Eldőlt, melyik az egyik legjobb munkáltató hazánkban

A Lidl Magyarország sorozatban negyedik alkalommal nyerte el a Top Employer minősítést, amelynek értelmében ismét a legjobb munkáltatók egyike hazánkban. Emellett nemzetközi szinten is tarolt a diszkontlánc, ugyanis a tavalyi év után idén is mind a 31 országban, ahol áruházat működtet, elnyerte a Top Employer 2025 minősítést.

A Lidl Magyarország idén ismét elnyerte a Top Employer díjat, sorozatban a negyedik alkalommal. Ugyanakkor nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is sikereket ért el a cég, ugyanis a tavalyi év után idén is mind a 31 országban, ahol áruházaival jelen van, elnyerte a Top Employer 2025 díjat. Emellett nyolcadszor szerezte meg a Top Employers Europe címet, és idén első alkalommal a nagyvállalatoknak járó „X-Large Enterprise Seal” díját is megkapta.

„A díj megerősítése és bizonyítéka annak, hogy az embereket helyezzük a középpontba. Büszkék vagyunk fejlődésünkre és arra, hogy a versenyképes bérek, valamint a széleskörű juttatási csomag mellett olyan munkakörnyezetet kínálunk munkavállalóink számára, amelyben mindenki a legjobbat tudja kihozni magából” – mondta el Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

A Top Employer minősítéssel rendelkező vállalatok elkötelezettek amellett, hogy munkavállalóikat üzleti tevékenységük középpontjába helyezzék, és kiemelkedő munkakörülményeket biztosítsanak számukra. A Top Employers Institute a vállalatokat egy kérdőív alkalmazásával, az általuk megadott információk alapján értékeli.

Negyedik alkalommal kapták meg az elismerést
Negyedik alkalommal kapták meg az elismerést
Fotó: Depositphotos

Ez 6 átfogó HR területet érint, köztük például a HR stratégiát, a munkakörülményeket, a toborzást, az oktatást és a jólétet, valamint a sokszínűség és befogadás megvalósításának gyakorlatát.

A Top Employers Institute a munkáltatói gyakorlatokat tanúsító vezető globális intézmény. Világszerte elismert tanúsításának és adatközpontú értékelésének célja, hogy támogassa és ösztönözze azokat a szervezeteket, amelyek előremutató és az üzleti működést támogató HR gyakorlatot valósítanak meg, amelyekkel megnyerhetik és megtarthatják a tehetségeket. 

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo