Csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl

Keddtől átlagosan közel 5 százalékkal lesz olcsóbb a tojás.

A magyar vásárlók körében a legkeresettebb a klasszikus 10-es és a gazdaságos 30-as kiszerelés, az utóbbi árát csökkentette a legnagyobb mértékben, közel 7 százalékkal az áruházlánc – közölte az áruházlánc.

A Lidl áruházaiba kizárólag magyar beszállítóktól érkeznek tojások, összesen 7-féle kiszerelésben és méretben, melyek ára átlagosan mintegy 5 százalékkal csökken. A magyar vásárlók az M-es méretű klasszikus 10-es és a gazdaságos 30-as kiszerelésből vásárolják a legtöbbet, az összes értékesített mennyiség közel felét ez a kétfajta termék teszi ki. Az árcsökkenés a 30-as kiszerelés esetében meghaladja a 160 forintot.

„A mai árcsökkentéssel a legnépszerűbb 30-as kiszerelésű tojás ára 6,9 százalékkal, a 10 darabos S-es méretű tojás ára 4,9 százalékkal csökken, de például az extra sárga L-es tojásért is 6,7 százalékkal kell kevesebbet fizetni, ami újabb segítséget jelent a háztartások számára” – mondta Kovács Tibor, a vállalat élelmiszer beszerzésért felelős ügyvezetője.

Szinte minden nap eszünk tojást, legalábbis a KSH élelmiszer-fogyasztásra vonatkozó 2022-es adatai alapján átlagosan évente 150 tojást esznek a magyarok. Vidéken azonban még ennél is népszerűbb ez a rendkívül sokoldalúan felhasználható élelmiszer, ugyanis míg a fővárosban átlagosan 113 tojást esznek, addig a kisebb településeken, községekben az országos átlagnál jóval többet, 174 darabot.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo