Hazaárulók-e az egykori oroszbarát ukrán parlamenti képviselők?

Az ukrán Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság (VAKSZ) elkobozta a kelet-ukrajnai Zaporizzsja megye orosz ellenőrzés alatti részének közigazgatását vezető Jevhen Balickij, továbbá az ő apjának és fiának vagyonát, benne öt repülőgépet - közölte a VAKSZ sajtószolgálata.

"Április 23-án a Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság bírói testülete részben elfogadta az ukrán igazságügyi minisztérium keresetét Ukrajna volt parlamenti képviselője, a zaporizzsjai régió megszállási közigazgatásának vezetője ellen, valamint apjával és fiával szemben, akik valamennyien együttműködnek az agresszor Oroszországgal" - írta közleményében a bíróság. Az állam javára a bíróság elkobzott egyebek mellett három lakást, egy lakóépületet és két telket Melitopolban, valamint öt repülőgépet, négy autót, egy turistahajót, bankszámlákon lévő pénzt és kilenc cég részvényeit.

Háborúban mások a szabályok
Háborúban mások a szabályok
Fotó: Depositphotos

Balickij 2012-2019-ben volt parlamenti képviselő, előbb az Oroszországba menekült volt államfő, Viktor Janukovics mögött álló Régiók Pártja, majd annak utódszervezete, a szintén Moszkva-barát Ellenzéki Blokk színeiben - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda. Az Ukrajna elleni háború 2022. februári kezdete után együttműködött az oroszokkal, és a zaporizzsjai régió elfoglalt részén létesített közigazgatás vezetője lett. Ukrajnában távollétében 15 év börtönbüntetésre ítélték. (MTI)

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo