértékben, 7,5 százalékkal nőtt 2017-ben, csaknem ugyanolyan arányban, mint az azt megelőző évben. A növekedéshez valamennyi eszközosztály hozzájárult; még a biztosítótársaságok és nyugdíjintézetek eszközei is 6,1 százalékkal nőttek, ami a második legjobb eredmény a 2011-es „nyugdíjsokk” óta.

Abszolút értéken ugyanakkor ez az érték még mindig egyharmaddal elmarad a 2010-es csúcstól. A kötelezettségek értéke ezzel párhuzamosan 0,2 százalékkal nőtt, 2010 óta ez volt az első tényleges növekedés. A felhalmozott adósság könyörtelen lefaragását követően (a lakossági kötelezettségállomány a 2010. évi rekordhoz képest 27 százalékkal csökkent), úgy tűnik, hogy a háztartások elérték a hullámvölgy alját. A háztartások adósságrátája (az adósság keresetkhez viszonyított mértéke) mindazonáltal tovább csökkent, és elérte a 23,6 százalékot, ami jóval elmarad a kelet-európai uniós tagállamokra jellemző regionális átlagértéktől. Jelenleg több mint 20 százalékponttal marad el a 2010-es csúcsértéktől.

terkep

A nettó pénzügyi eszközök értéke 2017-ben 9,2 százalékkal nőtt. 13 400 eurós egy főre jutó nettó pénzügyi eszközállományával Magyarország a 31. helyen áll a leggazdagabb országok listáján (egy főre jutó pénzügyi eszközök, a legelső 20 országot ld. a táblázatban); ezzel egy hellyel esett vissza az előző évhez képest, és Észtországgal cserélt helyet. Regionális összehasonlításban Magyarország szintén egy hellyel visszaesve jelenleg a 4. helyet foglalja el Csehország, Szlovénia és Észtország után.  Svájc visszaszerezte vezető helyét, amelyet az előző évben az Egyesült Államok vett el tőle. Az európai országok 2017-ben általában jobban teljesítettek, mint az azt megelőző években; ez azonban elsősorban az euró erősödésének tulajdonítható.

Szigorodó monetáris politika

A jelentés szerint az elmúlt év nagyon kedvező volt a megtakarítók szempontjából, azonban úgy tűnik ez volt a csúcspont. „A válságot követő fellendülés véget ér” – nyilatkozta Michael Heise, az Allianz vezető közgazdásza. „Lezárult az a korszak, amikor rendkívül nagyvonalú monetáris politika segíti elő a folyamatos és egyenletes fejlődést a pénzügyi piacokon. Az előjelek máris nyugtalanságra adnak okot: az emelkedő kamatlábak, a kialakulóban lévő kereskedelmi konfliktusok és az egyre inkább populista politika mind feszültséget és zavart okoznak. Az idei év első hónapjában keserű ízelítőt kaphattunk a ránk váró nehézségekből.” – tette hozzá Michael Heise.

Megváltoztak a befektetési trendek: újra népszerűek az értékpapírok

Jövedelmezőbbé válnak a nyugdíjcélú megtakarítások
Jelentős változás történik a nyugdíjcélú megtakarítási piacon, ugyanis a BÉT-en keresztül elérhetővé válnak forintban vásárolható ETF-ek.

Míg a válságot követő években a megtakarítók elfordultak a részvényektől és a befektetési alapoktól, 2017-ben jelentős visszaáramlás történt az értékpapírokba, így azok piaci részesedése tavaly elérte az új tőke csaknem ötödét, ami meghaladja a válságot megelőző évek szintjét. Ez azt jelenti, hogy 2017-ben valamennyi eszközosztály közül az értékpapírok érték el messze a legnagyobb, összesen 12,2 százalékos növekedést, ami 2017 végén az összes megtakarítás több mint 42 százalékának felel meg. A második helyen a biztosítótársaságokkal és nyugdíjintézetekkel szembeni követelések állnak, amelyek az összes eszköz 29 százalékát teszik ki, ezek tavaly 5,2 százalékkal nőttek.

Azzal párhuzamosan, hogy a befektetők újból felfedezték a tőkepiacokat, a háztartások körében a bankbetétek világszerte veszítettek népszerűségükből. Az előző évi 63 százalékhoz képest tavaly az új befektetéseknek csak 42 százaléka került a bankokhoz. Abszolút értéken mindez 390 milliárd eurós csökkenést jelent. Ennek következtében a bankbetétek állományának növekedése két százalékponttal, 4,3 százalékra esett vissza (az eszközállományon belüli részesedése csaknem 27 százalék).

Magasabb részvétel a globalizációnak köszönhetően

Az elmúlt két évtizedben végbement gyors globalizáció egy új vagyoni középosztály felemelkedéséhez vezetett, amelybe 2017 végén világszerte 1,1 milliárd ember tartozott. Az ezredfordulón még kevesebb mint félmilliárd tagja volt ennek a csoportnak, és ennek is csaknem a fele Nyugat-Európában, Észak-Amerikában és Japánban élt. Ma ezek az országok csupán egynegyedét adják a globális vagyoni középosztálynak. Kína részaránya ugyanezen idő alatt ezzel szemben valamivel 30 százalék alattról indulva mára meghaladja az 50 százalékot. Imponálóak az ehhez a sikertörténethez kapcsolódó adatok: 2000 óta kb. 500 millió kínai lépett be a globális vagyoni középosztályba, több mint 100 millió kínai pedig a globális felső vagyoni osztály tagjai közé sorolható. Ezzel szemben Kelet-Európában a globális vagyoni középosztálynak csupán 7 százaléka (a globális felső vagyoni osztálynak pedig kevesebb mint 1 százaléka) él.

Növekvő egyenlőtlenségek az iparosodott országokban

Az egyes országok szintjén ugyanakkor az egyenlőtlenség alakulása rendkívül vegyes képet mutat. A vagyon eloszlása számos országban jobb irányba változott az ezredforduló óta, más országokban viszont romlott a helyzet. Az utóbbiakhoz sorolhatóak többek között olyan iparosodott országok mint USA, Németország és Japán is és az euróválság által sújtott országok is. Sok esetben igaznak bizonyul tehát az az elterjedt nézet, hogy az elmúlt néhány évtizedben nőtt a jólléti szakadék a gazdagok és a szegények között. A vagyon megoszlása Magyarországon is romlott, különösen a pénzügyi válságot követően.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor