Újabb árcsökkenést jelentett be a Lidl

A diszkontlánc az egyik legkeresettebb árucsoport, a tejek és tejtermékek árát csökkenti. Minden tej olcsóbb lesz, a csökkenés mértéke pedig akár a 10 százalékot is elérheti. Az érintett vajak ára átlagosan 5-6 százalékkal mérséklődik. 

A vállalat januárban elsőként jelentette be, hogy csökkenti a tojás árát, most pedig a tejek és tejtermékek árát mérsékli.

A magyarok kifejezetten sok tejet, tejterméket fogyasztanak, sőt, egyre többet: a KSH adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó éves tejfogyasztás 204 liter tej volt, miközben a 2010-es évek elején ez még csupán 170 liter körül mozgott. A tejek és tejtermékek árának csökkentése tehát napi szintű segítséget jelenthet a vásárlóknak.

A tejek esetében mindegyik termék árát legalább 10 forinttal csökkenti a diszkontlánc, de a 2,8 százalékos ESL Pilos PET palackos tej 50 forinttal lesz olcsóbb, ami 10 százalékos árcsökkenést jelent. Emellett a fogyasztók által legkedveltebb kiszerelésű trappista sajtok árát is csökkenti a diszkontlánc, így például a 700 grammos Pilos felezett trappista sajt 200 forinttal lesz olcsóbb. Az érintett vajak pedig átlagosan 5-6 százalékkal kerülnek kevesebbe, de a vásárlók által közkedvelt Pilos 250 grammos sós vaj ára 12 százalékkal mérséklődik.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo