Integetett a csúcsnak a forint

Az elmúlt napok száguldozásai után mára eljött a „rossz" hangulat a piacokra. Persze az előbbiből a magyar piac nem nagyon vette ki a részét, nem tudott együtt mozogni a fejlett piacokkal.

Remélhetőleg a lefelé való mozgásban sem lesz élen járó. Mindenesetre, ha az egyes részvényekre tekintünk, akkor nem látjuk azt, hogy a magyar piacnak miért kellene egyáltalán esnie, sőt, tegnap miért kellett esnie. Ez talán örök talány marad. Mindenesetre az OTP „EKG"-ja mostanra teljesen kisimult, vagyis egyre inkább növekszik a valószínűsége, hogy egy nagyobb mozgást láthatunk hamarosan az árfolyamban. Hogy ez merre lesz, azt nehéz megmondani, de mi a vételéi oldalra tennénk le tippjeinket. Ha pedig a BUX-ra nézünk, akkor ma csökkenhet, de inkább felfelé áll a szekerének rúdja.

Devizák:

Az IMF tárgyalások továbbra is kedvezően hatnak a hazai fizetőeszköz árfolyamára, azonban az erősödés üteme már lassulni látszik. A tegnapi kereskedés során 284,9-ről 283,9-re változott az árfolyam, amivel a forint megközelítette idei árfolyamcsúcsát. (282,31). Pénteken reggel a forint minimálisan gyengült, a hazai devizát 284,65-ön jegyezték néhány perccel kilenc óra után a bankközi devizapiacon.

A tegnapi nap folyamán kis mértékben, de ismételten erősödött a dollár az euróval szemben. A kezdeti 1,2284-es árfolyamjegyzés 1,2274-re változott a tegnapi nap folyamán. Az euró gyengülése mögött valószínűleg spanyol aggodalmak állnak, melyek annak ellenére kezdtek csak elcsitulni, hogy tegnap a német parlament megszavazta a spanyol bankmentő csomagot. A döntés megszületése után a 10 éves spanyol államkötvények hozama ismételten a lélektani 7% alá csökkent.


Forrás: Erste Befektetési Zrt.

Usa, Európa

A gyenge makrogazdasági adatok ellenére, a technológiai szektor jó teljesítményének köszönhetően a pozitív tartományban zártak az amerikai indexek. (Dow +0,27%; S&P500 +0,27%; Nasdaq +0,8%)

Az IBM a tegnapelőtti zárás utáni, várakozásokat meghaladó eredményének köszönhetően 3,8%-kal emelkedett és jelentős rést hagyott a grafikonon. Átugrotta a 20, a 30 és a 200 napos mozgóátlagokat, s fölöttük is zárt, amely egyértelműen pozitív jel az árfolyam további mozgása szempontjából.

Ugyanakkor több mint 5%-ot esett tegnap a Morgan Stanley, azután hogy a gyenge befektetési banki tevékenységnek köszönhetően az egy részvényre jutó tisztított eredménye 44%-kal maradt el a piac várakozásától. (A gyenge forgalmi adatokat Budapesten is látjuk.) A második negyedéves eredménye 50%-kal esett vissza (1.190 millióról 519 millió dollárra). A cég azonnal reagált is a rossz eredményekre, és bejelentette, hogy 4.000 fővel csökkenti alkalmazottai számát.

A Google tegnap piaczárás után tette közzé eredményét, amely enyhén elmaradt a várakozásoktól, hiszen a várt 10,16 dollárral szemben 10,12 dollár lett az eredmény. Egy évvel ezelőtt 8,74 dollár volt az egy részvényre jutó eredmény. A cég 21%-kal növelte az árbevételét, amelyet a Motorola akvizíció segített. A részvények 3,5%-os emelkedéssel ünnepeltek a piac utáni kereskedésben.

A Microsoft is tegnap publikálta eredményét a piac zárása után. Ha az egyszeri veszteségekétől (leírások az online üzleten) megtisztított adatokat nézzük, akkor 67 cent lett az eredmény a várt 62 centtel szemben. Ha az aQuantive-on leírt 6,2 milliárd dollárt figyelembe vesszük, akkor viszont 26 éves tőzsdei történetében először produkált veszteséget a cég. Ugyanakkor a Windows 8 októberi indulására is elszámolt már költségeket (6 cent részvényenként), így nem meglepő, hogy zárás után a Microsoft részvényei is emelkedtek, és további 2,14%-ot adtak hozzá a tegnapi záró árfolyamhoz.

Mind a heti munkaerő piaci, mind az ingatlanpiaci adatok gyengék lettek tegnap. Ez rövid ideig meghatotta a befektetőket és egy enyhébb eladási hullám indult a piacon, de aztán az Európából érkező jó hírek (a német parlament elfogadta a spanyol mentőcsomagot) és az újra éledő remény, hogy a Fed egy újabb mennyiségi lazítással fog válaszolni a gyenge adatokra, előhívta a vevőket a piacra. A Bundestag döntésének köszönhetően, már a hónap végén elérhető lesz a spanyol bankok számára egy 30 milliárd eurós csomag az EFSF-ből.

Spanyolországban fokozódnak a feszültségek. Tüntetők jelentek meg Madrid utcáin a 65 milliárd eurós megszorító csomag elleni tiltakozásul. A 10 éves hozamok újra 7% körül mozognak.


Forrás: Erste Befektetési zrt.

Olaj, arany:

A tegnapi nap során a Brent 2,3, a WTI 3,2%-kal drágult Irán és Izrael újabb külpolitikai vitája miatt. A két ország között a feszültség azután erősödött fel ismét, hogy Bulgáriában felrobbantottak egy izraeli turistákat szállító buszt és a terrorcselekmény elkövetésével Iránt vádolták meg. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök válaszlépésekkel fenyegetőzött, ami ismét növelte az olaj kínálati oldalára nehezedő nyomást.

Enyhe emelkedés következett be tegnap az arany árfolyamában, mely zárásra 0,6%-kal haladta meg a nyitó értéket.

Távol-Kelet:

A Nikkei veszítette a legtöbbet a távol-keleti piacok közül, hisz 1,18%-ot esett. A Hang Seng 0,1%-kal, míg a Shanghai index 0,62%-kal csökkent a hét utolsó kereskedési napján.

 Elsősorban a pénzügyi szektor részvényeit adták a gyenge Morgan Stanley eredménynek köszönhetően. Pl. a Mitsubishi Finance, amely több mint 20%-os részesedéssel rendelkezik a Morgan Stanley-ben, több mint 3%-kal értékelődött le.

Határidős piacok:

Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo