Alaposabb adóellenőrzésekre készülhetnek a kisebb társaságok is

Idén már nemcsak a kiemelt státuszú adózókat keresheti fel a megszokottnál részletesebb transzferár vizsgálatok kapcsán az adóhatóság. A felkészülés során az érintett cégeknek több szempontra is érdemes figyelnie a társasági adó (Tao) május végi bevallásánál.

A rendes üzleti évre vonatkozóan a május 31-ig benyújtandó Tao. bevallással kapcsolatban a transzferár dokumentációban érintett cégeknek számos paramétert kell figyelembe venniük. „Egy megfelelő színvonalon megírt transzferár dokumentációra is tehet megállapításokat az adóhatóság, azonban jól megírt észrevételekkel már elsőfokon is oly módon lehet pontot tenni az ellenőrzés végére, hogy annak eredményével már az adózó is maximálisan elégedett legyen” – hívta fel a figyelmet Kunsági Anna. A Crowe FST menedzsere szerint érdemes tehát figyelembe venni a 2018-as ellenőrzések legfontosabb tapasztalatait az esetleges vizsgálatokra való felkészüléshez.

Alaposan átnézik a céget - Kép: Fotolia

A módszerválasztásra tekintettel az adóhatóság az eddiginél is alaposabban vizsgálódik, ezért a transzferárak elemzésekor a módszerek kiválasztásánál, illetve elutasításánál érdemes figyelni a megalapozott és logikus indoklásra.

Az összehasonlító árak módszerének tekintetében a NAV kiemelt figyelmet fordít a termékek és piacok összehasonlíthatóságának teljes körű és a dokumentációban pontosan feltüntetett igazolására is. Előbbiekből következően a módszer használatánál azt is javasolt átgondolni, hogy az összehasonlítóként használni kívánt termékek tulajdonságai, valamint piaca valóban elegendő mértékben összehasonlítható-e a kapcsolt tranzakcióban érintett termékkel.

Az adatbázis-lekereséseket tartalmazó elemzések esetében érdemes odafigyelni a lekeresés

Profibb lett a transzferárazás
Jelentős átalakulás történt a NAV szervezetén belül a transzferár területen. Ennek révén mára jóval gördülékenyebbé vált mind a szokásos piaci ár megállapítására irányuló kérelmek elbírálása, mind az ellenőrzés.
pontos és visszakövethető bemutatására, ahol a verziószám, illetve a lekeresés pontos dátuma, valamint a keresési lépések megfelelő módon való dokumentálása kiemelt fontossággal bírnak az adóhatóság részére. Szintén az adatbázis-lekeresésekhez kapcsolódó tapasztalat, hogy a végső összehasonlító minta elemeit az adóhatóság egyenként górcső alá veszi – itt az Adózó álláspontjának megvédéséhez elengedhetetlen a gondos és pontos dokumentálás.

Az adózói eredményesség összehasonlíthatóság növelése érdekében alkalmazott kiigazításait a NAV minden esetben részletesen ellenőrzi – ezen kiigazítások alkalmazása esetén több, a témához kapcsolódó kérdésre is számíthat az Adózó. A cég eredményességének kiigazítása előtt mindenképpen érdemes átgondolni, hogy az adott módosítás valóban növeli-e az összehasonlíthatóság mértékét.

A Crowe FST szakértője szerint összességében elmondható, hogy az érintett cégeknek mindenképpen olyan szakemberek tanácsát érdemes igénybe vennie, akik megfelelő tapasztalattal rendelkeznek a transzferár dokumentáció helyes kezelésével kapcsolatban.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo