Ezen a területen legalább jól áll Magyarország

A Mavir hétfőn közzétett adatai a napenergia-hasznosítás töretlen lendületű terjedését jelzik az elmúlt évben is, a napelemes rendszerek összes beépített teljesítménye 2025 elejére meghaladta a 7550 megawattot – hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (EM). 

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A korábbi 2030-as célszámot így határidő előtt hat évvel nemcsak teljesítette, hanem negyedével felül is múlta Magyarország. A tavalyi éves gyarapodás több mint 1,5 gigawatt volt, 2024-ben így közel ugyanannyi kapacitás létesült, mint a 2010-es években összesen.

Tavaly is folytatódott a napelemes felfutás
Tavaly is folytatódott a napelemes felfutás
Fotó: Depositphotos

1 gigawatt feletti bővülésre 20-30 ország volt képes a világon. Magyarország 2022 óta a harmadik egymást követő évben hozta ezt a szintet nagy ráhagyással. Háztartási méretű kiserőművekből már 293 ezer működik Magyarországon. Számuk ezzel 2010-hez képest az ezerszeresére nőtt, beépített teljesítményük egyetlen megawattról közel 2700 megawattra ugrott.

A Napenergia Plusz Programban támogatott fejlesztések jóvoltából hónapokon belül elérjük a 300 ezres darabszámot. 

A Nemzeti Energia- és Klímaterv felülvizsgált változatában már 12 gigawatt napenergia-kapacitással számol az Energiaügyi Minisztérium 2030-ra.

A zöldenergia további térnyerését számos intézkedéssel segíti a szaktárca az áramhálózati korszerűsítésektől az energiatárolói beruházások ösztönzésén át a nem időjárásfüggő megújulók – például földhő, biogáz.

(MTI)

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo