A hatósági ár miatt a kivonulást fontolgatja az E.ON

Megfontolja a kivonulást Romániából az E.ON energiaszolgáltató - jelentette ki Leonhard Birnbaum, a vállalat vezérigazgatója.

"Számba vesszük az összes lehetőséget. A kérdés az, hogy a kockázatok és a hozamok indokolják-e az ottani tőkénket" - idézi az economedia.ro Leonhard Birnbaumot szerdán.    

A cégvezető szerint a bukaresti kormány által a gáz- és áramszolgáltatásban bevezetett hatósági ár, illetve a kompenzációs rendszer miatt merült fel, hogy a vállalat kivonuljon a romániai piacról. Az E.ON vezérigazgatója a stabilitást és a kiszámíthatóságot hiányolja Romániában.    

"A romániai szolgáltatási üzletágban akkora a kockázat, hogy 2022-ben és 2023-ban elveszítettük azt, amennyit 20 év alatt nyerhettünk volna" - nyilatkozta Birnbaum.    

Piaci források szerint az E.ON felvásárlása iránt érdeklődik a Romgaz állami gázipari vállalat, valamint az OMV Petrom.    

A német E.ON-nak két cége van Romániában: az E.ON Energia Romania SA és a Delgaz Grid SA. 2022. évi árbevételük 15,453 milliárd lej (mintegy 1200 milliárd forint) volt, és 483 millió lej (mintegy 37,5 milliárd forint) veszteséggel zárták az évet. A 6 ezer embert foglalkoztató E.ON az egyik legnagyobb energiaszolgáltató Romániában, 3,4 millió lakossági és céges ügyfele van.  

(MTI) 

Véleményvezér

Szenzáció a magyar költségvetésben

Szenzáció a magyar költségvetésben 

Meglepő számok a nyugdíj költségvetési sorain.
Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba

Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba 

A kormánytagok luxusutazásai lassan mindennaposak.
Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban

Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban 

Az életszínvonal egyik legfontosabb mutatójában mindenki alá értünk Európában.
Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét

Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét 

A magyar nyomozó hatóságokról nem fognak expresszt elnevezni.
Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása

Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása 

Ismét kifogtunk egy utolsó helyet az Európai Unióban.
Több száz pedagógust vert át a Belügyminisztérium

Több száz pedagógust vert át a Belügyminisztérium 

A pórul járt pedagógusok minden bizonnyal beperlik a Belügyminisztériumot.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo