A logisztikában is emelkedik az e-járművek aránya

Egyre kevésbé röffennek fel a belsőégésű motoros teherautók.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az árufuvarozás zöldítése megkerülhetetlen, és ötéves távlatban növekedni fog az e-járművek aránya a magyar logisztikában a Siemens megbízásából készült ágazati kutatás szerint. A 150 céget felölelő kutatásból kiderül, hogy a hazai iparági szereplők maguk is elkötelezettnek mondták magukat a fenntartható működés iránt: közülük minden második szabályozza is a szén-dioxid-kibocsátását, és többen alkalmaznak naperőművet a megújulóenergia-termeléshez. Azonban kevés információval és az átállást levezénylő emberi erőforrással rendelkeznek, így sokaknak jelen pillanatban csak pluszfeladatot jelentene a váltás, melynek gazdasági oldalról is meg kell térülnie.

Balasa Levente, a Siemens Zrt. Smart Infrastructure üzletágának vezetője a közleményben elmondta: bár már vannak zöldkiszállítást vállaló logisztikai cégek, az érintett vállalatok zöme még kivár a fejlesztéssel. A következő néhány évben szinte biztosan nagy változások jönnek, egyre több e-furgon fog megjelenni a városi áruszállítás terén. Ehhez a töltőinfrastruktúra fejlesztésére, annak hatékony üzemeltetésére, valamint kiszolgáló megoldásokra lesz nagyon hamar szüksége a vállalatoknak – tette hozzá.

A felmérésben részt vevő vállalatok közel tizede használ elektromos járműveket, ezek is főként a céges személyautó-állományban, az ügyintézőflottában vagy a telepen belüli árumozgatásban vannak jelen. A várható növekedést ugyanakkor jól jelzi, hogy a vállalatok 20 százalékának vannak az e-mobilitást érintő, határozott fejlesztési elképzelései, és közülük minden második cég már három éven belül tervezi a megvalósítást.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo