Alapjaiban kell újragondolni a munkahelyeket

A múlt évszázadot a munka mechanisztikus szemlélete jellemezte: az, hogy a munka állandó és megismételhető feladatok összessége, jól körül határolható munkakörökbe szervezve. A transzformációs törekvések pedig tipikusan arra összpontosítottak, hogy miként lehet ugyanolyan eredményeket gyorsabb, hatékonyabb módszerekkel elérni.

A munkahely és a munka fogalmának folyamatos változása megköveteli, hogy a munkavállalók és a vezetők közösen fejlődjenek. Ennek fontosságát a felmérés eredményei is bizonyítják: a megkérdezettek 95 százaléka szerint a vezetői képességek és hatékonyság kiemelkedően fontos tényezők a szervezetük sikere szempontjából, mi több, a kelet-közép-európai régiós eredmények azt mutatják, hogy ezt látják a legfontosabb sikerkritériumnak a megkérdezett felsővezetők. Ugyanakkor csak 23 százalékuk gondolja úgy, hogy vezetői rendelkeznek a jelenlegi kihívásokkal való hatékony megküzdéshez szükséges képességekkel. Ez a különbség feltehetően részben annak köszönhető, hogy a vezetők elavult szemlélettel tekintenek mind a munkára, mind pedig a munkavállalókra, részben pedig annak, hogy a válaszadók közel fele szerint a szervezetük vezetői túlterheltek, és nehezen tudják meghatározni és követni a prioritásokat.

„A munka világának változása is állandó, a vállalatoknak ezért nem érdemes arra várni, hogy megtalálják a tökéletes kiindulópontot a precízen megtervezett szervezeti változások elindításához. Ehelyett a jelenlegi kihívásokra kell olyan üzleti lehetőségként tekinteniük, amelyekkel kísérletezhetnek és amelyekből tanulva alakíthatják folyamatosan saját működésüket" - mondta Csépai Martin.

 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo